- Meg kell etetnem a halaimat – szólaltam meg hírtelen, amint kiléptünk a kórházból. Mindenki furán, nagy szemekkel nézett rám, majd Joel felajánlotta, hogy haza kísér. Elköszöntünk a többiektől, majd a buszmegálló felé vettük az irányt, ugyanis gyalog messze lett volna a lakásom. Párperces várakozás után jött is a busz, majd kicsit több mint fél óra után megérkeztünk. Kicsit ideges voltam, ugyanis nem tudtam, hogy hagytam utoljára a lakást, úgyhogy sokat magyarázkodtam Joelnek, hogy lehet kupi lesz, esetleg szét lesznek dobálva a cuccaim, de mikor beléptünk rend fogadott. Legalábbis az előszobában.
- Oké, várj meg itt. Lehet, bent rendetlenség van – nevettem, majd besiettem a szobámba, ami úgy nézett ki, mint ahogy emlékeztem rá. A ruháim szanaszét voltak, a földön, a széken, az ágyamon. Gyorsan megkerestem a halkaját, majd szórtam egy keveset, és már siettem is ki Joelhez.
A legjobb elfoglaltság, amit betegen eltudok képzelni, az, az, hogy a meleg, puha ágyamban fekszem, miközben nézem a hóesést. December első hetében megbetegedni eléggé szerencsés dolog, ugyanis akkor általában a karácsonyt megúszom egy apróbb náthával.
Az előbb beszéltem Joellel telefonon, azt mondta, hogy ma este megpróbál meglátogatni. Már 5 napja ígérgeti, de mindig van valami dolga, ami miatt nem tud eljönni, így hát amint leraktam a telefont felhívtam Michellet. Gyorsan megbeszéltük, hogy ma 10re átjön, és filmezünk, majd pár perc múlva álomba szenderültem.
A pólóm az izzadságtól rátapadt a testemre, a kezeim remegtek, és éreztem, hogy néhány könnycsepp száradt az arcomra. Nem emlékszem, hogy mit álmodtam, csak arra, hogy a kapucsengő ébresztett fel. Gyorsan megmostam az arcom a fürdőbe, majd beengedtem Michellet.
- Úristen, mi történt veled? – kérdezte rögtön Mich.
- Oh, nem is tudtam, hogy én vagyok Isten – nevettem a saját viccemen, majd inkább követtem Micht a konyhába.
- Csinálok forró csokit, addig mesélj – parancsolt rám Michelle, amint nekiállt elkészíteni az italt.
- Tudtam, hogy nem fog jönni – dőltem hátra a kanapén, miután megnéztük Michellel a filmet, majd nem sokkal később valaki csengetett.
- Ez biztos ő lesz – mosolygott rám Michelle bátorítóan, amint felálltam a kanapéról. Kicsit álltam még az ajtóban, nem tudtam, hogy kinyissam-e vagy sem. Már régóta nem találkoztam Joellel, ráadásul most szörnyen is nézek ki a betegség miatt. Vettem egy mély levegőt, majd kinyitottam az ajtót, és már készültem, hogy egy nagy lendülettel megölelem Joelt, de helyette más állt az ajtóban. Szemeztünk pár percig, nem tudtam, hogy mit is mondhatnék. Nem mondom, hogy nem számítottam a megjelenésére, ugyanis nagyon jó barátok lettünk, de belül abban reménykedtem, hogy Joel egy kicsivel jobban törődik velem és ő fog az ajtóban állni. Éreztem, hogy kintről jön be a hideg szél, de még mindig nem mozdultam.
- Mi tart még ilyen soká… – hallottam meg magam mögött Michelle hangját. -… ig. – Nem néztem hátra, de láttam magam előtt Mich meglepődött arcát. – Szia, Brian.
- Sziasztok– köszönt Brian is. – Bemehetek? Kezdek egy kicsit fázni – nézett mosolyogva rám, majd bólintottam egyet, és elengedtem a kilincset, hogy beférjen mellettem.
- És… Miért jöttél? – kérdeztem tőle kedvesnek szánt hangom, bár kétlem, hogy sikerült, ugyanis látszott az arcán, hogy kicsit rosszul esett neki ez a kérdés.
- Gondoltam meglátogatlak. Tudod… Mert beteg vagy, és a barátoknak ilyenkor az a feladatuk, hogy meglátogassák a barátaikat – rántotta meg a vállát Syn.
- Nem hiszem el, hogy végre meggyógyultam – sóhajtottam vidám egyet, miközben leültem Joel mellé, kezemben egy vodkásüveggel. Jó érzés újra a barátaimmal lenni, szórakozni velük, és élvezni a nyüzsgést. Végig néztem a többieken, mindannyiukon látszott, hogy jól érzik magukat. Épp a WC felé tartottam, mikor megszólalt a telefonom, úgyhogy gyorsan besiettem a csöndes helyiségbe, majd felvettem a telefont.
Nagy vigyorral az arcomon visszamentem a többiekhez, izgultam, hogy mit fog Joel hozzá szólni.
- Te minek örülsz ennyire? – kérdezte meg egyből Johnny, amint leültem közéjük.
- Anyával beszéltem telefonon. Meghívott minket Karácsonyra - vigyorogtam Joelre, akin nem láttam egy mosolyt sem. – Remélem nem baj, hogy azt mondtam, hogy te is ráérsz. Tudod, anya már régóta meg akar téged ismerni, és úgy gondoltam, hogy ez jó alkalom lenne – tettem a kezem a kezére. – Karácsony előtt három nappal indulnánk. Persze, ha ez neked megfelel, a repülőjegyeket még úgy se foglaltam le – szabadkoztam, bár nem tudom miért.
- Tudod, Mina, mostanában nagyon sok dolgom van. A banda, lemezek, meg ilyenek. Nem tudom, mikor érek rá – hajolt közelebb hozzám. – Még egyeztetnem kell a többiekkel, a lemez kiadóval – szorította meg a kezem.
- Persze, bocs – mosolyogtam rá. – Csak azt hittem, hogy pár napra ráérsz… - néztem le az összekulcsolt ujjainkra. Most olyan furán nézett ki, az én kezem és az övé. Mintha most látnám ezt először. Alig láthatóan megráztam a fejem és inkább elengedtem Joel kezét, hogy aztán a sajátomat tanulmányozzam. Nem tudom, mit mondhatnék, végülis most Joelnek kell lépnie. Ha nem akar jönni, én nem fogom ráerőltetni.
- Mina – hajolt át az asztalon kicsit Brian, mire felnéztem pont a szemeibe. – Tudom, hogy nem engem hívtál, de ha gondolod, én mehetek veled. Persze, ha tényleg nem akarsz menni, haver – nézett most át Joelre. Kérdőn én is rá néztem, mire Joel kissé vidáman hátba veregette Briant.
- Persze, haver, nyugodtan mehetsz. Jobb, mintha egy ideggel menne, nem igaz? – vigyorgott rám Joel.
- Persze… persze – nyögtem alig hallatóan, próbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra, majd arra hivatkozva, hogy ki kell mennem a mosdóba, „De hát az előbb voltál! – kiáltott utánam Joel„ kirohantam az utcára.
/rövid, remélhetőleg a következő hamarabb jön/
2012. január 10., kedd
2012. január 6., péntek
11. Fejezet - Brian
Kicsit megkésve, de tessék. Igazából nem itt akartam befejezni, de nem tudom mikor fogom folytatni, és nem akartam, hogy sokáig várjatok.
- Micsoda? – már nem is éreztem magam olyan álmosnak, a szívem gyorsabban kezdet verni, hirtelen rosszul lettem, és kirázott a hideg. – Mi történt?
- Nem mondta el pontosan, csak, hogy mikor bevitték a kórházba Briant, a legközelebbi rokonát hívták fel, vagyis Papa Gatest, és ő úgy gondolta, hogy tájékoztat minket Syn hollétéről.
Mindannyian berontottunk a kórház ajtaján, ahol rögtön a recepciós pulthoz siettünk, és Matt megkérdezte merre találjuk Briant.
- 39es szoba – mondta a nő, miután megkereste Briant a számítógépen, és balra mutatott. Joel kezét szorítottam, és reménykedtem, hogy Synnek nincs semmi komolyabb baja. Amint oda értünk a szobájához, egy idősebb ápolónő fogadott minket, és egy kis vitatkozás után mindannyiunkat beengedett, azzal a feltétellel, hogy ne zajongjunk. Syn egy fehérlepedős ágyon aludt, egyáltalán nem látszott rajta, hogy a kórházban lenne a helye.
- Vajon mi baja? – kérdezte Jimmy, aki mikor beléptünk a szobába, rögtön Syn ágya mellett termett. – Elég sápadt, de ezen kívül nem látok semmit – rántotta meg a vállát, majd leült az ablak előtt álló székre.
Mindenki csöndben állt, vagy éppen ült, amikor kinyílt az ajtó, és egy férfi lépett be rajta, kezében két gőzölgő pohárral. Mikor bezáródott mögötte az ajtó, és észrevette, hogy Brian nincs egyedül a szobában, felderült az arca. Mindenkinek köszönt, én illedelmesen bemutatkoztam, és kérdeznem sem kellett, hogy ki ő, hisz az arca teljesen olyan volt, mint Briané.
- Megtudhatjuk végre, hogy mi történt Briannel? – kérdezte Michelle, miközben az ujjait ropogtatta idegesen.
- Én sem tudok többet, csak, hogy tegnap részegen elütötte egy kocsi, eltört a bal lába, és még ki is mosták a gyomrát – kortyolt bele az innivalójába Papa Gates. Most, hogy jobban megnéztem Briant, látni lehetett, hogy a bal lábánál sokkal púposabb a takaró.
- Hogy tudták úgy elütni, hogy a lába tört el? – kérdezte csodálkozva Johnny, aki eddig a falnak támaszkodva követte az eseményeket.
- Én is ezt kérdezem magamtól – nevetett Brian, aki eddig még a sok párna között szuszogott. Tájékoztatott minket, hogy jól van, állítólag ma vagy holnap már kiengedik, és akkor újra bulizhat, majd a többiek beszámoltak neki a tegnapi buliról, és, hogy milyen könnyen elengedtek minket.
