10. Fejezet - Buli

Rá kellett jönnöm, hogy amilyen jó Syn a színpadon, annyira rossz a táncparketten. Biztos vagyok benne, hogy holnapra tele lesz a lábam zöld, lila foltokkal, de most, ebben a pillanatban nem érdekelt.
- Hé, Mina – hallottam meg egy olyan hangot magam mögül, amire mindig pillangók repdesnek a gyomromban, melegem lesz és kiráz a hideg. Ez csak Joel lehet. – Tudod, hogy elfelejtettél valamit?
- Tessék? – próbáltam felé fordulni, de minden mozdulatom sikertelen volt, ugyanis Joel úgy tartott a karjai között, hogy alig bírtam megmozdulni. Kezeit satuként tartotta a derekamon, miközben éreztem a forró leheletét a nyakamon.
- Nem masszíroztál meg – szorított magához még jobban.
- Részegen nem is masszírozlak meg, mert úgyse emlékeznél rá – próbáltam visszaemlékezni bármilyen masszírozással kapcsolatos beszélgetésünkre, de semmi sem jutott eszembe.
- De hisz, nem is vagyok részeg – éreztem, hogy egész testével rám támaszkodik.
- Joel, mennyit ittál?
- Talán két pohárral. Vagy üveggel. Aztán találkoztam azzal a Debbie, Demi vagy milyen nevű csajjal, aki adott még egy üveggel. Utána meg még eggyel. Nagyon rendes csaj – bólogatott, már amennyire tud az ember úgy bólogatni, hogy az álla épp egy vállon nehezedik.
- Brian – akartam szólni Synnek, hogy segítsen elcipelni innen Joelt, de ő addigra már eltűnt mellőlünk. – Te is jókor lépsz le – sóhajtottam. Megragadtam Joel kezét és a kijárat felé siettem, hogy szívjon egy kis friss levegőt, hátha attól magához tér. Mindketten pólóban voltunk, de most nem volt erőm a kabátunk után kutatni, így hát kiléptünk a hideg levegőre. Nem úgy nézett ki, hogy Joel észrevette a levegőváltozást, csak állt mellettem, mosolygott, és engem nézett.
- Sétálunk? – kérdezte, még mindig mosolyogva. Bólintottam, majd szó nélkül elindultunk a kapu felé.
Nem is tudom mennyi ideig sétáltunk szótlanul, mikor Joel elkezdett mesélni. Magáról, a családjáról, Mattékről. Olyan aranyosan mesélt, hogy nem volt szívem közbe szólni.
- Te is hallod? – nézett rám Joel. Megálltunk és füleltünk pár percig, mire két szirénázó rendőrautó ment el nem messze tőlünk. Kérdőn egymásra néztünk Joellel, nem tudtuk, hogy mit tegyünk, majd mindketten elkezdtünk a ház felé futni. A kapunál megálltunk, a térdemre támaszkodva pihentem, a szívem százszorosára gyorsult, és vártunk. Láttuk, hogy a házigazda - az izmos srác – a rendőrökkel beszél, bólogatnak, majd elindulnak az ajtó felé.
- Biztos hangos volt a zene – rántottam meg a vállam. Ekkora felhajtást egy buli miatt…
- Nem hiszem. Nézd! – mutatott a ház felé pár perc múlva, ahonnan emberek rohantak felénk. Egy józannak látszó srácot megállítottunk, és megkérdeztük, hogy mi történt.
- Valaki drogot árult és mindenki, aki egy kicsit is használt belőle, be akarják vinni a rendőrségre. Akinek van esze, lelép innen – hadarta el gyorsan, majd sietett is tovább.
- Ha Brianék nem vettek be semmiféle drogot, akkor nem lehet baj, igaz? – néztem még mindig kifulladva Joelre. – Csak alkoholt ittak.
- Én ebben nem lennék ennyire biztos – eddig piros arca hirtelen váltott át fehérre.
- Te is bevettél valamit? – kérdeztem tőle ijedten. - De hát nem is látszott rajtad. Még most sem látszik – néztem meg jó alaposan Joel arcát.
- Azt mondta a srác, hogy hamar elmúlik a hatása…
- Akkor meg mi értelme volt bevenni? – vágtam közbe.
- Befejezhetem? Azt mondta, hogy ez egy olyan tabletta, amit csak néha érzel. Egyszer a felhők felett jársz, utána vissza leesel a földre, de aztán ismét repülsz – rántotta meg a vállát.
- És eddig hányszor „repültél”? – kezdtem egyre idegesebb lenni.
- Kétszer.
- És többször nem fogsz? – kérdeztem reménykedve.
- Nem tudom. Jimmyék még mindig nem jöttek ki – látszott, hogy Joel is kezd egyre idegesebb lenni.
- Be kéne hozzájuk menni.
- Én nem mehetek – mosolygott rám szomorúan Joel. – Nem azt mondom, hogy menj be te, de téged leellenőrizhetnek, úgysem szedtél be semmi drogot.
- Igazad van – sóhajtottam, majd elindultam az ajtó felé, de Joel visszarántott és megölelt.
- Hé, azért vigyázz magadra. Ki tudja milyen őrültek rohangálnak bent – súgta a fülembe nevetve.
- Mondjuk a testvéred? – kérdeztem vigyorogva.
Amint odaértem a ház elé, egy rendőr állt elém, és megkérdezte, hogy ki vagyok, kit keresek.
- Bent vannak a barátaim… Ha jól tudom – néztem fel a kissé kövér rendőrre.
- Meg tudhatnám a nevét, kisasszony? – kérdezte meg ismét a férfi a nevemet.
- Mina vagyok. Most már bemehetek? – tettem csípőre a kezeim. A rendőr elállt az utamból és hagyta, hogy bemenjek a házba, ahol sokkal többen voltak, mint amire számítottam. Az egyik fal mellett ülve találtam meg a fiúkat.
- Mina, hogy kerülsz ide? – kérdezte Johnny, aki már akkor kiszúrt engem a tömegben, mikor még oda sem értem hozzájuk.
- Ő… Képzeld, ti hoztatok ide, hogy bulizzak… - ültem le a fiúk mellé.
- Úgy érti, hogy előbb még nem voltál itt. Vagyis úgy fél órája még nem voltál a házban – szólt közbe Matt.
- Ja, hát izé… Joellel sétáltunk kint, mikor meghallottuk a szirénákat. Azért én jöttem be, mert én nem vettem be semmi tablettát – súgtam az utolsó mondatot. – Remélem ti se – mindenki néma csöndben bámulta a földet vagy a tömeget, végül Zacky szólalt meg.
- Syn és Matt nem vett be semmit – rántotta meg a vállát.
- Akkor hol van Syn? – néztem a fiúkra, ugyanis Brian és Jimmy nem volt köztük. Jimmyt láttam, hogy az egyik rendőrrel beszélt, Briant viszont nem láttam sehol.
- Nem tudjuk – dőlt a falnak Matt. – Most nézik át az egész házat a rendőrök, hátha megtalálják.
- Ah, komolyan azért csapnak ekkora felhajtást, mert néhány ember drogozott? – néztem körbe a szobában, hátha meglátom valahol Briant.
- Néhány ember? – kérdezte nevetve Zacky, miközben megérkezett mellénk Michelle és Benji.
- Ti hol voltatok? – kérdeztem meg őket, inkább terelve az előző témát.
- Csak beszélgettünk két rendőrrel. Synről nem szóltunk nekik – sóhajtott Michelle. – Egyébként hol van Joel?
- El is feledkeztem róla. Kint vár a kapunál – pattantam fel a földről, majd az ajtó felé siettem, de útközben egy rendőrbe futottam, aki nem akart kiengedni a házból, mielőtt nem mondok neki valamit. Leültetett a sarokban egy székre, és várta, hogy mondjak valamit, de én meg se szólaltam, csak a tömeget bámultam.
- Egyedül jöttél a buliba? – ült le velem szembe a férfi, eltakarva a kilátást.
- Aha – bólogattam. Nem tudom miért nem mondtam igazat. Talán így könnyebben elenged.
- És találkoztál ismerőssel? – kérdezősködött tovább.
- Nem – néztem a rendőr szemébe.
- Nem kínáltak meg droggal? – húzta össze a szemét a pasi.
- Nem – néztem rá nagyszemekkel. – Most már mehetek? – álltam fel a székről, de azért még megvártam a rendőr válaszát.
- Persze, menj csak - mutatott a kijárat felé, mire végre elindulhattam Joelhez. Amint kiléptem a házból megcsapott a hideg szél. Amíg bent voltam a házba jól bemelegedtem, most pedig újra megfagyok. Gyorsan Joelhez siettem, aki a kapu mellett a fűben ült, és nem volt magánál. Vagyis magánál volt, nagyon is, épp ez a probléma.
- Mina, szia! – vigyorgott rám kisfiúsan Joel. – Hogy kerülsz ide? – épp válaszoltam volna Joel kérdésére, amikor megcsörrent a telefonom.
- Igen? – szóltam bele, majd a túloldalról Michelle hangját hallottam.
- Mina, most jöttek le a rendőrök a felső emeletekről, és nem találtak senkit. Nincs Brian a házban – hallottam Michelle kétségbeesett hangját. – Esetleg Joel nem tudja hol lehet?
- Joel most nincs magánál – sóhajtottam, miközben Joel vigyorgó arcát fürkésztem. – Az is lehet, hogy elfutott, mikor a többiek.
- Mi is erre gondoltunk, de ennek nincs értelme. Nem vett be semmilyen tablettát. A srácok mondták, én meg hiszek nekik – sóhajtott Michelle is.
- Akkor talán már hamarabb eljött a buliból. Lehet, hogy unta, vagy talált egy csajt, esetleg fáradt volt. Végül is ma volt egy fellépésük… - próbáltam magam meggyőzni ezekkel a szavakkal, nem sok sikerrel. – Titeket mikor engednek?
- Most beszélnek Johnnyval, utána állítólag mehetünk.
- Hogy-hogy? Nem úgy volt, hogy mindenkit bevisznek a rendőrségre?
- Csak azokat akiken látni, hogy drogoztak. A fiúkon nem látni, hogy bevettek egy tablettát. De most mennem kell, valami baj van – nyomta ki a telefonját Mich, köszönés nélkül.
- Joel, mond, hogy nincs semmi baj – rogytam le a fűbe. Pár percig néma csendben ültünk, majd a kapuban megjelent Matt és a többiek. – Megtaláltátok Synt? – kérdeztem rögtön.
- Nem – válaszolt Benji, majd lehajolt Joelhez, hogy segítsen neki felállni. Átkarolta, ugyanis nem úgy nézett ki, hogy Joel képes bárhová is menni vonszolás nélkül. Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk hazafelé. Útközben mindenki elaludt, csak Matt, Benji és én maradtunk ébren, de én is majdnem elaludtam, ugyanis a srácok olyan témáról beszéltek, ami engem teljesen hidegen hagyott. Ránéztem a műszerfalon lévő órára, ami hajnali 4et mutatott, majd párpercen belül megérkeztünk az Avenged Sevenfold házához.
- Emberek, ideje felkelni! – hallottam valahonnan messziről Matt hangját. – Tudom hol van Synyster Gates… - amint kimondta, úgy pattantak ki a szemeim.
- Honnan tudod? – kérdezte Johnny, aki a velem szemben lévő fotelben ’feküdt’.
- Most hívott az apja. Kórházban van.

