2. Fejezet - Joel

- Azt hiszem sokkot kapott – hallottam Zacky hangját, miközben a puncsomat kortyolgattam. Már több mint fél órája a fal melletti kis asztal mellett álldogálok és ezt az egy pohár üdítőt iszogatom. Többen is jártak erre újra tölteni a poharukat, láttam Nyálas Bettit, akinek igazából nem is tudom a nevét, de szegény a fogszabályzója miatt alig tud nyelni, és többször is láttam kifolyni a nyálát. Undorító. Aztán itt járt Matt, aki észre sem vett, majd utána jött Szőrős Joe. Még Bettinél is undorítóbb. Rövidnadrágot és pólót viselt, bár nem csodálom, ha így beborítana engem is a szőr, biztos melegem lenne. Vigyorogtam a saját viccemen, majd meghallottam ismét Zacky hangját.
- Brian, szerintem nem kellett volna ilyen brutális történetet kitalálnod, úgy szorította egész úton a kezem, hogy azt hittem kifogy belőle az összes vér.
- Neked az mit számít? Vámpír vagy – nevetett Brian.
Szóval rólam beszélgetnek. Tényleg úgy szoríthattam szegény kezét? Majd bocsánatot kérek… De nem most, még hallgatózok egy kicsit. Ez sokkal jobb mulatság, mint megfigyelni az embereket.
- Szia, van kedved táncolni? – hallottam meg magam mögül egy ismeretlen férfihangot, amire szívem szerint nemmel válaszoltam volna, de amint ránéztem megfagytam.
-P… Persze – hebegtem, majd felém nyújtotta a kezét, amit én remegve elfogadtam, es bevezetett a táncolók fergetegébe. Amint beértünk a közepébe a zene lassúra váltott, mintha csak megérezte volna, hogy mi itt és most lassúzni szeretnénk. A kezeit óvatosan a derekamra csúsztatta, miközben én a nyaka köré fontam a sajátjaim, es elkezdtünk táncolni. Éreztem az illatát, amit semmihez sem tudtam hasonlítani, de ebben a percben nem is ez volt a fontos.
A zene hamar véget ért, és mi gyorsan elhagytuk a táncparkettet.
- Egyébként Joel vagyok – mosolygott rám, majd a kezembe nyomott egy poharat.
- Mina – mosolyogtam vissza rá. Idegességemben nem tudtam merre nézzek, majd inkább belekortyoltam az italomba, aztán még egyszer, és még egyszer, de ötödszörre már nem voltam ennyire szerencsés, ügyesen a mellkasomra öntöttem a puncsot. Most mit csináljak? Kétségbeesetten kerestem a fürdőt, de semerre sem láttam, miközben Joel jót nevetett a bénaságomon. A felsőm kezdett egyre jobban átázni, zsebkendőm pedig nem volt.
- Tessék - nyomott valaki az arcom elé egy zsebkendőt, amit rögtön ki is kaptam a kezéből, így láthatóvá téve Brian vigyorgó arcát.
- Kösz - motyogtam, miközben próbáltam a mellemről eltüntetni a puncs pirosas színét.
- Segítsek? - hallottam a kérdést, de válaszolni nem válaszoltam, ugyanis senkinek sem engedem meg, hogy a mellemet fogdossa, még ha csak segíteni is akar.
- Ezt nemnek veheted, haver - nevetett Joel. - Egyébként jól hallottam, hogy kihagytál valami horrorisztikus történetmesélésből? – támaszkodott neki a falnak. Várjunk csak…
- Ti ismeritek egymást? – néztem rájuk nagy szemekkel, a felsőmről már meg is feledkeztem.
- Ja – vigyorgott még mindig Brian. Ez aztán bő válasz volt, de végül is nem kérhetem meg, hogy mesélje el az egész életüket, hogy mikor ismerte meg Joelt, meg ilyenek…
Amíg a fiúk beszélgettek, én Joelt tanulmányoztam. Rövid, barna haját felzselézte, kopott farmer nadrágot, hozzá fehér inget és fekete csokornyakkendőt viselt, így kihangsúlyozva a tetkóit. Kicsit elidőztem a művein, aztán áttértem az arcára. Mogyoróbarna szemei most engem vizslattak.
- Hát akkor én elmentem – jelentette ki Brian, de egyikünk se reagált rá. A szívem már olyan gyorsasággal vert a mellkasomban, hogy azt hittem mindjárt kiszakítja a bordáim, ráadásul Joel egyre közelebb hajolt, csodálkoztam is, hogy nem hallja a szívverésem. Még egy lépés és ennél közelebb már nem is lehetnék hozzá. Vagy mégis? Lábujjhegyre álltam, és óvatosan beletúrtam a hajába, miközben ő közelebb húzta az arcom a sajátjáéhoz. A szája alig súrolta az enyém, de ennél több nem történt.
 - Elkenném a rúzsod – súgta. A kezem tehetetlenül hullott a testem mellé, miközben figyeltem Joel távolodó alakját, majd beleveszett a táncolók tömegébe.