- Nem vagytok szomjasak? – kérdezte meg hirtelen Benji. Mikor mindenki bólintott, Papa Gates felajánlotta, hogy ő hoz, de két kéz nem elég ennyi pohárnak, úgyhogy még Joel és Benji is csatlakozott, majd Michelle azzal a kifogással, hogy hátha szükségük van még két segítőkézre, utánuk sietett.
- Nem a suliban lenne a helyed most, Mina? – kérdezte meg Brian, egy kis hallgatás után.
- Ki is ment a fejemből az egyetem – néztem fel az órára, ami délután kettőt mutatott. – Kösz, hogy emlékeztetsz. Majd holnap bemegyek – ültem le az ágy végére. – Amúgy hogy vagy?
- Jól – mosolygott rám. - Egyébként jól mozogsz. Mármint tegnap jól táncoltál – magyarázkodott, mikor észrevette a kérdő pillantásom.
- Mikor hozzák már az innivalót? – szólt közbe unottan Zacky. – Megnézem már, hol vannak – lépett ki az ajtón, majd őt követte Johnny, egy „ja, én is megyek” mondattal. Nem sokkal később Matt és Jimmy is lelépett, hogy megkeressék a mosdót.
- Hát ezek gyorsan leléptek – mondta zavartan Brian, miközben a falat tanulmányozta mögöttem, majd még zavartabban rám mosolygott. – És te hogy vagy?
- Megvagyok. Csak egy kicsit fáj a lábam, ugyanis tegnap egy párszor rátapostál tánc közben – nevettem.
- Remélem jó lesz a forró csoki – nyomta a kezembe a poharat Joel, amint belépett a szobába. – Hova tűntek a többiek?
- Persze, köszi - kortyoltam bele, de azzal a lendülettel elkezdtem (szép szóval) lihegni, ugyanis nem számítottam arra, hogy ilyen forró lesz. – A mosdóba mentek – válaszoltam, miközben a nyelvemet legyeztem, hogy ne fájjon ennyire.
- És Benjiék? – kérdezte Brian, aki eddig vigyorogva figyelte a műveletemet.
- Ja, mindjárt jönnek – amint kimondta ezt a mondatot Joel, kinyílt az ajtó és egy ismerős férfi lépett be rajta.
- Jack bácsi – ugrottam fel az ágyról meglepetten, majd odasiettem hozzá, és egy nagy lendülettel megöleltem. – Te hogy kerülsz ide?
- Ezt inkább én kérdezhetném - nevetett Jack, miközben végig mért. – Rég láttalak, azóta jól megnőttél. Anyádék hogy vannak?
- Megvannak – vontam meg a vállam. – Amúgy miért jöttél?
- Úgy látszik az egyik barátod a betegem – mutatott mosolyogva Brianre.
- Micsoda? – már nem is éreztem magam olyan álmosnak, a szívem gyorsabban kezdet verni, hirtelen rosszul lettem, és kirázott a hideg. – Mi történt?
- Nem mondta el pontosan, csak, hogy mikor bevitték a kórházba Briant, a legközelebbi rokonát hívták fel, vagyis Papa Gatest, és ő úgy gondolta, hogy tájékoztat minket Syn hollétéről.
Mindannyian berontottunk a kórház ajtaján, ahol rögtön a recepciós pulthoz siettünk, és Matt megkérdezte merre találjuk Briant.
- 39es szoba – mondta a nő, miután megkereste Briant a számítógépen, és balra mutatott. Joel kezét szorítottam, és reménykedtem, hogy Synnek nincs semmi komolyabb baja. Amint oda értünk a szobájához, egy idősebb ápolónő fogadott minket, és egy kis vitatkozás után mindannyiunkat beengedett, azzal a feltétellel, hogy ne zajongjunk. Syn egy fehérlepedős ágyon aludt, egyáltalán nem látszott rajta, hogy a kórházban lenne a helye.
- Vajon mi baja? – kérdezte Jimmy, aki mikor beléptünk a szobába, rögtön Syn ágya mellett termett. – Elég sápadt, de ezen kívül nem látok semmit – rántotta meg a vállát, majd leült az ablak előtt álló székre.
Mindenki csöndben állt, vagy éppen ült, amikor kinyílt az ajtó, és egy férfi lépett be rajta, kezében két gőzölgő pohárral. Mikor bezáródott mögötte az ajtó, és észrevette, hogy Brian nincs egyedül a szobában, felderült az arca. Mindenkinek köszönt, én illedelmesen bemutatkoztam, és kérdeznem sem kellett, hogy ki ő, hisz az arca teljesen olyan volt, mint Briané.
- Megtudhatjuk végre, hogy mi történt Briannel? – kérdezte Michelle, miközben az ujjait ropogtatta idegesen.
- Én sem tudok többet, csak, hogy tegnap részegen elütötte egy kocsi, eltört a bal lába, és még ki is mosták a gyomrát – kortyolt bele az innivalójába Papa Gates. Most, hogy jobban megnéztem Briant, látni lehetett, hogy a bal lábánál sokkal púposabb a takaró.
- Hogy tudták úgy elütni, hogy a lába tört el? – kérdezte csodálkozva Johnny, aki eddig a falnak támaszkodva követte az eseményeket.
- Én is ezt kérdezem magamtól – nevetett Brian, aki eddig még a sok párna között szuszogott. Tájékoztatott minket, hogy jól van, állítólag ma vagy holnap már kiengedik, és akkor újra bulizhat, majd a többiek beszámoltak neki a tegnapi buliról, és, hogy milyen könnyen elengedtek minket.
- Nem vagytok szomjasak? – kérdezte meg hirtelen Benji. Mikor mindenki bólintott, Papa Gates felajánlotta, hogy ő hoz, de két kéz nem elég ennyi pohárnak, úgyhogy még Joel és Benji is csatlakozott, majd Michelle azzal a kifogással, hogy hátha szükségük van még két segítőkézre, utánuk sietett.
- Nem a suliban lenne a helyed most, Mina? – kérdezte meg Brian, egy kis hallgatás után.
- Ki is ment a fejemből az egyetem – néztem fel az órára, ami délután kettőt mutatott. – Kösz, hogy emlékeztetsz. Majd holnap bemegyek – ültem le az ágy végére. – Amúgy hogy vagy?
- Jól – mosolygott rám. - Egyébként jól mozogsz. Mármint tegnap jól táncoltál – magyarázkodott, mikor észrevette a kérdő pillantásom.
- Mikor hozzák már az innivalót? – szólt közbe unottan Zacky. – Megnézem már, hol vannak – lépett ki az ajtón, majd őt követte Johnny, egy „ja, én is megyek” mondattal. Nem sokkal később Matt és Jimmy is lelépett, hogy megkeressék a mosdót.
- Hát ezek gyorsan leléptek – mondta zavartan Brian, miközben a falat tanulmányozta mögöttem, majd még zavartabban rám mosolygott. – És te hogy vagy?
- Megvagyok. Csak egy kicsit fáj a lábam, ugyanis tegnap egy párszor rátapostál tánc közben – nevettem.
- Remélem jó lesz a forró csoki – nyomta a kezembe a poharat Joel, amint belépett a szobába. – Hova tűntek a többiek?
- Persze, köszi - kortyoltam bele, de azzal a lendülettel elkezdtem (szép szóval) lihegni, ugyanis nem számítottam arra, hogy ilyen forró lesz. – A mosdóba mentek – válaszoltam, miközben a nyelvemet legyeztem, hogy ne fájjon ennyire.
- És Benjiék? – kérdezte Brian, aki eddig vigyorogva figyelte a műveletemet.
- Ja, mindjárt jönnek – amint kimondta ezt a mondatot Joel, kinyílt az ajtó és egy ismerős férfi lépett be rajta.
- Jack bácsi – ugrottam fel az ágyról meglepetten, majd odasiettem hozzá, és egy nagy lendülettel megöleltem. – Te hogy kerülsz ide?
- Ezt inkább én kérdezhetném - nevetett Jack, miközben végig mért. – Rég láttalak, azóta jól megnőttél. Anyádék hogy vannak?
- Megvannak – vontam meg a vállam. – Amúgy miért jöttél?
- Úgy látszik az egyik barátod a betegem – mutatott mosolyogva Brianre.
2011. december 17., szombat
10. Fejezet - Buli
Rá kellett jönnöm, hogy amilyen jó Syn a színpadon, annyira rossz a táncparketten. Biztos vagyok benne, hogy holnapra tele lesz a lábam zöld, lila foltokkal, de most, ebben a pillanatban nem érdekelt.
- Hé, Mina – hallottam meg egy olyan hangot magam mögül, amire mindig pillangók repdesnek a gyomromban, melegem lesz és kiráz a hideg. Ez csak Joel lehet. – Tudod, hogy elfelejtettél valamit?
- Tessék? – próbáltam felé fordulni, de minden mozdulatom sikertelen volt, ugyanis Joel úgy tartott a karjai között, hogy alig bírtam megmozdulni. Kezeit satuként tartotta a derekamon, miközben éreztem a forró leheletét a nyakamon.
- Nem masszíroztál meg – szorított magához még jobban.
- Részegen nem is masszírozlak meg, mert úgyse emlékeznél rá – próbáltam visszaemlékezni bármilyen masszírozással kapcsolatos beszélgetésünkre, de semmi sem jutott eszembe.
- De hisz, nem is vagyok részeg – éreztem, hogy egész testével rám támaszkodik.
- Joel, mennyit ittál?
- Talán két pohárral. Vagy üveggel. Aztán találkoztam azzal a Debbie, Demi vagy milyen nevű csajjal, aki adott még egy üveggel. Utána meg még eggyel. Nagyon rendes csaj – bólogatott, már amennyire tud az ember úgy bólogatni, hogy az álla épp egy vállon nehezedik.
- Brian – akartam szólni Synnek, hogy segítsen elcipelni innen Joelt, de ő addigra már eltűnt mellőlünk. – Te is jókor lépsz le – sóhajtottam. Megragadtam Joel kezét és a kijárat felé siettem, hogy szívjon egy kis friss levegőt, hátha attól magához tér. Mindketten pólóban voltunk, de most nem volt erőm a kabátunk után kutatni, így hát kiléptünk a hideg levegőre. Nem úgy nézett ki, hogy Joel észrevette a levegőváltozást, csak állt mellettem, mosolygott, és engem nézett.