9. Fejezet - Avenged Sevenfold

- Szia, anya. Hogy vagy? – nyögtem ki, miközben leültem az ágyra és a piros lábujjamat kezdtem el vizsgálgatni, nem-e tört el. Fél szemmel, de láttam, hogy Joel vigyorog.
- Tudod hanyadika van ma? – vágott a szavamba, a kérdésemet figyelmen kívül hagyva.
- Ő, nem? – néztem szét a szobába, hátha találok egy naptárat, de sehol semmi…
- Hétfő, 4.-e, iskolai nap – világosított fel anyám. – És ha nem tudnád az idő… Három óra múlt – láttam lelki szemeim előtt, ahogy anyu rosszallóan megrázza a fejét.
- Ó, tényleg? – így elszaladt volna az idő?
- Igen, tényleg. Gondolom találtál barátokat…
- Ennek örülnöd kéne – vágtam anyu szavába.
- Örülök is – emelte fel a hangját. – De ha ezek olyan barátok, akik miatt hiányzol az iskolából, akkor nem örülök.
- Anya, egyszerűen elaludtam, oké? Ilyen velem is megtörténhet egy évben egyszer – kezdtem most már kicsit ideges lenni. Egy nap. Ezért még nem fognak kirúgni.
- Rendben, de többet ne forduljon elő ilyen. Nem azért fizettük neked az egyetemet, hogy aztán kicsapasd magad. És hogy vagy? – ha anya elkezd beszélni, akkor nem lehet leállítani, úgyhogy hagytam hagy beszéljen az otthoniakról, a húgomról és a többiekről. Közben Joel kimászott az ágyból, és halkan elhagyta a szobát.
- Végeztél? – kérdezte Mich mosolyogva, mikor beléptem a konyhába. Syn és Benji épp műzlit evett, Joel pedig kávét ivott.
- Anyára gondolsz? Néha kicsit sokat beszél, de egyébként, ja – ültem le hozzájuk az asztalhoz, majd öntöttem magamnak műzlit és tejet.
- Jó reggelt – hallottam egy búgó hangot a fülem mellől, majd oldalra pillantva észrevettem a gazdáját is. Joel csókkal és egy nagy mosollyal köszöntött, ami egy kicsit meglepett, még a tejet is félre öntöttem.
- Hé, vigyázz már – ugrott fel Brian, majd kikapta a kezemből a tejet. Mindenki nevetett, ő is, de ő még is valahogy máshogy. Elpirulva bocsánatot kértem, mire Michelle csak intett, majd kacsintott. Syn a fejét rázva leült, míg Mich Benjihez húzódott, aki valamit súgott a fülébe, amire a lány egy bökéssel és pisszegéssel válaszolt. Joel köhintett egyet, jelezve, hogy nincsenek egyedül, majd leült mellém, kezét a combomra helyezve. Kicsit furcsállottam a helyzetet, főleg, mert mindenki sokat tudóan minket figyelt. Mit tudnak ezek, amiről mi nem? Vagy legalábbis én. Kérdően Michelle felé intettem a fejemmel, mire szélesen elvigyorodott.
- Nem emlékszel? – tátogta, mire én megráztam a fejem. Az ajtó felé mutatott, majd egy bocsánatkérés után elhagyta a konyhát. Pár perc múlva követtem. Az ajtó mellett támasztotta a falat, de mikor kiléptem, ellökte magát tőle, és rám vigyorgott.
- Ha tudtam volna, hogy nem bírod az alkoholt, akkor nem engedem, hogy annyit igyál az este – épp megkérdeztem volna, hogy miért, mi történt az éjjel, amikor Benji furcsa nyögdécselésére lettem figyelmes. Ahogy egyre hangosabb és érthetőbb lett, úgy kezdett az arcom színe átváltani vörösre.
- Ah, Joel. Oh, oh, aaahhh. Erősebben. Ezaz. Joel, Joel – hallottam tisztán és kivehetően Benji hangját, amint Joel nevét ’sikítozza’.
- Ugye ez nem az amire gondolok? – kérdeztem Michellet.
- Szerintem Benji elég élethű – nevetett Mich. Pár másodpercig álltunk ott csendben, de Michelle még mindig vigyorgott, és engem figyelt. – Tényleg nem emlékszel semmire?
- A-a – ráztam meg a fejem, mire Mich átölelt és a fülembe súgta, hogy biztos jó volt, különben Joel nem lenne ilyen boldog.
Visszamentünk a konyhába, ahol Joel rögtön bocsánatot kért, ő próbálta leállítani Benjit, bár nem úgy nézett ki, mint aki tényleg próbálkozott.
- Ő, semmi baj. Még sose hallottam pasit így nyögni – rántottam meg a vállam vigyorogva. – Bár nem hittem, hogy pont a testvéred nevét fogod így kiejteni. Mich, nem vagy féltékeny?
- Hallanád, hogy mondja az én nevem – nevetett Michelle, miközben leült Benji mellé. Párpercig mindenki csendben evett, ivott, mikor megszólalt valaki mobilja. Brian elkezdett a zsebében kotorászni, de mire megtalálta az a valaki már lerakta. Mindenki – na jó, talán csak én – kérdőn nézett rá, hogy ki hívta, mire újra elkezdett csörögni a telefon, és mielőtt még a túloldalról meghallottunk volna valami hangot, Syn közbeszólt.
- Hé, Matt. Mizu? – kérdezte lazán.
- Brian! – hallottuk mindannyian Matt mérges hangját. – Ugye nem bulizni voltál?
- Dehogy – szabadkozott, majd ránk nézett, és elhúzta a száját. – Michelle-éknél vagyok.
- Vagyis buliztál – ennyit hallottunk, majd Matt lehalkította a hangját és már csak azt láttuk, hogy Brian holdsápadt lesz és berohan a szobába. Mire visszajött már fel volt öltözve és nem telefonált, viszont úgy kapkodott, hogy a pólóját kifordítva vette fel és a nadrágja is félig le volt csúszva.
- Elfelejtettem, hogy ma fellépünk… – levette a pólóját. – Úgyhogy mindenki öltözzön – visszafordította és felvette rendesen. – Öt percetek van – dőlt neki a falnak, mint aki már félórája arra vár, hogy elkészüljünk. Mindenki meglepetten felpattant a székről, csak én maradtam ülve, mire Joel megragadta a kezem és maga után húzott a szobába, majd elkezdett magyarázni, miközben a ruháit kereste.
- Ugye nem gondoltad, hogy itt maradsz? Azért, mert Syn kifejezetten nem mondta, hogy Mina te is jössz, attól még jössz – nézett rám vigyorogva, majd a kezembe dobta a melltartómat, amit eddig nem is vettem észre, hogy nem volt rajtam. Lenéztem magamra, majd megkönnyebbülten sóhajtottam egyet. Póló van rajtam.
- Meg. Fogok. Halni – dőltem neki Joelnek, aki megnyugtatóan átkarolt, és nyomott egy puszit a homlokomra. Majd szétment a fejem a tegnapi pia adag miatt, és még Briant is el kellett viselnem, ugyanis percenként megnézte az óráját, hol Benji miatt káromkodott, hogy lassan vezet, hol pedig a járókelők miatt, akik csak úgy átsétáltak a kocsi előtt, nem is törődve azzal, hogy elüthetjük őket.
- Tudom, hogy ideges vagy, de befognád? - nézett hátra idegesen Michelle. – Ha tegnap szóltál volna, hogy fellépésetek lesz, akkor most nem kéne így rohannunk. Úgyhogy ne Benjit hibáztasd.
- Bocs – mondta Syn.
- Képtelen vagyok felfogni, hogy, hogy voltál képes elfelejteni – üdvözölt minket Matt, mikor kiszálltunk a járműből. Egy kissé lepusztultnak kinéző klub előtt álldogáltunk, és hallgattuk, ahogy Matt kiosztja Briant amiatt, hogy késett.
- Bocs – szegény Brian, ma mindenkitől csak bocsánatot kér. Együttérzően rámosolyogtam Synre, mire ő vágott egy grimaszt.
- Nincs időd átöltözni, sminkelni, fogat mosni, hajat beállítani, köszönni a haveroknak – sorolta Matt, majd elindult a hátsó bejárat felé, és mi mind követtük őt. Ha valaki megkérdezte volna, hogy, hogy lehet eljutni a fiúk öltözőjéhez, nem tudtam volna megmondani, ugyanis kis folyosókon sétáltunk, hol jobbra, hol balra fordultunk. Mint valami kis labirintus. Matt elmagyarázta Joeléknek, hogy merre jutunk ki a közönséghez, majd ott hagytuk őket és elindultunk a megadott irányba. Amint kiértünk az emberekhez, helyet foglaltunk egy négyszemélyes asztalnál, ahonnan pont ráláttunk a színpadra. Egy 17 év körüli srác gitározott és énekelt, majd mikor befejezte egy idősebb férfi lépett a színpadra és bejelentette a következő bandát.
- Most jönnek Brianék – húzta ki magát Michelle, hogy jobban lássa a színpadot, majd sorban megjelentek a fiúk, mire a közönség sikításban tört ki. Leginkább lányokat hallottam…
- Nem is tudtam, hogy ilyen híresek – mondtam, de inkább csöndben maradtam, ugyanis a srácok elkezdtek játszani.
Valami eszméletlen jó volt, ahogy a fiúk játszottak. Matt hangja, ahogy hirtelen váltott át lassúból hörgősbe, Syn szólói és Jimmy ahogy dobol. Nem is gondoltam, hogy ilyen jók.
- Na, mit gondolsz? – nézett rám Michelle. Látszott, hogy ő is nagyon élvezte, ugyanis egyfolytában sikongatott, táncolt és állandóan azt ismételgette, hogy nagyon jók a fiúk.
- Persze a ti bandátok is állati – nézett Benjire és Joelre Mich nevetve. Megvitattuk, hogy melyik számuk tetszett a legjobban és, hogy szerintünk Syn néhol hibázott, majd hirtelen egy köhintést hallottunk.
- Bocs, hogy zavarok – vigyorgott Zacky. – Még van egy kis elintézni valónk, tudjátok, aláírást osztogatni, fényképeket csinálni, meg hasonlók. Addig ne menjetek sehova, mert utána bulizunk – nevetett Zacky, miközben megigazgatta a séróját, majd visszasietett a többiekhez.
- Nem akarom elrontani a hangulatot… De nekem holnap tanítás – könyököltem az asztalra. Semmi kedvem nem volt bemenni az egyetemre, ráadásul még barátaim sincsenek úgy igazából ott.
- Nem akarok hülyeséget mondani… De az egyetemre nem fontos mindig bejárni, nem? Elkérheted a leckét, aztán otthon megtanulod – nézett rám kérdőn Benji.
- És mégis kitől kérjem el a leckét, ha senkit sem ismerek? Muszáj lesz legalább egy napra bemennem, hogy megismerkedjek valakivel, aki utána ideadja nekem a feladatokat – nevettem, ugyanis nem gondoltam ezt komolyan, de a fiúk úgy néztek rám, mintha ez lenne a világ legjobb ötlete.
- Ezt fogod csinálni – nézett rám vigyorogva Joel. - Ma még bulizol velünk egy jót, aztán holnap vagy holnapután bemész az egyetemre.
- És segíteni fogsz tanulni? – néztem rá kiskutya szemekkel. Még veszekedtünk ezen egy keveset, hogy mit csináljak, mikor megérkeztek a srácok.
- Na, mit gondolsz Mina? – kérdezte Matt vigyorogva.
- Micsoda? – néztem rá kérdőn, mire rájöttem, hogy a zenéjükről érdeklődött. – Oh, ja, izé. Rohadt jók voltatok – vigyorogtam vissza. – Ki gondolta volna, hogy így tudsz énekelni – nevettem. Mindenki ivott még egy sört, – én kivételesen kólát – majd elindultunk a bulira.
- Hé, Jimmy! – ölelte meg egy kigyúrt srác Jimmyt, amint mindenki kiszállt a kocsiból. – Nem hittem, hogy eljössz a buliba, de jó téged itt látni – vigyorgott, majd felénk fordult és mindenkit üdvözölt. A házból kihallatszódott a zene, szinte láttam magam előtt, ahogy mindenki ugrál, táncol és énekel. Beléptünk a házba, ahol ledobtuk a kabátunkat, ugyanis bent majd meglehetett sülni, kint viszont már csípte az arcunkat a hideg. Joel kézen fogott amint beértünk a nappaliba, ami kétszer nagyobb volt, mint a mi Manhattani házunk, majd láttam, hogy Benji és Michelle elindul a táncparkett felé. Körbenéztem, láttam, hogy Zacky már kinézett magának egy csajt, akivel a piáknál beszélgetett, Matt és Jimmy a kigyúrt fiúval beszélgettek, mindegyikőjük kezében valamilyen alkoholos innivaló virított. Johnnyt nem láttam sehol, Brian pedig még mindig ott állt ahol öt perccel ezelőtt és engem nézett.
- Táncolunk? – kérdezte tőlem Joel, mire hirtelen elkaptam a szemem Synről és rámosolyogtam Joelre.
- Persze – szorítottam meg a kezét, és magam után húztam a táncolók közé. Nem is tudom hány zenét táncoltunk végig, már csak arra emlékszem, hogy alig éreztem a lábamat ezért elmentünk innivalóért, de Joel útközben lemaradt valahol, úgyhogy egyedül mentem tovább. Ott találtam Johnnyt, aki már kicsit be volt rúgva, de még állt a lábán, és egy szőke csajjal beszélgetett. A csaj néha-néha felnevetett, látszott rajta, hogy inkább mást csinálna, de nem szakította félbe Johnny meséjét. Visszaindultam a tömeg felé egy vodkával a kezemben, amikor hirtelen valaki megragadt a kezemet és a másik irányba kezdett el húzni. Nem törődve azzal, hogy éppen ’elrabolni’ készülnek, jó párszor meghúztam a piát. Mire a szoba szélére értünk már alig maradt valami az üvegben.
- Brian? – néztem az elrablómra összehúzott szemekkel. – Nem tudod, hol van Joel? Elhagytam valahol… - mutattam a hátam mögé.
- Táncol – nézett mögém, majd vissza rám. – Te nem akarsz? – látszott, hogy már ő sem józan, de az biztos, hogy én józanabb voltam nála. Csak álltam és Briant néztem, ő meg engem, és nem tudtam mit válaszoljak. A talpamon dülöngéltem előre-hátra, majd végül igent mondtam, úgyhogy vodkásüveggel a kezemben a táncparkettre húzott.

8. Fejezet - Csajos Este

- Beengedsz drágám?
- Ez csak Benji – sóhajtott Michelle. – Biztos csak itt hagyott valamit – súgta nekem mosolyogva. – Persze szívem – majd megnyomta a gombot, hallottuk a kattanást és megvártuk míg meghalljuk a lábdobogását, hogy csak az utolsó percbe nyissunk ajtót, de helyette több lábdobogást hallottunk. Mich kinyitotta az ajtót és megláttuk Benjit, mögötte Joellel és Synnel.
- Mit akartok? – rakta csípőre a kezét Mich. – Mondtam nektek, hogy ma csajos estét tartunk Minával.
- Hát azért jöttünk – tárta szét a karját Benji, mindkét kezében sörösüvegekkel. – Csak egy kicsit felpörgetjük a bulit – vigyorgott, majd nyomott egy puszit Michelle arcára, és befúrta magát a házba, úgy, hogy ne lökje arrébb a barátnőjét. Michelle kérdőn rám nézett, mire én megvontam a vállam, úgyhogy beengedte a másik kettőt is.
- Még jó, hogy a szexi pizsamámat hoztam – súgtam vigyorogva Mich fülébe. Joel és Benji már bementek a nappaliba, Brian még a sörösüvegekkel bénázott, úgyhogy segítettünk neki bevinni őket. Leültem Joel jobb oldalára, majd Syn az én jobb oldalamon foglalt helyet. Benji és Mich Joel másik oldalán ültek. Michelle-lel röviden vázoltuk, hogy eddig mi történt a filmben és, hogy szerintünk ki a gyilkos, majd néztük tovább. Úgy tíz perc múlva Brian halkan elkezdett nekem mesélni valami Avenged Sevenfoldról, és, hogy nagyon jó zenéket játszanak, aztán valami gitár is szóba került, végül nem bírtam tovább, és suttogva leordítottam.
- Brian, nézném a filmet, csendbe tudnál maradni úgy tíz-húsz percig? Majd a film után elmondhatod.
- Persze, bocs – szabadkozott Brian. Végre csöndbe maradt és tudtam nézni a filmet, csakhogy most a másik oldalamon Joel kezdett el nekem beszélni. Ránéztem, majd a tekintetem tovább vándorolt Benjiékre, akik csöndben, takaróba burkolózva nézték a filmet egymásnak dőlve. Sóhajtottam egyet, majd próbáltam tovább nézni a filmet, de így már alig értettem belőle valamit. Ennyit a csajos estéről…
A film végére Joel is befejezte a mondanivalóját, majd egy nagyot nyújtózkodva hozzá tette, hogy jó film volt. Wtf??
- Mit is akartál mondani Brian? – kérdeztem meg vontatottan, ugyanis semmi kedvem nem volt, most őt hallgatni.
- Ja, csak a bandánkról beszéltem, nem fontos – rántotta meg a vállát, majd magába tömte az utolsó pattogatottkukoricát is.
- Van bandátok? – néztem rá nagy szemekkel, majd Joelre és Benjire, végül Michre, hogy nem mondta el nekem.
- Hé, ne nézz így ránk, mi külön játszunk – emelte fel a kezét vigyorogva Joel, miközben a testvérére mutatott.
- Még jobb… - sóhajtottam, majd inkább hátradőltem a kanapén, és hagytam, hagy meséljenek nekem az Avenged Sevenfoldról és a Good Charlotteról.
Éjfélre járt az idő, mire befejezték a történetüket, ami TÉNYLEG nagyon érdekes volt, de már a felénél majdnem elaludtam. Aztán Benji észrevette, hogy mindjárt ülve elalszok a kanapén, úgyhogy hozott még több alkoholt, hogy egy kicsit felkeltsen, majd a fiúk rémtörténeteket kezdtek mesélni, amin mi Michellel jókat nevettünk, ugyanis egyik se sikerült túl ijesztőre. A történet – amit a srácok néha egymás szavába vágva meséltek – több, mint másfél órás volt, utána még kártyáztunk, táncoltunk, meg énekeltünk, és mire menni akartunk aludni, a nap már félig besütött a szobába.

Nem a legjobb telefoncsörgésre kelni hajnalok hajnalán, de nem volt erőm kinyitni a szemem, még megmozdulni sem voltam képes, úgyhogy hagytam, hogy a kedves telefonáló várakozzon. Abba maradt a csörgés, már épp kezdtem megszokni a csendet, amikor újra megszólalt. Erőt vettem magamon, kipattantam az ágyból és belerúgtam valami keménybe, ami az ágy mellett állt, és aminek az lett a következménye, hogy féllábon kezdtem el ugrálni, és sikítozni.
- Kit gyilkolnak? – hallottam az ágyamból egy ismerős hangot. Ahogy jobban szemügyre vettem a szobát, észrevettem, hogy ez nem is a sajátom, majd, hogy aki az előbb hozzám szólt az Joel volt.
- Nagyon vicces – mondtam, majd gyorsan a szekrényen lévő telefonom után nyúltam, ami kitudja már hanyadszorra játszotta le újra és újra a csengőhangom.
- Ki az? – szóltam bele a telefonba.
- Mina? Itt az anyád – hallottam anyu mérges hangját a mobilból.

7. Fejezet - Michelle

Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek. Szegény Johnny biztos azt hitte, hogy majd meglepődünk azon, hogy felbukkant, – amin szerintem mindannyian meg is lepődtünk – csak hogy az a Jessica, vagy mi is az ex-csajának a neve, valami nagyon gyerekes dolgot tett vele.
- Szerintem nem akarod tudni – válaszolt Zacky vigyorogva, a fel sem tett kérdésre. – Azt hiszem ma még nem néztél tükörbe – mindannyian követtük Johnnyt a fürdőszobába és vártuk a reakcióját. Először azt hittem sírva fakad, aztán rájöttem, hogy saját magán röhög, hisz így jött végig több kilómétert az út mellett.