- Sétálunk? – kérdezte, még mindig mosolyogva. Bólintottam, majd szó nélkül elindultunk a kapu felé.
Nem is tudom mennyi ideig sétáltunk szótlanul, mikor Joel elkezdett mesélni. Magáról, a családjáról, Mattékről. Olyan aranyosan mesélt, hogy nem volt szívem közbe szólni.
- Te is hallod? – nézett rám Joel. Megálltunk és füleltünk pár percig, mire két szirénázó rendőrautó ment el nem messze tőlünk. Kérdőn egymásra néztünk Joellel, nem tudtuk, hogy mit tegyünk, majd mindketten elkezdtünk a ház felé futni. A kapunál megálltunk, a térdemre támaszkodva pihentem, a szívem százszorosára gyorsult, és vártunk. Láttuk, hogy a házigazda - az izmos srác – a rendőrökkel beszél, bólogatnak, majd elindulnak az ajtó felé.
- Biztos hangos volt a zene – rántottam meg a vállam. Ekkora felhajtást egy buli miatt…
- Nem hiszem. Nézd! – mutatott a ház felé pár perc múlva, ahonnan emberek rohantak felénk. Egy józannak látszó srácot megállítottunk, és megkérdeztük, hogy mi történt.
- Valaki drogot árult és mindenki, aki egy kicsit is használt belőle, be akarják vinni a rendőrségre. Akinek van esze, lelép innen – hadarta el gyorsan, majd sietett is tovább.
- Ha Brianék nem vettek be semmiféle drogot, akkor nem lehet baj, igaz? – néztem még mindig kifulladva Joelre. – Csak alkoholt ittak.
- Én ebben nem lennék ennyire biztos – eddig piros arca hirtelen váltott át fehérre.
- Te is bevettél valamit? – kérdeztem tőle ijedten. - De hát nem is látszott rajtad. Még most sem látszik – néztem meg jó alaposan Joel arcát.
- Azt mondta a srác, hogy hamar elmúlik a hatása…
- Akkor meg mi értelme volt bevenni? – vágtam közbe.
- Befejezhetem? Azt mondta, hogy ez egy olyan tabletta, amit csak néha érzel. Egyszer a felhők felett jársz, utána vissza leesel a földre, de aztán ismét repülsz – rántotta meg a vállát.
- És eddig hányszor „repültél”? – kezdtem egyre idegesebb lenni.
- Kétszer.
- És többször nem fogsz? – kérdeztem reménykedve.
- Nem tudom. Jimmyék még mindig nem jöttek ki – látszott, hogy Joel is kezd egyre idegesebb lenni.
- Be kéne hozzájuk menni.
- Én nem mehetek – mosolygott rám szomorúan Joel. – Nem azt mondom, hogy menj be te, de téged leellenőrizhetnek, úgysem szedtél be semmi drogot.
- Igazad van – sóhajtottam, majd elindultam az ajtó felé, de Joel visszarántott és megölelt.
- Hé, azért vigyázz magadra. Ki tudja milyen őrültek rohangálnak bent – súgta a fülembe nevetve.
- Mondjuk a testvéred? – kérdeztem vigyorogva.
Amint odaértem a ház elé, egy rendőr állt elém, és megkérdezte, hogy ki vagyok, kit keresek.
- Bent vannak a barátaim… Ha jól tudom – néztem fel a kissé kövér rendőrre.
- Meg tudhatnám a nevét, kisasszony? – kérdezte meg ismét a férfi a nevemet.
- Mina vagyok. Most már bemehetek? – tettem csípőre a kezeim. A rendőr elállt az utamból és hagyta, hogy bemenjek a házba, ahol sokkal többen voltak, mint amire számítottam. Az egyik fal mellett ülve találtam meg a fiúkat.
- Mina, hogy kerülsz ide? – kérdezte Johnny, aki már akkor kiszúrt engem a tömegben, mikor még oda sem értem hozzájuk.
- Ő… Képzeld, ti hoztatok ide, hogy bulizzak… - ültem le a fiúk mellé.
- Úgy érti, hogy előbb még nem voltál itt. Vagyis úgy fél órája még nem voltál a házban – szólt közbe Matt.
- Ja, hát izé… Joellel sétáltunk kint, mikor meghallottuk a szirénákat. Azért én jöttem be, mert én nem vettem be semmi tablettát – súgtam az utolsó mondatot. – Remélem ti se – mindenki néma csöndben bámulta a földet vagy a tömeget, végül Zacky szólalt meg.
- Syn és Matt nem vett be semmit – rántotta meg a vállát.
- Akkor hol van Syn? – néztem a fiúkra, ugyanis Brian és Jimmy nem volt köztük. Jimmyt láttam, hogy az egyik rendőrrel beszélt, Briant viszont nem láttam sehol.
- Nem tudjuk – dőlt a falnak Matt. – Most nézik át az egész házat a rendőrök, hátha megtalálják.
- Ah, komolyan azért csapnak ekkora felhajtást, mert néhány ember drogozott? – néztem körbe a szobában, hátha meglátom valahol Briant.
- Néhány ember? – kérdezte nevetve Zacky, miközben megérkezett mellénk Michelle és Benji.
- Ti hol voltatok? – kérdeztem meg őket, inkább terelve az előző témát.
- Csak beszélgettünk két rendőrrel. Synről nem szóltunk nekik – sóhajtott Michelle. – Egyébként hol van Joel?
- El is feledkeztem róla. Kint vár a kapunál – pattantam fel a földről, majd az ajtó felé siettem, de útközben egy rendőrbe futottam, aki nem akart kiengedni a házból, mielőtt nem mondok neki valamit. Leültetett a sarokban egy székre, és várta, hogy mondjak valamit, de én meg se szólaltam, csak a tömeget bámultam.
- Egyedül jöttél a buliba? – ült le velem szembe a férfi, eltakarva a kilátást.
- Aha – bólogattam. Nem tudom miért nem mondtam igazat. Talán így könnyebben elenged.
- És találkoztál ismerőssel? – kérdezősködött tovább.
- Nem – néztem a rendőr szemébe.
- Nem kínáltak meg droggal? – húzta össze a szemét a pasi.
- Nem – néztem rá nagyszemekkel. – Most már mehetek? – álltam fel a székről, de azért még megvártam a rendőr válaszát.
- Persze, menj csak - mutatott a kijárat felé, mire végre elindulhattam Joelhez. Amint kiléptem a házból megcsapott a hideg szél. Amíg bent voltam a házba jól bemelegedtem, most pedig újra megfagyok. Gyorsan Joelhez siettem, aki a kapu mellett a fűben ült, és nem volt magánál. Vagyis magánál volt, nagyon is, épp ez a probléma.
- Mina, szia! – vigyorgott rám kisfiúsan Joel. – Hogy kerülsz ide? – épp válaszoltam volna Joel kérdésére, amikor megcsörrent a telefonom.
- Igen? – szóltam bele, majd a túloldalról Michelle hangját hallottam.
- Mina, most jöttek le a rendőrök a felső emeletekről, és nem találtak senkit. Nincs Brian a házban – hallottam Michelle kétségbeesett hangját. – Esetleg Joel nem tudja hol lehet?
- Joel most nincs magánál – sóhajtottam, miközben Joel vigyorgó arcát fürkésztem. – Az is lehet, hogy elfutott, mikor a többiek.
- Mi is erre gondoltunk, de ennek nincs értelme. Nem vett be semmilyen tablettát. A srácok mondták, én meg hiszek nekik – sóhajtott Michelle is.
- Akkor talán már hamarabb eljött a buliból. Lehet, hogy unta, vagy talált egy csajt, esetleg fáradt volt. Végül is ma volt egy fellépésük… - próbáltam magam meggyőzni ezekkel a szavakkal, nem sok sikerrel. – Titeket mikor engednek?
- Most beszélnek Johnnyval, utána állítólag mehetünk.
- Hogy-hogy? Nem úgy volt, hogy mindenkit bevisznek a rendőrségre?
- Csak azokat akiken látni, hogy drogoztak. A fiúkon nem látni, hogy bevettek egy tablettát. De most mennem kell, valami baj van – nyomta ki a telefonját Mich, köszönés nélkül.
- Joel, mond, hogy nincs semmi baj – rogytam le a fűbe. Pár percig néma csendben ültünk, majd a kapuban megjelent Matt és a többiek. – Megtaláltátok Synt? – kérdeztem rögtön.
- Nem – válaszolt Benji, majd lehajolt Joelhez, hogy segítsen neki felállni. Átkarolta, ugyanis nem úgy nézett ki, hogy Joel képes bárhová is menni vonszolás nélkül. Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk hazafelé. Útközben mindenki elaludt, csak Matt, Benji és én maradtunk ébren, de én is majdnem elaludtam, ugyanis a srácok olyan témáról beszéltek, ami engem teljesen hidegen hagyott. Ránéztem a műszerfalon lévő órára, ami hajnali 4et mutatott, majd párpercen belül megérkeztünk az Avenged Sevenfold házához.
- Emberek, ideje felkelni! – hallottam valahonnan messziről Matt hangját. – Tudom hol van Synyster Gates… - amint kimondta, úgy pattantak ki a szemeim.
- Honnan tudod? – kérdezte Johnny, aki a velem szemben lévő fotelben ’feküdt’.
- Most hívott az apja. Kórházban van.
- Hé, Mina – hallottam meg egy olyan hangot magam mögül, amire mindig pillangók repdesnek a gyomromban, melegem lesz és kiráz a hideg. Ez csak Joel lehet. – Tudod, hogy elfelejtettél valamit?
- Tessék? – próbáltam felé fordulni, de minden mozdulatom sikertelen volt, ugyanis Joel úgy tartott a karjai között, hogy alig bírtam megmozdulni. Kezeit satuként tartotta a derekamon, miközben éreztem a forró leheletét a nyakamon.
- Nem masszíroztál meg – szorított magához még jobban.
- Részegen nem is masszírozlak meg, mert úgyse emlékeznél rá – próbáltam visszaemlékezni bármilyen masszírozással kapcsolatos beszélgetésünkre, de semmi sem jutott eszembe.