Délután öt órára végre kiderült, hogy a fiúk házában tanyázunk, amit együtt béreltek ki, hogy bármikor bulizhassanak. Csönd volt, Zacky, Jimmy, Brian, Johnny és Benji kártyáztak a sarokban felállított kis asztalon, Michelle épp a körmét festette, amibe én is beszálltam, miután megtudtam, hogy van fekete körömlakkja, Joel pedig piát hozott a közeli kisboltból. Amíg a fiúk vedeltek és kártyáztak, addig én elbeszélgettem Michellel. Megtudtam, hogy már 5 éves kora óta ismeri Mattet, ő volt élete szerelme, de miután megkapta tőle élete első csókját, rájött, hogy olyan neki Matt, mintha a bátyja lenne. Utána ismerte meg a többieket, majd Matt bemutatta neki Benjit és Joelt, amikor 17 éves volt.
- Most úgy irigyellek – nevettem, miközben már a lábamon festettem a körmöm.
- Ugyan, nem vesztettél túl sokat – nevetett Michelle is.
- Mindig is szerettem volna egy bátyot, de helyette egy húgot kaptam, aki Manhattanbe lakik a szüleimmel – húztam el a szám – Még csak 6 éves, de már most zsarnokoskodik, azért is akartam elköltözni otthonról.
- Akkor azt hiszem jó helyet választottál – vigyorgott rám Mich. Sokáig elbeszélgettünk, néha mi is belekortyoltunk az italunkba, ami egy sörből és egy whiskyből állt, majd beszálltunk a kártya partiba, ami majdnem hajnali háromig tartott. Legelőször Michelle és Benji mentek lefeküdni a vendégszobába, majd a többiek és végül Joel felajánlotta, hogy aludjunk együtt a kanapén, ami elég kényelmetlennek nézett ki, de ezzel nem is nagyon volt időm foglalkozni, ugyanis pár perc alatt elaludtam Joel mellkasán.
Arra keltem, hogy valaki matat a konyhában, majd becsapja a hűtőajtót, két üveg egymásnak koccan és felsiet az emeletre. Ilyen reggel már alkoholt inni, nem túl jó ötlet, de ők tudják… A szemem még mindig csukva tartottam és éreztem, hogy Joel a hátamat simogatja. Muszáj volt mosolyognom, olyan jó érzés volt.
- Jó reggelt – tért át a derekamra, mire felsikítottam. Láttam, hogy Joel ördögien rám vigyorog, majd elkezdett csikizni, én megpróbáltam lefogni a kezeit, de túlságosan álmos voltam még, úgyhogy csak sikítoztam, nevettem és vergődtem alatta.
- Mi folyik itt fiatalok? – kérdezte meg nevetve Zacky, miközben sétált le a lépcsőn, majd gyorsan el is tűnt a konyhában. Joel abba hagyta a kínzásomat, de még mindig felettem térdelt és aranyosan mosolygott rám, mint aki az előbb nem megölni próbált, majd egyre közelebb és közelebb hajolt, a szívverésem felgyorsult és bevillant a halloweeni buliból egy kép, amint épp megcsókolni készült, de mégse tette. A kezemet a nyaka köré fontam, és mikor már elég közel volt hozzám a füléhez hajoltam és visszavágtam neki a múltkoriért.
- Kvittek vagyunk – vigyorogtam és lelöktem magamról, hogy még véletlenül se csábítson vissza, majd gyorsan kisiettem Zackyhez a konyhába. – Neked is jó reggelt – vigyorogtam még mindig.
- Johnny nem tudja lemosni az arcát, elég viccesen néz ki, hogy a fél arca rózsaszínrúzsos, a másik fele pedig tele van firkálva szemceruzával – dőlt neki a hűtőnek Zacky nevetve, a ’jó reggeltemre’ nem reagálva. – Nem mer lejönni, szóval azt kérdezte, hogy nincs-e neked valami ötleted. Vagy Michellenek.
- Nem értem miért nem mer lejönni, mikor tegnap mindenki látta – nevettem, miközben arrébb lökdöstem Zackyt a hűtőtől, hogy kivegyem belőle a tejet – Egyébként van, majd felviszem neki a sminklemosóm – ültem le a pulthoz, és belekezdtem az egészséges reggelimhez, ami egy tál műzli volt.
- Reggelt – nyitott be a konyhába Michelle, mögötte Benjivel. – Nem tudjátok mi történt Joellel? Lent fekszik a földön és azt hiszem rád vár Mina – nézett rám Mich összehúzott szemekkel, mintha valami rosszat tettem volna.
- Nem tudom asszonyom – vigyorogtam teli szájjal. – Ha megettem a reggelimet megyek és rendbe teszem – szalutáltam még mindig vigyorogva.
- Itt az ikertestvére és nem segít neki – rázta a fejét Zacky, miközben rosszallóan nézett Benjire.
- Már miért segítenék? Ő se segítene nekem, bár engem még sose lökött le csaj az ágyról – vigyorgott Benji.
- Biztos vagy ebben? – kérdezte nevetve Michelle, majd ő is öntött magának műzlit. – Mondjuk nem is én löktelek le, hanem magadtól estél le – nevetett még jobban Mich, ahogy visszaemlékezett, miközben én befejeztem a reggelim és elmostam a tányérom. Visszamentem a nappaliba, ahol még mindig hallani lehetett Michelle nevetését és leguggoltam Joel mellé.
- Azt hiszem eltörted a farcsontom – nézett rám kiskutya szemekkel Joel.
- Megmasszírozzam? – kérdeztem mosolyogva.
- Ha felbírok innen kelni, akkor mindenképp – vigyorgott rám, majd felült, és az ágyra támaszkodva felállt, mint valami öregember. – Na, most már megmasszírozhatsz – vigyorgott még mindig kajánul.
- Majd holnap, oké? – vigyorogtam most már én is. – Most fel kell mennem Johnnyhoz – megkerestem a táskámban a sminklemosómat, és elindultam felfelé a lépcsőn, csak hogy közben rájöttem, hogy nem tudom melyik Johnny szobája, úgyhogy a legközelebbi szobába bekopogtam, mire valaki kiszólt, hogy ’gyere’.
- Oh, Matt, jó reggelt. Meg tudnád mondani, hogy melyik Johnny szobája? – kérdeztem az ajtófélfának dőlve, miközben Matt kikászálódott az ágyából. Csak egy szürke alsónadrágot viselt, és próbáltam elfordítani róla a tekintetem, hisz nem akartam túl feltűnően bámulni, de így háttal is látszódott, hogy milyen jó felsőteste van. Bal karján volt néhány tetoválás, amit nem láttam valami jól, majd felhúzott egy farmernadrágot és felém fordult. Elmagyarázta, hogy melyik Johnny szobája, közben próbáltam a szemére koncentrálni, és láttam, hogy Matt mindjárt elneveti magát, úgyhogy kénytelen voltam odamenni hozzá és egy jó nagyot a karjába ütni.
- Ezt most miért kaptam? – kérdezte vigyorogva.
- Mert jól esett – rántottam meg a vállam, majd mielőtt becsukódott volna az ajtó, még visszaszóltam neki. – Egyébként, köszi.
Amint megtaláltam Johnny szobáját kopogás nélkül beléptem, de odabent senkit sem találtam. Elsőre legalábbis.
- Johnnyyyyy – húztam el a nevét. – Itt vagy? – néztem körbe a szobába, mire megláttam Johnny fejét amint kinéz az ágya mögül.
- Oh, bocs, csak kerestem valamit és nem hallottam, hogy kopogtál – szabadkozott miközben felállt a földről és beinvitált a szobájába.
- Hoztam neked egy ajándékot – nyújtottam át neki a sminklemosómat, mire hálásan rám nézett, megköszönte vagy ötször és odasietett a tükréhez. Elnéztem egy darabig, ahogy küszködik a rúzs eltüntetésével, de nem bírtam tovább, oda mentem hozzá, kivettem a kezéből a sminklemosómat és segítettem neki. Nem volt valami kevés idő, míg leszedtem az arcáról a rúzsfoltokat, a szemceruza viszont sokkal könnyebb volt.
- Mina, itt vagy? – kopogott be az ajtón Michelle. Kérdőn néztem Johnnyra, - aki csak fél fejjel volt nagyobb nálam - hogy bejöhet-e a szobába.
- Gyere – szólt Johnny.
- Na, majd ha végeztetek bejönnél a szemközti szobába? – mutatott magamögé, mire bólintottam és már be is csukta az ajtót.
- Wow, köszi – ölelt meg hálálkodva Johnny, miután belenézett a tükörbe és ismét önmagát látta benne. – Azt hittem sose fog lejönni.
- Ugyan, nincs mit – boxoltam bele a vállába nevetve, miután elengedett. – Ha bármi másra szükséged lenne, csak szólj. Viszont nekem most találkozóm van Michellel – lépdeltem az ajtó felé, majd elköszöntem Johnnytól, és átmentem Mich-hez.
Órákig elbeszélgettünk úgy, hogy senki sem zavart, egész idő alatt csak beszéltünk és beszéltünk mindenről még a semmiről is.
- Igazából azért akartam veled beszélni, mert tarthatnánk egy igazi csajos estét. Tudod, pizsama, horror film, pattogatott kukorica…
- Fiúk nélkül.
- Persze – nevetett. – Rég csináltam már ilyet.
- Én is - mosolyogtam rá, majd három halk kopogást lehetett hallani az ajtó felől.
- Ki az? – szólt ki Michelle, majd belépett Jimmy, akin látni lehetett, hogy már megint ivott, és dülöngélve odajött hozzánk.
- Nem tudjátok hol hagytam a pólóm, csajok? – dőlt le mellénk az ágyra vigyorogva, miközben a meztelen hasát tapogatta. – Segíthetnétek megkeresni – mondta, mielőtt válaszolhattunk volna. Így hát nagy nehezen, de felálltunk az ágyról és lementünk a nappaliba, hogy ott kezdjük a keresést. Igazából csak Michelle és én kerestük, Jimmy a kanapén feküdt és még többet ivott, majd úgy fél óra múlva felállt, oda jött hozzánk és megkérdezte, hogy mit keresünk. Michelle-lel egymásra néztünk, majd kitört belőlünk a nevetés.
- A pólódat – válaszoltam vigyorogva. Jimmy lenézett a hasára, majd csodálkozva ránk nézett.
- Oh, de aranyosak vagytok - hukk - én észre sem vettem - hukk - hogy nincs rajtam.


- Megyek – hallottam Michelle hangát az ajtó túloldaláról, miután csöngettem, majd kinyitotta az ajtót és beinvitált. Ő már a pizsamáját viselte, mivel a csajos estére jöttem, a popcorn meg a mikróban pattogott. Én is átvettem a pizsamám, majd kikerestünk egy jó horror filmet, addigra készlett a pattogatott kukorica is, és takaróba bugyolálva beültünk a TV elé. A film első negyede elég unalmas volt… Épp a gyilkost mutatták, ahogy becsenget a következő áldozatához, amikor megszólalt a kapucsengő mi meg ugrottunk egy nagyot Michellel. Mind a ketten takaróval a hátunkon odamentünk az ajtóhoz, majd Mich beleszólt a telefonba. Kis idő után egy ismerős hangot hallottunk.

6. Fejezet - Szökés

Az utolsó, amire emlékszem az estével kapcsolatban, hogy Mina nem tudta teljesíteni a vodkás feladatát, ezért le kellett vennie a felsőjét. Michelle mellett feküdtem, a fejem majd szétrobbant úgy fájt, már mindenki kidőlt a sok piától, csak én voltam még ’magamnál’. Az ajtó nyikorogva kinyílt és egy sötét árnyékot láttam belopózni rajta, ami felém sietett, majd minden elsötétült.