- De hisz, nem is vagyok részeg – éreztem, hogy egész testével rám támaszkodik.
- Joel, mennyit ittál?
- Talán két pohárral. Vagy üveggel. Aztán találkoztam azzal a Debbie, Demi vagy milyen nevű csajjal, aki adott még egy üveggel. Utána meg még eggyel. Nagyon rendes csaj – bólogatott, már amennyire tud az ember úgy bólogatni, hogy az álla épp egy vállon nehezedik.
- Brian – akartam szólni Synnek, hogy segítsen elcipelni innen Joelt, de ő addigra már eltűnt mellőlünk. – Te is jókor lépsz le – sóhajtottam. Megragadtam Joel kezét és a kijárat felé siettem, hogy szívjon egy kis friss levegőt, hátha attól magához tér. Mindketten pólóban voltunk, de most nem volt erőm a kabátunk után kutatni, így hát kiléptünk a hideg levegőre. Nem úgy nézett ki, hogy Joel észrevette a levegőváltozást, csak állt mellettem, mosolygott, és engem nézett.
- Sétálunk? – kérdezte, még mindig mosolyogva. Bólintottam, majd szó nélkül elindultunk a kapu felé.
Nem is tudom mennyi ideig sétáltunk szótlanul, mikor Joel elkezdett mesélni. Magáról, a családjáról, Mattékről. Olyan aranyosan mesélt, hogy nem volt szívem közbe szólni.
- Te is hallod? – nézett rám Joel. Megálltunk és füleltünk pár percig, mire két szirénázó rendőrautó ment el nem messze tőlünk. Kérdőn egymásra néztünk Joellel, nem tudtuk, hogy mit tegyünk, majd mindketten elkezdtünk a ház felé futni. A kapunál megálltunk, a térdemre támaszkodva pihentem, a szívem százszorosára gyorsult, és vártunk. Láttuk, hogy a házigazda - az izmos srác – a rendőrökkel beszél, bólogatnak, majd elindulnak az ajtó felé.
- Biztos hangos volt a zene – rántottam meg a vállam. Ekkora felhajtást egy buli miatt…
- Nem hiszem. Nézd! – mutatott a ház felé pár perc múlva, ahonnan emberek rohantak felénk. Egy józannak látszó srácot megállítottunk, és megkérdeztük, hogy mi történt.
- Valaki drogot árult és mindenki, aki egy kicsit is használt belőle, be akarják vinni a rendőrségre. Akinek van esze, lelép innen – hadarta el gyorsan, majd sietett is tovább.
- Ha Brianék nem vettek be semmiféle drogot, akkor nem lehet baj, igaz? – néztem még mindig kifulladva Joelre. – Csak alkoholt ittak.
- Én ebben nem lennék ennyire biztos – eddig piros arca hirtelen váltott át fehérre.
- Te is bevettél valamit? – kérdeztem tőle ijedten. - De hát nem is látszott rajtad. Még most sem látszik – néztem meg jó alaposan Joel arcát.
- Azt mondta a srác, hogy hamar elmúlik a hatása…
- Akkor meg mi értelme volt bevenni? – vágtam közbe.
- Befejezhetem? Azt mondta, hogy ez egy olyan tabletta, amit csak néha érzel. Egyszer a felhők felett jársz, utána vissza leesel a földre, de aztán ismét repülsz – rántotta meg a vállát.
- És eddig hányszor „repültél”? – kezdtem egyre idegesebb lenni.
- Kétszer.
- És többször nem fogsz? – kérdeztem reménykedve.
- Nem tudom. Jimmyék még mindig nem jöttek ki – látszott, hogy Joel is kezd egyre idegesebb lenni.
- Be kéne hozzájuk menni.
- Én nem mehetek – mosolygott rám szomorúan Joel. – Nem azt mondom, hogy menj be te, de téged leellenőrizhetnek, úgysem szedtél be semmi drogot.
- Igazad van – sóhajtottam, majd elindultam az ajtó felé, de Joel visszarántott és megölelt.
- Hé, azért vigyázz magadra. Ki tudja milyen őrültek rohangálnak bent – súgta a fülembe nevetve.
- Mondjuk a testvéred? – kérdeztem vigyorogva.
Amint odaértem a ház elé, egy rendőr állt elém, és megkérdezte, hogy ki vagyok, kit keresek.
- Bent vannak a barátaim… Ha jól tudom – néztem fel a kissé kövér rendőrre.
- Meg tudhatnám a nevét, kisasszony? – kérdezte meg ismét a férfi a nevemet.
- Mina vagyok. Most már bemehetek? – tettem csípőre a kezeim. A rendőr elállt az utamból és hagyta, hogy bemenjek a házba, ahol sokkal többen voltak, mint amire számítottam. Az egyik fal mellett ülve találtam meg a fiúkat.
- Mina, hogy kerülsz ide? – kérdezte Johnny, aki már akkor kiszúrt engem a tömegben, mikor még oda sem értem hozzájuk.
- Ő… Képzeld, ti hoztatok ide, hogy bulizzak… - ültem le a fiúk mellé.
- Úgy érti, hogy előbb még nem voltál itt. Vagyis úgy fél órája még nem voltál a házban – szólt közbe Matt.
- Ja, hát izé… Joellel sétáltunk kint, mikor meghallottuk a szirénákat. Azért én jöttem be, mert én nem vettem be semmi tablettát – súgtam az utolsó mondatot. – Remélem ti se – mindenki néma csöndben bámulta a földet vagy a tömeget, végül Zacky szólalt meg.
- Syn és Matt nem vett be semmit – rántotta meg a vállát.
- Akkor hol van Syn? – néztem a fiúkra, ugyanis Brian és Jimmy nem volt köztük. Jimmyt láttam, hogy az egyik rendőrrel beszélt, Briant viszont nem láttam sehol.
- Nem tudjuk – dőlt a falnak Matt. – Most nézik át az egész házat a rendőrök, hátha megtalálják.
- Ah, komolyan azért csapnak ekkora felhajtást, mert néhány ember drogozott? – néztem körbe a szobában, hátha meglátom valahol Briant.
- Néhány ember? – kérdezte nevetve Zacky, miközben megérkezett mellénk Michelle és Benji.
- Ti hol voltatok? – kérdeztem meg őket, inkább terelve az előző témát.
- Csak beszélgettünk két rendőrrel. Synről nem szóltunk nekik – sóhajtott Michelle. – Egyébként hol van Joel?
- El is feledkeztem róla. Kint vár a kapunál – pattantam fel a földről, majd az ajtó felé siettem, de útközben egy rendőrbe futottam, aki nem akart kiengedni a házból, mielőtt nem mondok neki valamit. Leültetett a sarokban egy székre, és várta, hogy mondjak valamit, de én meg se szólaltam, csak a tömeget bámultam.
- Egyedül jöttél a buliba? – ült le velem szembe a férfi, eltakarva a kilátást.
- Aha – bólogattam. Nem tudom miért nem mondtam igazat. Talán így könnyebben elenged.
- És találkoztál ismerőssel? – kérdezősködött tovább.
- Nem – néztem a rendőr szemébe.
- Nem kínáltak meg droggal? – húzta össze a szemét a pasi.
- Nem – néztem rá nagyszemekkel. – Most már mehetek? – álltam fel a székről, de azért még megvártam a rendőr válaszát.
- Persze, menj csak - mutatott a kijárat felé, mire végre elindulhattam Joelhez. Amint kiléptem a házból megcsapott a hideg szél. Amíg bent voltam a házba jól bemelegedtem, most pedig újra megfagyok. Gyorsan Joelhez siettem, aki a kapu mellett a fűben ült, és nem volt magánál. Vagyis magánál volt, nagyon is, épp ez a probléma.
- Mina, szia! – vigyorgott rám kisfiúsan Joel. – Hogy kerülsz ide? – épp válaszoltam volna Joel kérdésére, amikor megcsörrent a telefonom.
- Igen? – szóltam bele, majd a túloldalról Michelle hangját hallottam.
- Mina, most jöttek le a rendőrök a felső emeletekről, és nem találtak senkit. Nincs Brian a házban – hallottam Michelle kétségbeesett hangját. – Esetleg Joel nem tudja hol lehet?
- Joel most nincs magánál – sóhajtottam, miközben Joel vigyorgó arcát fürkésztem. – Az is lehet, hogy elfutott, mikor a többiek.
- Mi is erre gondoltunk, de ennek nincs értelme. Nem vett be semmilyen tablettát. A srácok mondták, én meg hiszek nekik – sóhajtott Michelle is.
- Akkor talán már hamarabb eljött a buliból. Lehet, hogy unta, vagy talált egy csajt, esetleg fáradt volt. Végül is ma volt egy fellépésük… - próbáltam magam meggyőzni ezekkel a szavakkal, nem sok sikerrel. – Titeket mikor engednek?
- Most beszélnek Johnnyval, utána állítólag mehetünk.
- Hogy-hogy? Nem úgy volt, hogy mindenkit bevisznek a rendőrségre?
- Csak azokat akiken látni, hogy drogoztak. A fiúkon nem látni, hogy bevettek egy tablettát. De most mennem kell, valami baj van – nyomta ki a telefonját Mich, köszönés nélkül.
- Joel, mond, hogy nincs semmi baj – rogytam le a fűbe. Pár percig néma csendben ültünk, majd a kapuban megjelent Matt és a többiek. – Megtaláltátok Synt? – kérdeztem rögtön.
- Nem – válaszolt Benji, majd lehajolt Joelhez, hogy segítsen neki felállni. Átkarolta, ugyanis nem úgy nézett ki, hogy Joel képes bárhová is menni vonszolás nélkül. Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk hazafelé. Útközben mindenki elaludt, csak Matt, Benji és én maradtunk ébren, de én is majdnem elaludtam, ugyanis a srácok olyan témáról beszéltek, ami engem teljesen hidegen hagyott. Ránéztem a műszerfalon lévő órára, ami hajnali 4et mutatott, majd párpercen belül megérkeztünk az Avenged Sevenfold házához.
- Emberek, ideje felkelni! – hallottam valahonnan messziről Matt hangját. – Tudom hol van Synyster Gates… - amint kimondta, úgy pattantak ki a szemeim.