- Nézd, milyen nyugodtan alszik – hallottam meg egy ismerős női hangot nem messze magam mellől. Kényelmetlen pózba feküdtem, de nem akartam megmozdulni, nehogy rájöjjenek, hogy felkeltem, így hát hallgattam tovább a beszélgetésüket.
- Nem értem, hogy tud ilyen nyugodtan aludni, mikor te majdnem öngyilkosságot követtél el múlt hónapban – ki követett el majdnem öngyilkosságot? Semmi ilyesmiről nem tudok.
- Johnny, Johnny, Johnny. Ne tetesd, hogy alszol, tudom, hogy nem így szoktál, ráadásul túl szaporán veszed a levegőt – simított végig valaki az arcomon, majd hirtelen megragadta a hajamat. – Nézz rám!
- Jessica? – néztem rá nagy szemekkel.
- Ó, nézd, de aranyos. Még tudja a neved – kacagott Jessica barátnője, Tiffany. Nem tudom, mit szólna hozzá, ha elmondanám Jessicának azt a kis félrelépését Jess ex-pasijával.
- Ó, Tiffany, fogd be. Persze, hogy tudja a nevem, engem nem lehet olyan könnyen elfelejteni – túrt bele a hajába. – Szóval, mivel olyan gyorsan léptél le tőlem, még annyi esélyt sem adva nekem, hogy bizonyítsak, úgy gondoltam megleplek – mosolygott rám bájosan a volt barátnőm. Műkörmeit végig húzta az arcom jobb oldalán, mire én elhúzódtam tőle. A kezeimet a hátam mögé kötötték, nehezítve a mozgásomat, de így is értette a célzásomat, hogy ne érjen hozzám.
- Tiffany, hozz a vendégünknek egy üveg sört, attól majd biztos megenyhül – mutatott az ajtó felé Jessica. A sör hamar megérkezett, hidegen, ahogy szeretem, de nem volt kedvem belőle inni, hisz a tegnapi bulitól majd szétszakadt a fejem.
- Én viszont megyek, alszok egyet. Egész éjszaka Johnnyra figyeltem – ásított egy nagyot Tiffany, azzal lelépett.
- Komolyan az a bajod, hogy szakítottam veled? – kérdeztem meg. Hihetetlen. Egy éjszakás kalandnak indult, de Jess többet akart, így muszáj volt őt kibírnom még egy hónapig, de azután szakítottam vele. Vagy inkább úgy mondanám, hogy kiraktam a lakásomból.
- Tiffany beszélt le az öngyilkosságról – zokogott Jessica. Képzelem, milyen nehéz lehetett neki lebeszélnie egy olyan dologról, amit amúgy se tett volna meg, hisz úgy szereti a tökéletes testét. Miközben Jessica arról veszekedett velem, hogy miért hagytam el, próbáltam meglazítani a kötelet a csuklómon, ami nem volt valami bonyolult.
- Amint látom, ma már nem fogunk semmit se csinálni. Megyek, pihenek, ettől a sok sírástól elfáradtam – tipegett ki magassarkújával a szobából Jessica.
Gyorsan felpattantam az ágyról amint bezáródott az ajtó, és már dobtam is le a kezemről a kötelet. Most bizonyosodott be, hogy az exemnek az agya helyett levegő van, ugyanis még az ajtót sem zárta be, így simán felosontam a bejárati ajtóhoz, ami szintén nyitva volt. Igazából még én sem tudom miért szöktem el így, mikor simán lefogtam volna mind a két lányt.
Még másfél kilométer és otthon vagyok. Ez az egy mondat kattogott az agyamban, már több mint egy órája. Az út mellett sétáltam, még éreztem a tegnapi pia adagot a fejemben, de szerencsére nem annyira, hogy bedőljek az árokba.
Egy méter és végre beléphetek a házba. Nem mondom, hogy sportos ember vagyok, de általában bírok kilómétereket sétálni, most viszont majd leszakadt a lábam. Beléptem a házba, ami tátongott az ürességtől. Talán a többiek még mindig a buliba vannak, inkább nem zavarom őket - ezzel az elhatározásommal ledobtam a telefonomat a kanapéra, és felsétáltam a szobámba, hogy végre kényelmesen aludhassak egyet.
- Nem hiszem el, hogy az a ringyó ellopta Johnny! Legalább ti tudjátok, hol lakik? – jó volt Brian kedves szavaira kelni, legalább vigyorogva nyitottam ki a szemem. – Óh, nem hiszem. Nem. Hiszem. El – ismételte el szaggatottan. – Ne mondjátok, hogy egyikőtök se tudja, hol lakik!
- Mitől félsz ennyire Brian? Megerőszakolni csak nem fogja – szinte láttam magam előtt Jimmy vigyorgó arcát. Hagyom még őket egy kicsit idegeskedni.
- Hah, nem láttad milyen körmei vannak, ráadásul az agya helyett zokni van – mérgelődött tovább Syn. Itt az idő, hogy vigyorogva lerohanjak hozzájuk és meglepjem őket. Úgy ahogy voltam, alsógatyában lesétáltam hozzájuk.
- Nem azt mondtátok, hogy végig néztetek minden szobát? – kérdezte Mina, aki velem szembe állt, a többiek mind háttal álltak nekem.
- Végig is néztük – bólogatott Brian.
- Akkor mivel magyarázod azt, hogy a telefonhívás után tíz percre kimentünk a garázsba és most itt áll velem szemben, életnagyságban Johnny Christ? – hé, kislány, honnan tudod a művésznevem?
- Óh, nem versz át, itt én vagyok a vicces fiú, csak én viccelhetek – nevetett Brian, aki még mindig nem volt hajlandó megfordulni, bár a többiek már mind megfordultak és döbbenten néztek engem.
- Fordulj már meg – bökte oldalba Zacky Briant, aki mostmár végre megfordult és pár másodperces hallgatása után nevetésben tört ki.

5. Fejezet - Johnny

Valami a lábamon nehezedett, a kezem pedig olyan szögben volt, hogy csoda, ha nem tört el. Résnyire nyitottam a szemem és valami hihetetlenül csodálatos dolgot láttam. Joelt amint alsógatyában mellettem szuszog, a kezében pedig még a tegnapi sörös üvegét szorongatta. Másik oldalamon Brian aludt nekem háttal, a lábamon pedig Jimmy terpeszkedett. Próbáltam felülni, nem sok sikerrel, ugyanis, ha fel akartam állni, muszáj lett volna elmozdítanom Jimmyt, de olyan aranyosan aludt, hogy nem volt szívem hozzá. A szoba másik végében Benji és Michelle aludtak egymást ölelve. Hirtelen valami fura zaj ütötte meg a fülem, ami a szekrény felől hallatszódott.
- Bocs, Jimmy – löktem le óvatosan a lábamról Jimmyt, majd halkan kinyitottam a szekrény ajtaját, ahol megláttam az alvó Mattet. Kitört belőlem a nevetés. Olyan aranyosan aludt ott, összekuporodva, alig fért el.
- Mi az? Mi történt? – ült fel hirtelen Brian, majd őt követték a többiek.
- Bocsi srácok, de ezt látnotok kell – halkítottam le a hangom, ugyanis nem akartam, hogy Matt az utolsó percben felkeljen. Jimmy csinált pár képet Mattről, majd hirtelen megragadta a vállam.
- Nem láttad Johnnyt?
- Johnny? Őőő, nem… Mikor felkeltem már nem volt itt – most tűnt fel, hogy mindegyikőnk alsóneműben tartózkodott a szobában, csak Matten volt nadrág. – Hova tűntek a cuccaim? – kérdeztem meg hirtelen, miközben a melleimet kezdtem el takargatni.
- Hé, nem kell így takargatnod, tegnap este mindent láttunk – nevetett Zacky, aki épp ebben a pillanatban lépett be a szobába, teljesen felöltözve, a kezében egy pohár tejjel.
- Hol voltál? - rontottam neki, mintha legalábbis ő tehetne arról, hogy eltűntek a ruháim.
- Mattet és Johnnyt kerestem. Amint látom Mattet már megtaláltátok - vigyorgott az éppen felkelni készülő Mattre, aki a hirtelen mozdulattól majdnem elesett.
- Rohadtul fáj a fejem - szorította kétoldalt a fejére a kezét. Most, hogy megemlítette, nekem is lüktetett a fejem a sok piától, amit tegnap megittam. Hirtelen két kezet éreztem meg a derekam körül, és egy hozzám simuló pucér férfi felsőtestet.
- Hogy aludtál? - suttogta a fülembe Joel.
- Jól. Bár nem sok mindenre emlékszem - fordultam meg, hogy Joel szemeibe nézhessek. Istenem, de édes. Kedvem lett volna beletúrni a hajába, de inkább nem tettem semmit, csak a mellkasával szemeztem. Hát igen, nem vagyok valami magas...
- Nem akartok felöltözni? - kérdezte meg Brian, miközben a nadrágját rángatta magára. Lassan elhúzódtam Joeltől, majd elkezdtem a ruháimat keresni. A bakancsomat és a zoknimat az egyik sarokban, a felsőmet a másikban, a szoknyámat pedig a szekrényben találtam meg.
- Egyébként tegnap még ki voltál festve, nem? - kérdezte meg tőlem Michelle, aki a falnak dőlve próbált nem hányni.
- Ja, tényleg, néztem is, hogy valami fura volt rajtad ma reggel - szólt közbe Jimmy.
- Hát, neked pedig szépen elkenődött a hasad - mutattam az előbb említett testrészre vigyorogva. Megtapogattam az arcom és nem éreztem rajta a tegnapi sminket. Mikor moshattam le?
- Na, ha mindenki elkészült, akkor mehetünk megkeresni Johnnyt – szólt Zacky pár perc múlva, majd ellökte magát a faltól. Az előszobába lépve nem valami szép látvány fogadott minket.
- Zacky, azt hiszem elfelejtetted megemlíteni, hogy éjszaka itt egy bomba robbant – mondta Benji, miközben Michelle derekát karolta.
- Oh, hát, ami azt illeti, mikor kijöttem tejért nem néztem körbe – vakarta meg az állát nevetve, majd átlépett egy alvó boszorkánynak öltözött nőn, és ment tovább. Én is átléptem felette, és követtem Zackyt a bejárati ajtó felé. Jimmy és Brian egymásba karolva lépdelték át az alvó embereket, de így is félő volt, hogy rálépnek valakire. Matt Joellel beszélgetett, látszott, hogy még egyikőjük sincs teljesen magánál, de azért jöttek utánunk. A reggeli hűvös őszi szél nem volt jó így másnaposan, de Johnnyt muszáj volt megkeresni, így hát egyikőnk se törődött a fejfájással… Csak Brian.
- Emberek, emberek. Én inkább itt maradnék, Johnny fiút nélkülem is megtaláljátok – lépdelt vissza a házba. – Ráadásul tud magára vigyázni.
- Synyster Gates! Johnny a te barátod is, úgyhogy együtt kell megtalálnunk őt. Ráadásul több szem többet lát – vágta csípőre a kezét Michelle.
- Elnézést, hogy közbe szólok, de ki az a… Synyster Gates? –húztam fel kérdőn a szemöldököm.
- Én – vigyorgott önelégülten Brian. – Ez a művésznevem.
- Ne tereld a szót Brian. Ha itt akarsz maradni, akkor maradj, de mi megyünk – vonta meg a vállát Zacky és már indult is tovább. Még párpercig szemeztünk Briannel, aztán gyorsan Zacky után siettem.
- Mindegyikőtöknek van ilyen művészneve? – kérdeztem tőle kíváncsian.
- Aha, az enyém Zacky Vengeance – vigyorgott rám Zack, majd hátranézett a többiekre. – Mattnek M Shadows, Jimmynek pedig The Rev.
- És Johnnynak?
- Johnny Christ.
- Oh, tudtam én, hogy van önbizalma a gyereknek – nevettem. Nemsokára a kapuhoz értünk. Útközben elhagytuk Michellet és Benjit, ugyanis nekik is annyira fájt a fejük, hogy muszáj volt visszamenniük a kastélyba. Bár szerintem teljesen más miatt mentek vissza…
- Valaki segítene? Azt hiszem beragadt – toltam minden erőmmel a kaput, de az sehogy sem akart kinyílni. Odajött mellém Joel, és egy mozdulattal kinyitotta, ugyanis nem tolni kellett, hanem húzni. Úristen, ekkora égést. Próbáltam nem elsüllyedni szégyenemben, de Joel csak nevetett.
- Na, gyerünk, kalandra fel – kiáltotta Jimmy. Elindultunk arrafele amerről tegnap jöttünk, csak gyalog, és mindenki próbált a legtávolabb ellátni, hátha Johnnyt bedobták az erdőbe, de semmit sem találtunk.
- Már vagy fél órája sétálunk – dőltem neki Joelnek kifulladva.
- Még csak 20 perce – nézett az órájára Matt. – Egyébként meg az is lehet, hogy hazament, úgy hogy jobb lenne visszamenni a többiekért, és elindulni kocsival.
- Egyetértek – emeltem fel a kezem, ezzel is erősítve, hogy már nem bírok tovább sétálni.
- Rendben, rendben. De elfelejtettünk valamit - szólt hirtelen Zacky. – Mindenki nézze meg a talpát, hátha ráléptünk Johnnyra. Sose lehet tudni – vigyorgott, majd mikor már mindenki kinevette magát elindultunk visszafelé. Az út negyedénél már sajgott a lábam, fájt a fejem és minden bajom volt, úgyhogy Joel felkapott a hátára. Szegénynek biztos fájt a feje a másnaposságtól, de úgy erősködött, hogy jól van, elbír vinni a házig, hogy már nem tudtam mit kitalálni, hogy miért nem vehet a hátára. Azt hiszem, sokkal könnyebb vagyok, mint hittem, ugyanis Joel úgy vitt, mintha pehelysúlyom lenne.
- Nem látok, nem látok – nevetett kisfiúsan Joel, miközben én a szeme előtt tartottam a kezem, de félő volt, hogy beleesünk az út melletti árokba, úgyhogy inkább elvettem onnan a tenyerem.
- Egyébként reggel nem akartam mondani, de van egy csúnya seb az oldaladon. Meg kérdezhetem, hogy mikor szerezted? – kérdezte Joel, miközben én a hajával játszadoztam.
- Tegnap kaptam az új barátaimtól – néztem szúrós szemekkel a fiúkra, még szerencse, hogy jóval előttünk sétáltak, így nem hallották a válaszom.
- Oh, szóval te vagy az a ’szerencsétlen lány’, akit véletlenül elütöttek? Ahhoz képest szépen megúsztad.
- Akkor nem tudod elképzelni, hogy mennyire fájt. Most már annyira nem, de tegnap majdnem meghaltam a fájdalomtól – sóhajtottam egy nagyot. – Éééés végre megérkeztünk – mutattam az előttünk álldogáló fiúkra. – Mire vártok?
- Rátok – válaszolta Zacky ránk se pillantva.
- Nem tudunk bemenni a kapun – magyarázta Matt.
- Húztuk, toltuk, de sehogy se nyílik – nézett ránk Jimmy.
- Mondanám, hogy „de hát a kocsi itt van kint, letudunk lépni”, de Brianéknek muszáj volt bent maradni a házba, őket viszont nem hagyhatjuk itt.
- Úgyhogy át kell másznunk – nézett fel Joel a kapu tetejére, úgyhogy inkább leugrottam a hátáról.
- Rendben, akkor én megvárlak titeket itt kint – távolodtam el kicsit tőlük.
- Nem hagyunk itt, nehogy te is eltűnj még itt a végén – fogta meg a kezem Joel és maga mellé húzott. Elsőnek Matt mászott át, utána Zacky és Jimmy.
- Te jössz Mina, mássz át.
- Menni fog, nem olyan nehéz.
- Sokkal könnyebb, mint amilyennek látszik – bíztattak a fiúk a kapu másik oldaláról. És tényleg nem volt annyira nehéz, mint amilyenre számítottam, bár azt hittem leszédülök, mikor a kapu tetejére értem. Végül Joel is átmászott és végre indulhattunk Brianékért. Bent a házban minden ugyan úgy nézett ki, mint ahogy itt hagytuk, csak pár helyen tűntek el az emberek. Biztos hazamentek.
- Vajon Syn hol lehet? – nézett körbe Zacky a szobában, majd inkább elővette a mobiltelefonját és felhívta Briant.
- Aha, oké, persze. Benjiéket nem láttad? Rendben. Ja, majd mi felhívjuk őket – bólogatott Zacky, miközben Brian magyarázott neki valamit a telefonba. – Akkor itt leszünk a bejárati ajtónál – mondta, majd lerakta a telefonját. – Ugye nem várjátok el, hogy megismételjem?
- Mi is hallottuk, hogy fel kell hívnunk Benjit, Brian meg lejön a bejárati ajtóhoz – vigyorgott Matt. Joel közben felhívta Benjit, és kiderült, hogy ők már rég elindultak hazafelé.
- Itt vagyok – ugrott le Brian a lépcsőről. – Amint látom Johnny nem lett meg.
- Szerintünk otthon van, de a telefont nem veszi fel – vonta meg a vállát Zack, és én már nyitottam volna ki az ajtót, de az nem mozdult.
- Tolni kell – szólt Jimmy vigyorogva.
- Hű, na nem mondod – vágtam neki egy grimaszt, majd megpróbáltam még egyszer, de most se engedett. – Nem nyílik – adtam tudtára mindenkinek.
- Na, hagy próbáljam meg én is – jött oda mellém Matt, aki egy kis erőlködéssel, nekifutással kinyitotta az ajtót, ami majdnem kiesett a helyéről.
- Siessünk, kiráz ettől a háztól a hideg. Olyan mintha itt akarna tartani minket – siettem ki gyorsan a házból, Joel kezét szorítva. Újra megmásztuk a kaput, most már sokkal gyorsabban és végre beülhettünk a kocsiba. Matt vezetett, mellette Brian foglalt helyett, mi többiek pedig hátul ültünk. Az út csöndben telt, még Syn sem próbált meg viccelődve életre kelteni minket, ezért majdnem elaludtam Joel vállán.
- Megérkeztünk! – hallottam meg Brian hangját, majd egy ajtócsapódást. Oké, elaludtam, és senki sem keltett fel. Kimásztam a kocsiból és elindultam a fiúk után, ez után jöttem rá, hogy egy ismeretlen helyen vagyok. Zacky, Matt, Jimmy és Brian körbenézett a házban, még az ágyak alá is benéztek, de sehol sem találták Johnnyt.
- Lehet, hogy tegnap összeszedett egy csajt – próbálta megnyugtatni a többieket Joel. – Esetleg rájött, hogy meg kell látogatnia a… - szólalt meg hirtelen egy telefon.
- Kinek csörög a mobilja? – kérdezte Zack, miközben végigtapogatta az egész ruháját a telefonja után kutatva.
- A konyhából jön – sietett az előbb említett helyre Matt, majd egy kék mobillal tért vissza, amit útközben már felvett. Nem tartott sokáig a beszélgetés, de amit a telefonálás után jelentett be, mindenkit ledöbbentett. – Johnnyt elrabolták.