- Honnan tudod? – kérdezte Johnny, aki a velem szemben lévő fotelben ’feküdt’.
- Most hívott az apja. Kórházban van.
2011. december 12., hétfő
9. Fejezet - Avenged Sevenfold
- Szia, anya. Hogy vagy? – nyögtem ki, miközben leültem az ágyra és a piros lábujjamat kezdtem el vizsgálgatni, nem-e tört el. Fél szemmel, de láttam, hogy Joel vigyorog.
- Tudod hanyadika van ma? – vágott a szavamba, a kérdésemet figyelmen kívül hagyva.
- Ő, nem? – néztem szét a szobába, hátha találok egy naptárat, de sehol semmi…
- Hétfő, 4.-e, iskolai nap – világosított fel anyám. – És ha nem tudnád az idő… Három óra múlt – láttam lelki szemeim előtt, ahogy anyu rosszallóan megrázza a fejét.
- Ó, tényleg? – így elszaladt volna az idő?
- Igen, tényleg. Gondolom találtál barátokat…
- Ennek örülnöd kéne – vágtam anyu szavába.
- Örülök is – emelte fel a hangját. – De ha ezek olyan barátok, akik miatt hiányzol az iskolából, akkor nem örülök.
- Anya, egyszerűen elaludtam, oké? Ilyen velem is megtörténhet egy évben egyszer – kezdtem most már kicsit ideges lenni. Egy nap. Ezért még nem fognak kirúgni.
- Rendben, de többet ne forduljon elő ilyen. Nem azért fizettük neked az egyetemet, hogy aztán kicsapasd magad. És hogy vagy? – ha anya elkezd beszélni, akkor nem lehet leállítani, úgyhogy hagytam hagy beszéljen az otthoniakról, a húgomról és a többiekről. Közben Joel kimászott az ágyból, és halkan elhagyta a szobát.
- Végeztél? – kérdezte Mich mosolyogva, mikor beléptem a konyhába. Syn és Benji épp műzlit evett, Joel pedig kávét ivott.
- Anyára gondolsz? Néha kicsit sokat beszél, de egyébként, ja – ültem le hozzájuk az asztalhoz, majd öntöttem magamnak műzlit és tejet.
- Jó reggelt – hallottam egy búgó hangot a fülem mellől, majd oldalra pillantva észrevettem a gazdáját is. Joel csókkal és egy nagy mosollyal köszöntött, ami egy kicsit meglepett, még a tejet is félre öntöttem.
- Hé, vigyázz már – ugrott fel Brian, majd kikapta a kezemből a tejet. Mindenki nevetett, ő is, de ő még is valahogy máshogy. Elpirulva bocsánatot kértem, mire Michelle csak intett, majd kacsintott. Syn a fejét rázva leült, míg Mich Benjihez húzódott, aki valamit súgott a fülébe, amire a lány egy bökéssel és pisszegéssel válaszolt. Joel köhintett egyet, jelezve, hogy nincsenek egyedül, majd leült mellém, kezét a combomra helyezve. Kicsit furcsállottam a helyzetet, főleg, mert mindenki sokat tudóan minket figyelt. Mit tudnak ezek, amiről mi nem? Vagy legalábbis én. Kérdően Michelle felé intettem a fejemmel, mire szélesen elvigyorodott.
- Nem emlékszel? – tátogta, mire én megráztam a fejem. Az ajtó felé mutatott, majd egy bocsánatkérés után elhagyta a konyhát. Pár perc múlva követtem. Az ajtó mellett támasztotta a falat, de mikor kiléptem, ellökte magát tőle, és rám vigyorgott.
- Ha tudtam volna, hogy nem bírod az alkoholt, akkor nem engedem, hogy annyit igyál az este – épp megkérdeztem volna, hogy miért, mi történt az éjjel, amikor Benji furcsa nyögdécselésére lettem figyelmes. Ahogy egyre hangosabb és érthetőbb lett, úgy kezdett az arcom színe átváltani vörösre.
- Ah, Joel. Oh, oh, aaahhh. Erősebben. Ezaz. Joel, Joel – hallottam tisztán és kivehetően Benji hangját, amint Joel nevét ’sikítozza’.
- Ugye ez nem az amire gondolok? – kérdeztem Michellet.
- Szerintem Benji elég élethű – nevetett Mich. Pár másodpercig álltunk ott csendben, de Michelle még mindig vigyorgott, és engem figyelt. – Tényleg nem emlékszel semmire?
- A-a – ráztam meg a fejem, mire Mich átölelt és a fülembe súgta, hogy biztos jó volt, különben Joel nem lenne ilyen boldog.
Visszamentünk a konyhába, ahol Joel rögtön bocsánatot kért, ő próbálta leállítani Benjit, bár nem úgy nézett ki, mint aki tényleg próbálkozott.
- Ő, semmi baj. Még sose hallottam pasit így nyögni – rántottam meg a vállam vigyorogva. – Bár nem hittem, hogy pont a testvéred nevét fogod így kiejteni. Mich, nem vagy féltékeny?
- Hallanád, hogy mondja az én nevem – nevetett Michelle, miközben leült Benji mellé. Párpercig mindenki csendben evett, ivott, mikor megszólalt valaki mobilja. Brian elkezdett a zsebében kotorászni, de mire megtalálta az a valaki már lerakta. Mindenki – na jó, talán csak én – kérdőn nézett rá, hogy ki hívta, mire újra elkezdett csörögni a telefon, és mielőtt még a túloldalról meghallottunk volna valami hangot, Syn közbeszólt.
- Hé, Matt. Mizu? – kérdezte lazán.
- Brian! – hallottuk mindannyian Matt mérges hangját. – Ugye nem bulizni voltál?
- Dehogy – szabadkozott, majd ránk nézett, és elhúzta a száját. – Michelle-éknél vagyok.
- Vagyis buliztál – ennyit hallottunk, majd Matt lehalkította a hangját és már csak azt láttuk, hogy Brian holdsápadt lesz és berohan a szobába. Mire visszajött már fel volt öltözve és nem telefonált, viszont úgy kapkodott, hogy a pólóját kifordítva vette fel és a nadrágja is félig le volt csúszva.
- Elfelejtettem, hogy ma fellépünk… – levette a pólóját. – Úgyhogy mindenki öltözzön – visszafordította és felvette rendesen. – Öt percetek van – dőlt neki a falnak, mint aki már félórája arra vár, hogy elkészüljünk. Mindenki meglepetten felpattant a székről, csak én maradtam ülve, mire Joel megragadta a kezem és maga után húzott a szobába, majd elkezdett magyarázni, miközben a ruháit kereste.
- Ugye nem gondoltad, hogy itt maradsz? Azért, mert Syn kifejezetten nem mondta, hogy Mina te is jössz, attól még jössz – nézett rám vigyorogva, majd a kezembe dobta a melltartómat, amit eddig nem is vettem észre, hogy nem volt rajtam. Lenéztem magamra, majd megkönnyebbülten sóhajtottam egyet. Póló van rajtam.
- Meg. Fogok. Halni – dőltem neki Joelnek, aki megnyugtatóan átkarolt, és nyomott egy puszit a homlokomra. Majd szétment a fejem a tegnapi pia adag miatt, és még Briant is el kellett viselnem, ugyanis percenként megnézte az óráját, hol Benji miatt káromkodott, hogy lassan vezet, hol pedig a járókelők miatt, akik csak úgy átsétáltak a kocsi előtt, nem is törődve azzal, hogy elüthetjük őket.
- Tudom, hogy ideges vagy, de befognád? - nézett hátra idegesen Michelle. – Ha tegnap szóltál volna, hogy fellépésetek lesz, akkor most nem kéne így rohannunk. Úgyhogy ne Benjit hibáztasd.
- Bocs – mondta Syn.
- Képtelen vagyok felfogni, hogy, hogy voltál képes elfelejteni – üdvözölt minket Matt, mikor kiszálltunk a járműből. Egy kissé lepusztultnak kinéző klub előtt álldogáltunk, és hallgattuk, ahogy Matt kiosztja Briant amiatt, hogy késett.
- Bocs – szegény Brian, ma mindenkitől csak bocsánatot kér. Együttérzően rámosolyogtam Synre, mire ő vágott egy grimaszt.
- Nincs időd átöltözni, sminkelni, fogat mosni, hajat beállítani, köszönni a haveroknak – sorolta Matt, majd elindult a hátsó bejárat felé, és mi mind követtük őt. Ha valaki megkérdezte volna, hogy, hogy lehet eljutni a fiúk öltözőjéhez, nem tudtam volna megmondani, ugyanis kis folyosókon sétáltunk, hol jobbra, hol balra fordultunk. Mint valami kis labirintus. Matt elmagyarázta Joeléknek, hogy merre jutunk ki a közönséghez, majd ott hagytuk őket és elindultunk a megadott irányba. Amint kiértünk az emberekhez, helyet foglaltunk egy négyszemélyes asztalnál, ahonnan pont ráláttunk a színpadra. Egy 17 év körüli srác gitározott és énekelt, majd mikor befejezte egy idősebb férfi lépett a színpadra és bejelentette a következő bandát.
- Most jönnek Brianék – húzta ki magát Michelle, hogy jobban lássa a színpadot, majd sorban megjelentek a fiúk, mire a közönség sikításban tört ki. Leginkább lányokat hallottam…
- Nem is tudtam, hogy ilyen híresek – mondtam, de inkább csöndben maradtam, ugyanis a srácok elkezdtek játszani.
Valami eszméletlen jó volt, ahogy a fiúk játszottak. Matt hangja, ahogy hirtelen váltott át lassúból hörgősbe, Syn szólói és Jimmy ahogy dobol. Nem is gondoltam, hogy ilyen jók.
- Na, mit gondolsz? – nézett rám Michelle. Látszott, hogy ő is nagyon élvezte, ugyanis egyfolytában sikongatott, táncolt és állandóan azt ismételgette, hogy nagyon jók a fiúk.
- Persze a ti bandátok is állati – nézett Benjire és Joelre Mich nevetve. Megvitattuk, hogy melyik számuk tetszett a legjobban és, hogy szerintünk Syn néhol hibázott, majd hirtelen egy köhintést hallottunk.