4. Fejezet - Üvegezés

Már mindenkinek több mint 5 üveg alkohol tartalmú pia csúszott le a torkán, azt hiszem, én vagyok az egyetlen, aki egész idő alatt csak egy sörös üveget szorongatott a kezébe. Néztem Joelt, a mellette ülő lányt, és a lány mellett ülő srácot, aki teljesen úgy nézett ki, mint Joel. Ha jól hallottam Benjinek hívják. Szóval azt hiszem, megnyugodhatok, mert egész idő alatt Benji tapizta a lányt, Joel hozzá sem ért.
- Akartok üvegezni? – kérdezte meg vigyorogva az egyik srác, mire mindenki heves bólogatásba kezdett, majd mindenki körbe ült egy üres sörös üveget.
- Mina, te is gyere – húzott oda maga mellé Jimmy. Semmi kedvem nem volt játszani, de nem akartam elrontani a többiek kedvét, úgy hogy beszálltam.
Zacky pörgetett elsőnek, és az üveg szája nem másra mutatott, mint…
- Michelle – vigyorgott ördögien Zacky. – Felelsz vagy mersz?
- Egyértelmű, merek – nevetett Michelle. Látszott rajta, hogy már ő sincs nagyon tudatában a tetteinek. – Éééés, mivel ma halloween van, mindenkinek mernie kell – nézett körbe vigyorogva mindenkin.
- Rendben, rendben – nevetett Zacky. – Szóval akkor a te feladatod az lesz, hogy csókold meg Mattet – vigyorgott gyerekesen Mattre.
- Jaj Zack, tudod, hogy én nem csalom meg Benjit – bújt oda Benjihez Michelle.
- Akkor le kell venned valamilyen ruhadarabodat – szólt közbe Jimmy. Tisztán látszott rajta, hogy annak örülne a legjobban, ha ezt csinálná. Michelle kicsit elgondolkodott, majd inkább oda hajolt Matthez és egy cuppanós puszit nyomott az arcára.
- Ez neked csók? – nevetett most már Matt is, és óvatosan magához húzta Michellet. A csók nem tartott tovább két, három másodpercnél, és már játszottunk is tovább.
- Remélem nem haragszol – hallottam Michelle halk hangját, amint épp Benjihez beszélt. Az üveget már megforgatta, de az még nem állt meg.
- Dehogy – mosolygott Benji. Az üveg lassulni kezdett, és magamban azért imádkoztam, hogy ne rám mutasson, de nem volt ekkora szerencsém.
- Mina – veregetett hátba Jimmy, vigyorogva.
- Hmm, mi is legyen – vigyorgott Michelle, miközben végig nézett a szobában lévőkön, végül a szeme megállapodott Joelen. – Rendben, megvan – Joellel kell csinálnom valamit? Jó, az úgy jó lesz. – Több mint öt másodperces csók… Briannel – vigyorgott rám ördögien Michelle. Hogy… mi? Brian? Na ne!
- Tudod mit kell tenned, ha nem teljesíted a feladatod – szóld oda nekem vigyorogva Matt, miközben az én szemem Joel és Brian között cikázott.
- De a rúzsom… - nyögtem ki végül olyan halkan, hogy csoda, ha meghallották.
- Akkor kérünk egy ruhadarabot rólad. Bármi jöhet – nevetett Jimmy, miközben felém nyújtotta a kezét, hogy neki adjam. Rendben, azért se hagyom, hogy levetkőztessetek. Oda másztam Brianhez, aki nagyon élvezte a feladatomat, majd gyengéden magához húzott és a száját az enyémre tapasztotta. Kissé sör íze volt, amit én ki nem állhatok, de ez most nem esett olyan rosszul.
- Öt másodperc – jelentette ki Michelle, aki mérte az időt, így hát kénytelen voltam elengedni Briant, és visszamenni Jimmy mellé. Láttam Joel bánatos mosolyát, miközben az egyik sráccal beszélt. Megcsókolhattál volna, de nem tetted…
- Mina, te pörgetsz.
- Jól van - pörgettem meg gyorsan az üveget, ami hamar meg is állt és Zackyre mutatott. – Na, mi is legyen – néztem rá gondolkozva, mire az egyik (még mindig név nélküli) csaj megszólalt.
- Nyald meg a könyököd.
- Mivel úgyse tudnék mit kitalálni, azt hiszem ez jó lesz – nevettem, mire Zacky elkezdte a feladatát, nem sok sikerrel.
- Ez nem fog sikerülni, azt hiszem, le kell venned egy ruhadarabodat – nevetett a másik (névnélküli) lány, de Zacky mintha meg se hallotta volna, próbálta tovább. Végül beletörődően a két lányra vigyorgott és levette a pólóját. – Akkor most én pörgetek – az üveg az egyik ismeretlen fiú felé pörgött, aki eddig meg se szólalt, de úgy fogdosta a mellette lévő két lányt, mintha nem is tudom mik lennének.
- Oh, ez így egyszerű. Már úgyis akartam mondani, hogy menjetek szobára – mutatott Zacky az ajtó felé, mire mind a hárman tiltakozás nélkül kisiettek a szobából.
- Hát ez egyszerű volt – csodálkozott Joel. Mivel a srác nem volt itt, hogy ő pörgessen, így hát Joel pörgetett. Az üveg szája most arra a srácra mutatott, akinek rövid, szőkés punk haja volt.
- Johnny – vigyorgott Jimmy. – Te még úgy se voltál – mondta, majd egy jó nagyot belekortyolt a vodkába.
- Igyál meg 3 üvegsört egymás után – rántotta meg a vállát Joel vigyorogva, mint aki nem tudja, hogy milyen feladatot mondjon Johhnynak. Persze Johnnynak ez semmi volt, pár perc alatt teljesítette a feladatát. Gyorsan telt az idő, közben Joelről lekerült a nyakkendő, Mattről és Benjiről a póló, Michellről a magassarkú, rólam meg a bakancs és a zokni.
- Joel, ha nem tudod teljesíteni, tudod mit kell tenned – így hát Joelről is lekerült az ing. Egyre többet és többet kellett innunk, már alig voltunk magunknál, szinte minden feladatot – ami nem piával volt kapcsolatos – teljesítettünk. Nem is emlékszem mikor került le rólam és Michelle-ről a felső, és mikor lett Benji alsónadrágba. És azt már végképp nem szeretném tudni, hogy a csókolózáson kívül még miket tettem.

3.Fejezet - Jimmy

- Miért állsz úgy itt, mint akit hasba rúgtak? – állt mellém Zacky, miközben ő is arra felé kémlelt amerre az előbb tűnt el Joel. Már vagy öt perce állhattam itt mozdulatlanul, nem csoda hát, hogy idejött.
- Mindjárt hányok.
- A női mosdó arra van – mutatott a hátam mögé, majd bátorítóan rám mosolygott.
Gyorsan átvergődtem magam a táncolók fergetegén - hogy ezek mindenhol ott vannak – miközben magamba zsörtölődtem. A kezemet a számhoz szorítottam, próbáltam visszatartani azt, ami próbált kijönni belőlem, és még pont időben fedeztem fel egy eldugott sarokba a mosdót, majd gyorsan belöktem a lengőajtót, ami mögött egy hihetetlenül hosszú sor kígyózott. Miért kell a nőknek mindig ilyen sokan lenniük a mosdóban? Alig bírtam kipréselni magamból egy ’elnézést’, úgy lökdöstem arrébb az embereket, hogy legalább a csaphoz odaférjek.  Amint odaértem, két kezemmel megtámasztottam a csap szélét, de semmi se akart kijönni belőlem, így hát felemeltem a fejem, hogy belenézhessek a tükörbe, mire hirtelen megcsúszott az ijedségtől a tenyerem. Hirtelen el is felejtettem, hogy halloween van és, hogy ki vagyok festve, ugyanis mikor belenéztem a falitükörbe, azt hittem, hogy a kis Freddy néz velem farkasszemet.
- Úristen Mina, agyadra ment ez a sok jóképű fiú – próbáltam viccelődve magamat észhez téríteni, nem sok sikerrel.
- Elnézést, kezet mosni is fog, vagy csak bámulni fogja magát még itt fél órán keresztül? – hallottam meg egy női hangot magam mellől, mire egy lesajnáló pillantást kapott válaszul.
- Milyen bunkó emberek vannak itt – álltam oda Jimmy mellé, akit hirtelen ért a jelenlétem, ugyanis ugrott egyet, mikor megszólaltam.
- Joelre gondolsz? – húzta fel a szemöldökét, úgy, hogy rám se pillantott, csak a tömeget pásztázta a terembe. Miért kellett felhoznod? Párpercre elfelejtettem, erre újra eszembe juttatják.
- Nem, a nőkre gondolok a női mosdóban - inkább nem kérdeztem meg, hogy honnan tud Joelről.
- Van kedved táncolni? - mosolygott rám pár perces hallgatásunk után.
- Persze, miért ne? - válaszoltam, bár azt hiszem, ha nemmel felelek, akkor is elrángat táncolni, ugyanis még meg sem várta, hogy mit válaszolok, már húzott is a táncolók közé. Valami pörgős zene szólt, alig hallottam Jimmy hangját.
- Szerintem bejössz neki - próbálta túl ordítani a zenét.
- Miből gondolod?
- Láttalak titeket... - vonta meg a vállát, miközben elgondolkodva a fejem mögé nézett. - Gyere - ragadta meg a kezem hirtelen, mire én majdnem elestem, de ő ezzel nem törődve húzott tovább. Végül egy üres szobában kötöttünk ki. Micsoda? Bocsi, Jimmy, de én nem érzek irántad semmit, ráadásul még nincs bennem annyi pia, hogy így józanon lefeküdjek veled.
- Mindjárt jövök, ne menj sehova - hallottam a hangját, mielőtt becsapódott volna az ajtó. Álldogáltam még ott egyhelyben pár percig, de Jimmy még mindig nem jött, így hát kerestem magamnak valami ülőhelyet, ugyanis egész nap talpon voltam, az oldalam meg úgy sajgott, hogy azt hittem mindjárt összeesek. Kivágódott az ajtó és Brian lépett be, kezében sörös üvegekkel, utána jött Jimmy, az ő keze is tele volt piákkal, majd jött Matt és még két ismeretlen srác.
- A többiek mindjárt jönnek – vigyorgott Jimmy. A sörös, vodkás, whiskys és a többi (nem tudom milyen) üvegeket lepakolták a földre, majd mindenki csatlakozott hozzám a szőnyegen, ugyanis itt foglaltam helyet miután rájöttem, hogy a szobában semmi más nincs, csak egy szekrény a sarokban.

- Többiek? – kérdeztem, mire pont kinyílt az ajtó és Joel lépett be rajta, mellette egy lánnyal, aki úgy néz ki, nagyon is élvezte Joel társaságát. Utánuk belépett Zacky és még két másik ismeretlen lány meg egy fiú.

2. Fejezet - Joel

- Azt hiszem sokkot kapott – hallottam Zacky hangját, miközben a puncsomat kortyolgattam. Már több mint fél órája a fal melletti kis asztal mellett álldogálok és ezt az egy pohár üdítőt iszogatom. Többen is jártak erre újra tölteni a poharukat, láttam Nyálas Bettit, akinek igazából nem is tudom a nevét, de szegény a fogszabályzója miatt alig tud nyelni, és többször is láttam kifolyni a nyálát. Undorító. Aztán itt járt Matt, aki észre sem vett, majd utána jött Szőrős Joe. Még Bettinél is undorítóbb. Rövidnadrágot és pólót viselt, bár nem csodálom, ha így beborítana engem is a szőr, biztos melegem lenne. Vigyorogtam a saját viccemen, majd meghallottam ismét Zacky hangját.
- Brian, szerintem nem kellett volna ilyen brutális történetet kitalálnod, úgy szorította egész úton a kezem, hogy azt hittem kifogy belőle az összes vér.
- Neked az mit számít? Vámpír vagy – nevetett Brian.
Szóval rólam beszélgetnek. Tényleg úgy szoríthattam szegény kezét? Majd bocsánatot kérek… De nem most, még hallgatózok egy kicsit. Ez sokkal jobb mulatság, mint megfigyelni az embereket.
- Szia, van kedved táncolni? – hallottam meg magam mögül egy ismeretlen férfihangot, amire szívem szerint nemmel válaszoltam volna, de amint ránéztem megfagytam.
-P… Persze – hebegtem, majd felém nyújtotta a kezét, amit én remegve elfogadtam, es bevezetett a táncolók fergetegébe. Amint beértünk a közepébe a zene lassúra váltott, mintha csak megérezte volna, hogy mi itt és most lassúzni szeretnénk. A kezeit óvatosan a derekamra csúsztatta, miközben én a nyaka köré fontam a sajátjaim, es elkezdtünk táncolni. Éreztem az illatát, amit semmihez sem tudtam hasonlítani, de ebben a percben nem is ez volt a fontos.
A zene hamar véget ért, és mi gyorsan elhagytuk a táncparkettet.
- Egyébként Joel vagyok – mosolygott rám, majd a kezembe nyomott egy poharat.
- Mina – mosolyogtam vissza rá. Idegességemben nem tudtam merre nézzek, majd inkább belekortyoltam az italomba, aztán még egyszer, és még egyszer, de ötödszörre már nem voltam ennyire szerencsés, ügyesen a mellkasomra öntöttem a puncsot. Most mit csináljak? Kétségbeesetten kerestem a fürdőt, de semerre sem láttam, miközben Joel jót nevetett a bénaságomon. A felsőm kezdett egyre jobban átázni, zsebkendőm pedig nem volt.
- Tessék - nyomott valaki az arcom elé egy zsebkendőt, amit rögtön ki is kaptam a kezéből, így láthatóvá téve Brian vigyorgó arcát.
- Kösz - motyogtam, miközben próbáltam a mellemről eltüntetni a puncs pirosas színét.
- Segítsek? - hallottam a kérdést, de válaszolni nem válaszoltam, ugyanis senkinek sem engedem meg, hogy a mellemet fogdossa, még ha csak segíteni is akar.
- Ezt nemnek veheted, haver - nevetett Joel. - Egyébként jól hallottam, hogy kihagytál valami horrorisztikus történetmesélésből? – támaszkodott neki a falnak. Várjunk csak…
- Ti ismeritek egymást? – néztem rájuk nagy szemekkel, a felsőmről már meg is feledkeztem.
- Ja – vigyorgott még mindig Brian. Ez aztán bő válasz volt, de végül is nem kérhetem meg, hogy mesélje el az egész életüket, hogy mikor ismerte meg Joelt, meg ilyenek…
Amíg a fiúk beszélgettek, én Joelt tanulmányoztam. Rövid, barna haját felzselézte, kopott farmer nadrágot, hozzá fehér inget és fekete csokornyakkendőt viselt, így kihangsúlyozva a tetkóit. Kicsit elidőztem a művein, aztán áttértem az arcára. Mogyoróbarna szemei most engem vizslattak.
- Hát akkor én elmentem – jelentette ki Brian, de egyikünk se reagált rá. A szívem már olyan gyorsasággal vert a mellkasomban, hogy azt hittem mindjárt kiszakítja a bordáim, ráadásul Joel egyre közelebb hajolt, csodálkoztam is, hogy nem hallja a szívverésem. Még egy lépés és ennél közelebb már nem is lehetnék hozzá. Vagy mégis? Lábujjhegyre álltam, és óvatosan beletúrtam a hajába, miközben ő közelebb húzta az arcom a sajátjáéhoz. A szája alig súrolta az enyém, de ennél több nem történt.
 - Elkenném a rúzsod – súgta. A kezem tehetetlenül hullott a testem mellé, miközben figyeltem Joel távolodó alakját, majd beleveszett a táncolók tömegébe.