- Bocs, hogy zavarok – vigyorgott Zacky. – Még van egy kis elintézni valónk, tudjátok, aláírást osztogatni, fényképeket csinálni, meg hasonlók. Addig ne menjetek sehova, mert utána bulizunk – nevetett Zacky, miközben megigazgatta a séróját, majd visszasietett a többiekhez.
- Nem akarom elrontani a hangulatot… De nekem holnap tanítás – könyököltem az asztalra. Semmi kedvem nem volt bemenni az egyetemre, ráadásul még barátaim sincsenek úgy igazából ott.
- Nem akarok hülyeséget mondani… De az egyetemre nem fontos mindig bejárni, nem? Elkérheted a leckét, aztán otthon megtanulod – nézett rám kérdőn Benji.
- És mégis kitől kérjem el a leckét, ha senkit sem ismerek? Muszáj lesz legalább egy napra bemennem, hogy megismerkedjek valakivel, aki utána ideadja nekem a feladatokat – nevettem, ugyanis nem gondoltam ezt komolyan, de a fiúk úgy néztek rám, mintha ez lenne a világ legjobb ötlete.
- Ezt fogod csinálni – nézett rám vigyorogva Joel. - Ma még bulizol velünk egy jót, aztán holnap vagy holnapután bemész az egyetemre.
- És segíteni fogsz tanulni? – néztem rá kiskutya szemekkel. Még veszekedtünk ezen egy keveset, hogy mit csináljak, mikor megérkeztek a srácok.
- Na, mit gondolsz Mina? – kérdezte Matt vigyorogva.
- Micsoda? – néztem rá kérdőn, mire rájöttem, hogy a zenéjükről érdeklődött. – Oh, ja, izé. Rohadt jók voltatok – vigyorogtam vissza. – Ki gondolta volna, hogy így tudsz énekelni – nevettem. Mindenki ivott még egy sört, – én kivételesen kólát – majd elindultunk a bulira.
- Hé, Jimmy! – ölelte meg egy kigyúrt srác Jimmyt, amint mindenki kiszállt a kocsiból. – Nem hittem, hogy eljössz a buliba, de jó téged itt látni – vigyorgott, majd felénk fordult és mindenkit üdvözölt. A házból kihallatszódott a zene, szinte láttam magam előtt, ahogy mindenki ugrál, táncol és énekel. Beléptünk a házba, ahol ledobtuk a kabátunkat, ugyanis bent majd meglehetett sülni, kint viszont már csípte az arcunkat a hideg. Joel kézen fogott amint beértünk a nappaliba, ami kétszer nagyobb volt, mint a mi Manhattani házunk, majd láttam, hogy Benji és Michelle elindul a táncparkett felé. Körbenéztem, láttam, hogy Zacky már kinézett magának egy csajt, akivel a piáknál beszélgetett, Matt és Jimmy a kigyúrt fiúval beszélgettek, mindegyikőjük kezében valamilyen alkoholos innivaló virított. Johnnyt nem láttam sehol, Brian pedig még mindig ott állt ahol öt perccel ezelőtt és engem nézett.
- Táncolunk? – kérdezte tőlem Joel, mire hirtelen elkaptam a szemem Synről és rámosolyogtam Joelre.
- Persze – szorítottam meg a kezét, és magam után húztam a táncolók közé. Nem is tudom hány zenét táncoltunk végig, már csak arra emlékszem, hogy alig éreztem a lábamat ezért elmentünk innivalóért, de Joel útközben lemaradt valahol, úgyhogy egyedül mentem tovább. Ott találtam Johnnyt, aki már kicsit be volt rúgva, de még állt a lábán, és egy szőke csajjal beszélgetett. A csaj néha-néha felnevetett, látszott rajta, hogy inkább mást csinálna, de nem szakította félbe Johnny meséjét. Visszaindultam a tömeg felé egy vodkával a kezemben, amikor hirtelen valaki megragadt a kezemet és a másik irányba kezdett el húzni. Nem törődve azzal, hogy éppen ’elrabolni’ készülnek, jó párszor meghúztam a piát. Mire a szoba szélére értünk már alig maradt valami az üvegben.
- Brian? – néztem az elrablómra összehúzott szemekkel. – Nem tudod, hol van Joel? Elhagytam valahol… - mutattam a hátam mögé.
- Táncol – nézett mögém, majd vissza rám. – Te nem akarsz? – látszott, hogy már ő sem józan, de az biztos, hogy én józanabb voltam nála. Csak álltam és Briant néztem, ő meg engem, és nem tudtam mit válaszoljak. A talpamon dülöngéltem előre-hátra, majd végül igent mondtam, úgyhogy vodkásüveggel a kezemben a táncparkettre húzott.
- Tudod hanyadika van ma? – vágott a szavamba, a kérdésemet figyelmen kívül hagyva.
- Ő, nem? – néztem szét a szobába, hátha találok egy naptárat, de sehol semmi…
- Hétfő, 4.-e, iskolai nap – világosított fel anyám. – És ha nem tudnád az idő… Három óra múlt – láttam lelki szemeim előtt, ahogy anyu rosszallóan megrázza a fejét.
- Ó, tényleg? – így elszaladt volna az idő?
- Igen, tényleg. Gondolom találtál barátokat…
- Ennek örülnöd kéne – vágtam anyu szavába.
- Örülök is – emelte fel a hangját. – De ha ezek olyan barátok, akik miatt hiányzol az iskolából, akkor nem örülök.
- Anya, egyszerűen elaludtam, oké? Ilyen velem is megtörténhet egy évben egyszer – kezdtem most már kicsit ideges lenni. Egy nap. Ezért még nem fognak kirúgni.
- Rendben, de többet ne forduljon elő ilyen. Nem azért fizettük neked az egyetemet, hogy aztán kicsapasd magad. És hogy vagy? – ha anya elkezd beszélni, akkor nem lehet leállítani, úgyhogy hagytam hagy beszéljen az otthoniakról, a húgomról és a többiekről. Közben Joel kimászott az ágyból, és halkan elhagyta a szobát.
- Végeztél? – kérdezte Mich mosolyogva, mikor beléptem a konyhába. Syn és Benji épp műzlit evett, Joel pedig kávét ivott.
- Anyára gondolsz? Néha kicsit sokat beszél, de egyébként, ja – ültem le hozzájuk az asztalhoz, majd öntöttem magamnak műzlit és tejet.
- Jó reggelt – hallottam egy búgó hangot a fülem mellől, majd oldalra pillantva észrevettem a gazdáját is. Joel csókkal és egy nagy mosollyal köszöntött, ami egy kicsit meglepett, még a tejet is félre öntöttem.
- Hé, vigyázz már – ugrott fel Brian, majd kikapta a kezemből a tejet. Mindenki nevetett, ő is, de ő még is valahogy máshogy. Elpirulva bocsánatot kértem, mire Michelle csak intett, majd kacsintott. Syn a fejét rázva leült, míg Mich Benjihez húzódott, aki valamit súgott a fülébe, amire a lány egy bökéssel és pisszegéssel válaszolt. Joel köhintett egyet, jelezve, hogy nincsenek egyedül, majd leült mellém, kezét a combomra helyezve. Kicsit furcsállottam a helyzetet, főleg, mert mindenki sokat tudóan minket figyelt. Mit tudnak ezek, amiről mi nem? Vagy legalábbis én. Kérdően Michelle felé intettem a fejemmel, mire szélesen elvigyorodott.
- Nem emlékszel? – tátogta, mire én megráztam a fejem. Az ajtó felé mutatott, majd egy bocsánatkérés után elhagyta a konyhát. Pár perc múlva követtem. Az ajtó mellett támasztotta a falat, de mikor kiléptem, ellökte magát tőle, és rám vigyorgott.
- Ha tudtam volna, hogy nem bírod az alkoholt, akkor nem engedem, hogy annyit igyál az este – épp megkérdeztem volna, hogy miért, mi történt az éjjel, amikor Benji furcsa nyögdécselésére lettem figyelmes. Ahogy egyre hangosabb és érthetőbb lett, úgy kezdett az arcom színe átváltani vörösre.
- Ah, Joel. Oh, oh, aaahhh. Erősebben. Ezaz. Joel, Joel – hallottam tisztán és kivehetően Benji hangját, amint Joel nevét ’sikítozza’.
- Ugye ez nem az amire gondolok? – kérdeztem Michellet.
- Szerintem Benji elég élethű – nevetett Mich. Pár másodpercig álltunk ott csendben, de Michelle még mindig vigyorgott, és engem figyelt. – Tényleg nem emlékszel semmire?
- A-a – ráztam meg a fejem, mire Mich átölelt és a fülembe súgta, hogy biztos jó volt, különben Joel nem lenne ilyen boldog.
Visszamentünk a konyhába, ahol Joel rögtön bocsánatot kért, ő próbálta leállítani Benjit, bár nem úgy nézett ki, mint aki tényleg próbálkozott.
- Ő, semmi baj. Még sose hallottam pasit így nyögni – rántottam meg a vállam vigyorogva. – Bár nem hittem, hogy pont a testvéred nevét fogod így kiejteni. Mich, nem vagy féltékeny?
- Hallanád, hogy mondja az én nevem – nevetett Michelle, miközben leült Benji mellé. Párpercig mindenki csendben evett, ivott, mikor megszólalt valaki mobilja. Brian elkezdett a zsebében kotorászni, de mire megtalálta az a valaki már lerakta. Mindenki – na jó, talán csak én – kérdőn nézett rá, hogy ki hívta, mire újra elkezdett csörögni a telefon, és mielőtt még a túloldalról meghallottunk volna valami hangot, Syn közbeszólt.
- Hé, Matt. Mizu? – kérdezte lazán.
- Brian! – hallottuk mindannyian Matt mérges hangját. – Ugye nem bulizni voltál?
- Dehogy – szabadkozott, majd ránk nézett, és elhúzta a száját. – Michelle-éknél vagyok.
- Vagyis buliztál – ennyit hallottunk, majd Matt lehalkította a hangját és már csak azt láttuk, hogy Brian holdsápadt lesz és berohan a szobába. Mire visszajött már fel volt öltözve és nem telefonált, viszont úgy kapkodott, hogy a pólóját kifordítva vette fel és a nadrágja is félig le volt csúszva.
- Elfelejtettem, hogy ma fellépünk… – levette a pólóját. – Úgyhogy mindenki öltözzön – visszafordította és felvette rendesen. – Öt percetek van – dőlt neki a falnak, mint aki már félórája arra vár, hogy elkészüljünk. Mindenki meglepetten felpattant a székről, csak én maradtam ülve, mire Joel megragadta a kezem és maga után húzott a szobába, majd elkezdett magyarázni, miközben a ruháit kereste.
- Ugye nem gondoltad, hogy itt maradsz? Azért, mert Syn kifejezetten nem mondta, hogy Mina te is jössz, attól még jössz – nézett rám vigyorogva, majd a kezembe dobta a melltartómat, amit eddig nem is vettem észre, hogy nem volt rajtam. Lenéztem magamra, majd megkönnyebbülten sóhajtottam egyet. Póló van rajtam.
- Meg. Fogok. Halni – dőltem neki Joelnek, aki megnyugtatóan átkarolt, és nyomott egy puszit a homlokomra. Majd szétment a fejem a tegnapi pia adag miatt, és még Briant is el kellett viselnem, ugyanis percenként megnézte az óráját, hol Benji miatt káromkodott, hogy lassan vezet, hol pedig a járókelők miatt, akik csak úgy átsétáltak a kocsi előtt, nem is törődve azzal, hogy elüthetjük őket.
- Tudom, hogy ideges vagy, de befognád? - nézett hátra idegesen Michelle. – Ha tegnap szóltál volna, hogy fellépésetek lesz, akkor most nem kéne így rohannunk. Úgyhogy ne Benjit hibáztasd.
- Bocs – mondta Syn.
- Képtelen vagyok felfogni, hogy, hogy voltál képes elfelejteni – üdvözölt minket Matt, mikor kiszálltunk a járműből. Egy kissé lepusztultnak kinéző klub előtt álldogáltunk, és hallgattuk, ahogy Matt kiosztja Briant amiatt, hogy késett.
- Bocs – szegény Brian, ma mindenkitől csak bocsánatot kér. Együttérzően rámosolyogtam Synre, mire ő vágott egy grimaszt.
- Nincs időd átöltözni, sminkelni, fogat mosni, hajat beállítani, köszönni a haveroknak – sorolta Matt, majd elindult a hátsó bejárat felé, és mi mind követtük őt. Ha valaki megkérdezte volna, hogy, hogy lehet eljutni a fiúk öltözőjéhez, nem tudtam volna megmondani, ugyanis kis folyosókon sétáltunk, hol jobbra, hol balra fordultunk. Mint valami kis labirintus. Matt elmagyarázta Joeléknek, hogy merre jutunk ki a közönséghez, majd ott hagytuk őket és elindultunk a megadott irányba. Amint kiértünk az emberekhez, helyet foglaltunk egy négyszemélyes asztalnál, ahonnan pont ráláttunk a színpadra. Egy 17 év körüli srác gitározott és énekelt, majd mikor befejezte egy idősebb férfi lépett a színpadra és bejelentette a következő bandát.
- Most jönnek Brianék – húzta ki magát Michelle, hogy jobban lássa a színpadot, majd sorban megjelentek a fiúk, mire a közönség sikításban tört ki. Leginkább lányokat hallottam…
- Nem is tudtam, hogy ilyen híresek – mondtam, de inkább csöndben maradtam, ugyanis a srácok elkezdtek játszani.
Valami eszméletlen jó volt, ahogy a fiúk játszottak. Matt hangja, ahogy hirtelen váltott át lassúból hörgősbe, Syn szólói és Jimmy ahogy dobol. Nem is gondoltam, hogy ilyen jók.
- Na, mit gondolsz? – nézett rám Michelle. Látszott, hogy ő is nagyon élvezte, ugyanis egyfolytában sikongatott, táncolt és állandóan azt ismételgette, hogy nagyon jók a fiúk.
- Persze a ti bandátok is állati – nézett Benjire és Joelre Mich nevetve. Megvitattuk, hogy melyik számuk tetszett a legjobban és, hogy szerintünk Syn néhol hibázott, majd hirtelen egy köhintést hallottunk.
- Bocs, hogy zavarok – vigyorgott Zacky. – Még van egy kis elintézni valónk, tudjátok, aláírást osztogatni, fényképeket csinálni, meg hasonlók. Addig ne menjetek sehova, mert utána bulizunk – nevetett Zacky, miközben megigazgatta a séróját, majd visszasietett a többiekhez.
- Nem akarom elrontani a hangulatot… De nekem holnap tanítás – könyököltem az asztalra. Semmi kedvem nem volt bemenni az egyetemre, ráadásul még barátaim sincsenek úgy igazából ott.
- Nem akarok hülyeséget mondani… De az egyetemre nem fontos mindig bejárni, nem? Elkérheted a leckét, aztán otthon megtanulod – nézett rám kérdőn Benji.
- És mégis kitől kérjem el a leckét, ha senkit sem ismerek? Muszáj lesz legalább egy napra bemennem, hogy megismerkedjek valakivel, aki utána ideadja nekem a feladatokat – nevettem, ugyanis nem gondoltam ezt komolyan, de a fiúk úgy néztek rám, mintha ez lenne a világ legjobb ötlete.
- Ezt fogod csinálni – nézett rám vigyorogva Joel. - Ma még bulizol velünk egy jót, aztán holnap vagy holnapután bemész az egyetemre.
- És segíteni fogsz tanulni? – néztem rá kiskutya szemekkel. Még veszekedtünk ezen egy keveset, hogy mit csináljak, mikor megérkeztek a srácok.
- Na, mit gondolsz Mina? – kérdezte Matt vigyorogva.
- Micsoda? – néztem rá kérdőn, mire rájöttem, hogy a zenéjükről érdeklődött. – Oh, ja, izé. Rohadt jók voltatok – vigyorogtam vissza. – Ki gondolta volna, hogy így tudsz énekelni – nevettem. Mindenki ivott még egy sört, – én kivételesen kólát – majd elindultunk a bulira.
- Hé, Jimmy! – ölelte meg egy kigyúrt srác Jimmyt, amint mindenki kiszállt a kocsiból. – Nem hittem, hogy eljössz a buliba, de jó téged itt látni – vigyorgott, majd felénk fordult és mindenkit üdvözölt. A házból kihallatszódott a zene, szinte láttam magam előtt, ahogy mindenki ugrál, táncol és énekel. Beléptünk a házba, ahol ledobtuk a kabátunkat, ugyanis bent majd meglehetett sülni, kint viszont már csípte az arcunkat a hideg. Joel kézen fogott amint beértünk a nappaliba, ami kétszer nagyobb volt, mint a mi Manhattani házunk, majd láttam, hogy Benji és Michelle elindul a táncparkett felé. Körbenéztem, láttam, hogy Zacky már kinézett magának egy csajt, akivel a piáknál beszélgetett, Matt és Jimmy a kigyúrt fiúval beszélgettek, mindegyikőjük kezében valamilyen alkoholos innivaló virított. Johnnyt nem láttam sehol, Brian pedig még mindig ott állt ahol öt perccel ezelőtt és engem nézett.
- Táncolunk? – kérdezte tőlem Joel, mire hirtelen elkaptam a szemem Synről és rámosolyogtam Joelre.
- Persze – szorítottam meg a kezét, és magam után húztam a táncolók közé. Nem is tudom hány zenét táncoltunk végig, már csak arra emlékszem, hogy alig éreztem a lábamat ezért elmentünk innivalóért, de Joel útközben lemaradt valahol, úgyhogy egyedül mentem tovább. Ott találtam Johnnyt, aki már kicsit be volt rúgva, de még állt a lábán, és egy szőke csajjal beszélgetett. A csaj néha-néha felnevetett, látszott rajta, hogy inkább mást csinálna, de nem szakította félbe Johnny meséjét. Visszaindultam a tömeg felé egy vodkával a kezemben, amikor hirtelen valaki megragadt a kezemet és a másik irányba kezdett el húzni. Nem törődve azzal, hogy éppen ’elrabolni’ készülnek, jó párszor meghúztam a piát. Mire a szoba szélére értünk már alig maradt valami az üvegben.
- Brian? – néztem az elrablómra összehúzott szemekkel. – Nem tudod, hol van Joel? Elhagytam valahol… - mutattam a hátam mögé.
- Táncol – nézett mögém, majd vissza rám. – Te nem akarsz? – látszott, hogy már ő sem józan, de az biztos, hogy én józanabb voltam nála. Csak álltam és Briant néztem, ő meg engem, és nem tudtam mit válaszoljak. A talpamon dülöngéltem előre-hátra, majd végül igent mondtam, úgyhogy vodkásüveggel a kezemben a táncparkettre húzott.
8. Fejezet - Csajos Este
- Beengedsz drágám?
- Ez csak Benji – sóhajtott Michelle. – Biztos csak itt hagyott valamit – súgta nekem mosolyogva. – Persze szívem – majd megnyomta a gombot, hallottuk a kattanást és megvártuk míg meghalljuk a lábdobogását, hogy csak az utolsó percbe nyissunk ajtót, de helyette több lábdobogást hallottunk. Mich kinyitotta az ajtót és megláttuk Benjit, mögötte Joellel és Synnel.
- Mit akartok? – rakta csípőre a kezét Mich. – Mondtam nektek, hogy ma csajos estét tartunk Minával.
- Hát azért jöttünk – tárta szét a karját Benji, mindkét kezében sörösüvegekkel. – Csak egy kicsit felpörgetjük a bulit – vigyorgott, majd nyomott egy puszit Michelle arcára, és befúrta magát a házba, úgy, hogy ne lökje arrébb a barátnőjét. Michelle kérdőn rám nézett, mire én megvontam a vállam, úgyhogy beengedte a másik kettőt is.