1. Fejezet - Mina

Halloween. Az év legjobb napja, jobb, mint a karácsony vagy a szülinapom. Épp a koromsötétben sétáltam át az úton, fekete-smaragdzöld, fűzős ruhámban a suli legnagyobb halloweeni bulija irányába. Az utat csak egy utcai lámpa halvány pislákolása világította meg, mikor hirtelen fékcsikorgást hallottam és egy erős ütést éreztem az oldalamban, ami pár méterrel arrébb lökött.
Amint magamhoz tértem, megéreztem a nyirkos földet a testem alatt, majd halk sutyorgásra lettem figyelmes. Óvatosan kinyitottam a szemem és megpillantottam pár ismeretlen srácot felettem álldogálni, akik épp vitatkoztak valamin.
- Mondtam, hogy kapcsold fel a lámpákat, nem? Persze, mert világítás nélkül vezetni milyen menő, de arra nem gondoltál, hogy ez történik?
- Hé, amint látod nem tört el semmije!
- Lehet belső vérzése van…
- Én azt mondom, hagyjuk itt.
- Megőrültél?
- Hívjuk a rendőrséget.
- Inkább a mentőket.
- Végre egy jó ötlet, Zacky – szólt oda gúnyosan a haverjának a kötekedős típus, majd előkapta a mobilját es elkezdte bepötyögni a kórház számát.
- Jól vagyok – tápászkodtam fel a földről.
- Ez életben van! – mutatott rám az egyik meglepődve.
- Még szép, hogy életben van, Brian, ne hülyéskedj már! – szólt oda neki, telefonjáról fel sem pillantva a srác.
- Mitől vagy ilyen csípős hangulatban ma, Matt?
- Brian, majdnem megöltél egy csajt, csak mert lámpa nélkül vezettél, ráadásul ittasan. Én a helyedben nem dühíteném Mattet – vágott közbe a másik srác.
- Ittasan? Zacky, egy sört ittam ma, ami alkoholnak számít – magyarázkodott Brian.
- Nem kéne a kis csajjal foglalkozni? – mutatott le a földre, rám sem pillantva a negyedik fiú.
- Jól vagyok, csak ne hívjátok a mentőket, oké? – néztem rá a Matt nevű srácra.
- És miért ne? – pillantott rám.
- Bevihetnek titeket a rendőrségre, nekem meg sietnem kell egy buliba – rántottam meg a vállam, majd a fájdalommal az oldalamban nem törődve felálltam a földről. – Úristen, veled meg mi történt? – néztem Brianre, aki furcsán nézett vissza rám.
- Beverted a fejed, haver – hajolt közelebb hozzá az egyik srác. – Nem is kicsit – tette hozzá vigyorogva – De illik a jelmezedhez – vont vállat, miközben Brian a véres homlokát tapogatta. Most, hogy jobban szemügyre vettem őket, észrevettem, hogy mindegyikőjük be volt öltözve valaminek.
- Ti is halloweeni buliba mentek? – markolásztam az oldalam.
- Ja, ki ne menne halloweenkor, halloweeni buliba? – mosolygott végre Matt. – Te merre mész?
- Arra – mutattam abba az irányba, amerre eredetileg indultam. Mint kiderült a fiúk is ugyanabba a házibuliba indultak, mint én, és voltak olyan rendesek, hogy ez a kis incidens után magukkal vittek, most már felkapcsolt lámpákkal.
- Egyébként minek is vagy öltözve? – kérdezte meg tőlem hirtelen Zacky, majd tetőtől-talpig végig mért.
- Zombi – válaszoltam a kérdésére egyszerűen. – És… Ti mik is akartok lenni? – néztem rájuk kérdőn.
- Ennyire felismerhetetlen vámpír lennék? – nézett rám vigyorogva Zacky, majd kivillantotta a két mű vámpír fogát.
- Nem pont tőled kérdeztem, mert te még úgy ahogy, de felismerhető vagy – vigyorogtam vissza.
- Én kalóz – nézett hátra rám Brian az anyósülésről. – A kalapom a csomagtartóban maradt. Matt rock sztár, bár őt aligha lehet felismerni – nézett barátjára vigyorogva Brian, miközben megveregette a vállát, majd visszafordult hozzánk. – Amint látod Jimmy csontváz, bár a testfestéke…- nézett Jimmy hasára, akin nem volt póló, viszont az egész felsőtestét fekete-fehér festék fedett. - Zacky csinálta - vigyorgott haverjára Brian.
- Aha - bólogattam, majd inkább az ablak felé fordultam, és elkezdtem a sötét tájat figyelni. Fenyőfák mellett haladtunk el, néhol felvillant a hold ezüstös fénye, majd egy farkas üvöltést hallottam, mire kicsit közelebb húzódtam a mellettem ülőhöz, aki épp Zacky volt.
- Hallottatok már Szellem Jack sztorijáról? - kérdezte meg hirtelen Brian, amint észrevette, hogy közelebb húzódtam Zackyhez. Mindenki a fejét rázta, majd Brian belekezdett a történetbe.
- Egy ködös október 31-i napon, bulit rendeztek a Ghost Kúrián, ahova meg volt hívva minden szomszéd, barát. A kis Jack Ghost legjobb barátjával, Freddyvel, a hátsó kertet díszítette, amikor megérkezett az első vendég, a jóképű Brian.
- A jóképű Brian - nevetett Jimmy. - Ezt a történetet most találod ki, mi?
- Folytathatnám? - nézett összehúzott szemekkel Brian Jimmyre. - Szóval. Épp megérkezett Brian. Nem sokkal utána jöttek a többiek, mindenféle jelmezekben, amiket a kis Jack es Freddy nagy szemekkel nézegetett, ugyanis egyikőjük anyukája se engedte meg nekik, hogy részt vegyenek a partin. - De én szellemnek szeretnék öltözni - sírt Jack. - En csontváznak - zokogta Freddy. De Jack anyukája szigorú asszony volt, így hát bezárta mindkét gyereket a padlásra. A buli elkezdődött, a felnőttek vidáman iszogatták innivalójukat, mit sem törődve a két gyerekkel. Éjfélre járt az idő, amikor a kastély minden ablaka egyszerre vágódott ki, majd azokon keresztül beáramlott a sűrű köd, beborítva az egész házat. Hirtelen egy velőtrázó sikoly vágta ketté a csendet, ami a padlás felől hallatszódott. Minden nő, férfi felsietett az emeletre, majd megpróbálták kinyitni a padlás ajtaját, de az egyiknek sem engedett. Bentről üvegcsörömpölés hallatszódott, majd ismét egy sikoly. Vajon kilehetett az? Az ajtó lassan nyílt ki, feltárva a vendégek előtt a koromsötét szobát, ahol senki sem tartózkodott. Hova tűntek a gyerekek? És ki nyitotta ki az ajtót? Majd a szobából halk cipőkopogás szerű hangot lehetett hallani – utánozta Brian az ujjaival a műszerfalon – ami egyre közelebb, és közelebb, és közelebb sétált a felnőttekhez. – A felnőttek bulizhatnak, a felnőttek halloweenezhetnek. De mi van a gyerekekkel? – suttogta egy hátborzongató hang, ami betöltötte az egész helyiséget. – Most nézzétek meg mit tettetek a gyerekeitekkel – folytatta fagyos hangján a ház. – Be akartak öltözni? Hát segítettem – jelentette ki, majd a padlásszobából halk nyöszörgés szűrődött ki, miközben kilépett két gyerek magasságú valami. - Hiszen ez Jack – zokogta Jack anyja, amint meglátta, hogy mivé vált a gyermeke. Jack után kilépett a kis Freddy is a sötétségből, és így már tisztán látszódott, hogy csontváz lett. Semmi bőr, izom nem takarta a csontjait, viszont a kis szíve ott dobogott a bordái alatt.
- Úristen Brian, ez undorító! – szóltam közbe.
- Egyébként is megérkeztünk – nevetett Matt, majd leállította a kocsi motorját, és kiszállt az autóból.
- Mina, leszállnál rólam? – hallottam Zacky hangját, amint a nevemen szólít, de nem jutott el a tudatomig. – Mina! – lóbálta meg a kezét a szemem előtt.
- Mi? Ja, izé, bocsi – szabadkoztam, majd gyorsan kipattantam az autóból.
- Tudod milyen buliba jöttél most? – hallottam meg magam mögött Brian hangját, mire én felhúztam a szemöldököm. Miről beszél ez? – Gosth Kúria- vigyorgott rám, majd gyorsan besietett a kapun, hogy még véletlenül se kérdezzek bármit is.