- Még jó, hogy a szexi pizsamámat hoztam – súgtam vigyorogva Mich fülébe. Joel és Benji már bementek a nappaliba, Brian még a sörösüvegekkel bénázott, úgyhogy segítettünk neki bevinni őket. Leültem Joel jobb oldalára, majd Syn az én jobb oldalamon foglalt helyet. Benji és Mich Joel másik oldalán ültek. Michelle-lel röviden vázoltuk, hogy eddig mi történt a filmben és, hogy szerintünk ki a gyilkos, majd néztük tovább. Úgy tíz perc múlva Brian halkan elkezdett nekem mesélni valami Avenged Sevenfoldról, és, hogy nagyon jó zenéket játszanak, aztán valami gitár is szóba került, végül nem bírtam tovább, és suttogva leordítottam.
- Brian, nézném a filmet, csendbe tudnál maradni úgy tíz-húsz percig? Majd a film után elmondhatod.
- Persze, bocs – szabadkozott Brian. Végre csöndbe maradt és tudtam nézni a filmet, csakhogy most a másik oldalamon Joel kezdett el nekem beszélni. Ránéztem, majd a tekintetem tovább vándorolt Benjiékre, akik csöndben, takaróba burkolózva nézték a filmet egymásnak dőlve. Sóhajtottam egyet, majd próbáltam tovább nézni a filmet, de így már alig értettem belőle valamit. Ennyit a csajos estéről…
A film végére Joel is befejezte a mondanivalóját, majd egy nagyot nyújtózkodva hozzá tette, hogy jó film volt. Wtf??
- Mit is akartál mondani Brian? – kérdeztem meg vontatottan, ugyanis semmi kedvem nem volt, most őt hallgatni.
- Ja, csak a bandánkról beszéltem, nem fontos – rántotta meg a vállát, majd magába tömte az utolsó pattogatottkukoricát is.
- Van bandátok? – néztem rá nagy szemekkel, majd Joelre és Benjire, végül Michre, hogy nem mondta el nekem.
- Hé, ne nézz így ránk, mi külön játszunk – emelte fel a kezét vigyorogva Joel, miközben a testvérére mutatott.
- Még jobb… - sóhajtottam, majd inkább hátradőltem a kanapén, és hagytam, hagy meséljenek nekem az Avenged Sevenfoldról és a Good Charlotteról.
Éjfélre járt az idő, mire befejezték a történetüket, ami TÉNYLEG nagyon érdekes volt, de már a felénél majdnem elaludtam. Aztán Benji észrevette, hogy mindjárt ülve elalszok a kanapén, úgyhogy hozott még több alkoholt, hogy egy kicsit felkeltsen, majd a fiúk rémtörténeteket kezdtek mesélni, amin mi Michellel jókat nevettünk, ugyanis egyik se sikerült túl ijesztőre. A történet – amit a srácok néha egymás szavába vágva meséltek – több, mint másfél órás volt, utána még kártyáztunk, táncoltunk, meg énekeltünk, és mire menni akartunk aludni, a nap már félig besütött a szobába.
Nem a legjobb telefoncsörgésre kelni hajnalok hajnalán, de nem volt erőm kinyitni a szemem, még megmozdulni sem voltam képes, úgyhogy hagytam, hogy a kedves telefonáló várakozzon. Abba maradt a csörgés, már épp kezdtem megszokni a csendet, amikor újra megszólalt. Erőt vettem magamon, kipattantam az ágyból és belerúgtam valami keménybe, ami az ágy mellett állt, és aminek az lett a következménye, hogy féllábon kezdtem el ugrálni, és sikítozni.
- Kit gyilkolnak? – hallottam az ágyamból egy ismerős hangot. Ahogy jobban szemügyre vettem a szobát, észrevettem, hogy ez nem is a sajátom, majd, hogy aki az előbb hozzám szólt az Joel volt.
- Nagyon vicces – mondtam, majd gyorsan a szekrényen lévő telefonom után nyúltam, ami kitudja már hanyadszorra játszotta le újra és újra a csengőhangom.
- Ki az? – szóltam bele a telefonba.
- Mina? Itt az anyád – hallottam anyu mérges hangját a mobilból.
- Ez csak Benji – sóhajtott Michelle. – Biztos csak itt hagyott valamit – súgta nekem mosolyogva. – Persze szívem – majd megnyomta a gombot, hallottuk a kattanást és megvártuk míg meghalljuk a lábdobogását, hogy csak az utolsó percbe nyissunk ajtót, de helyette több lábdobogást hallottunk. Mich kinyitotta az ajtót és megláttuk Benjit, mögötte Joellel és Synnel.
- Mit akartok? – rakta csípőre a kezét Mich. – Mondtam nektek, hogy ma csajos estét tartunk Minával.
- Hát azért jöttünk – tárta szét a karját Benji, mindkét kezében sörösüvegekkel. – Csak egy kicsit felpörgetjük a bulit – vigyorgott, majd nyomott egy puszit Michelle arcára, és befúrta magát a házba, úgy, hogy ne lökje arrébb a barátnőjét. Michelle kérdőn rám nézett, mire én megvontam a vállam, úgyhogy beengedte a másik kettőt is.
- Még jó, hogy a szexi pizsamámat hoztam – súgtam vigyorogva Mich fülébe. Joel és Benji már bementek a nappaliba, Brian még a sörösüvegekkel bénázott, úgyhogy segítettünk neki bevinni őket. Leültem Joel jobb oldalára, majd Syn az én jobb oldalamon foglalt helyet. Benji és Mich Joel másik oldalán ültek. Michelle-lel röviden vázoltuk, hogy eddig mi történt a filmben és, hogy szerintünk ki a gyilkos, majd néztük tovább. Úgy tíz perc múlva Brian halkan elkezdett nekem mesélni valami Avenged Sevenfoldról, és, hogy nagyon jó zenéket játszanak, aztán valami gitár is szóba került, végül nem bírtam tovább, és suttogva leordítottam.
- Brian, nézném a filmet, csendbe tudnál maradni úgy tíz-húsz percig? Majd a film után elmondhatod.
- Persze, bocs – szabadkozott Brian. Végre csöndbe maradt és tudtam nézni a filmet, csakhogy most a másik oldalamon Joel kezdett el nekem beszélni. Ránéztem, majd a tekintetem tovább vándorolt Benjiékre, akik csöndben, takaróba burkolózva nézték a filmet egymásnak dőlve. Sóhajtottam egyet, majd próbáltam tovább nézni a filmet, de így már alig értettem belőle valamit. Ennyit a csajos estéről…
A film végére Joel is befejezte a mondanivalóját, majd egy nagyot nyújtózkodva hozzá tette, hogy jó film volt. Wtf??
- Mit is akartál mondani Brian? – kérdeztem meg vontatottan, ugyanis semmi kedvem nem volt, most őt hallgatni.
- Ja, csak a bandánkról beszéltem, nem fontos – rántotta meg a vállát, majd magába tömte az utolsó pattogatottkukoricát is.
- Van bandátok? – néztem rá nagy szemekkel, majd Joelre és Benjire, végül Michre, hogy nem mondta el nekem.
- Hé, ne nézz így ránk, mi külön játszunk – emelte fel a kezét vigyorogva Joel, miközben a testvérére mutatott.
- Még jobb… - sóhajtottam, majd inkább hátradőltem a kanapén, és hagytam, hagy meséljenek nekem az Avenged Sevenfoldról és a Good Charlotteról.
Éjfélre járt az idő, mire befejezték a történetüket, ami TÉNYLEG nagyon érdekes volt, de már a felénél majdnem elaludtam. Aztán Benji észrevette, hogy mindjárt ülve elalszok a kanapén, úgyhogy hozott még több alkoholt, hogy egy kicsit felkeltsen, majd a fiúk rémtörténeteket kezdtek mesélni, amin mi Michellel jókat nevettünk, ugyanis egyik se sikerült túl ijesztőre. A történet – amit a srácok néha egymás szavába vágva meséltek – több, mint másfél órás volt, utána még kártyáztunk, táncoltunk, meg énekeltünk, és mire menni akartunk aludni, a nap már félig besütött a szobába.
Nem a legjobb telefoncsörgésre kelni hajnalok hajnalán, de nem volt erőm kinyitni a szemem, még megmozdulni sem voltam képes, úgyhogy hagytam, hogy a kedves telefonáló várakozzon. Abba maradt a csörgés, már épp kezdtem megszokni a csendet, amikor újra megszólalt. Erőt vettem magamon, kipattantam az ágyból és belerúgtam valami keménybe, ami az ágy mellett állt, és aminek az lett a következménye, hogy féllábon kezdtem el ugrálni, és sikítozni.
- Kit gyilkolnak? – hallottam az ágyamból egy ismerős hangot. Ahogy jobban szemügyre vettem a szobát, észrevettem, hogy ez nem is a sajátom, majd, hogy aki az előbb hozzám szólt az Joel volt.
- Nagyon vicces – mondtam, majd gyorsan a szekrényen lévő telefonom után nyúltam, ami kitudja már hanyadszorra játszotta le újra és újra a csengőhangom.
- Ki az? – szóltam bele a telefonba.
- Mina? Itt az anyád – hallottam anyu mérges hangját a mobilból.
2011. november 21., hétfő
7. Fejezet - Michelle
Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek. Szegény Johnny biztos azt hitte, hogy majd meglepődünk azon, hogy felbukkant, – amin szerintem mindannyian meg is lepődtünk – csak hogy az a Jessica, vagy mi is az ex-csajának a neve, valami nagyon gyerekes dolgot tett vele.
- Szerintem nem akarod tudni – válaszolt Zacky vigyorogva, a fel sem tett kérdésre. – Azt hiszem ma még nem néztél tükörbe – mindannyian követtük Johnnyt a fürdőszobába és vártuk a reakcióját. Először azt hittem sírva fakad, aztán rájöttem, hogy saját magán röhög, hisz így jött végig több kilómétert az út mellett.
Délután öt órára végre kiderült, hogy a fiúk házában tanyázunk, amit együtt béreltek ki, hogy bármikor bulizhassanak. Csönd volt, Zacky, Jimmy, Brian, Johnny és Benji kártyáztak a sarokban felállított kis asztalon, Michelle épp a körmét festette, amibe én is beszálltam, miután megtudtam, hogy van fekete körömlakkja, Joel pedig piát hozott a közeli kisboltból. Amíg a fiúk vedeltek és kártyáztak, addig én elbeszélgettem Michellel. Megtudtam, hogy már 5 éves kora óta ismeri Mattet, ő volt élete szerelme, de miután megkapta tőle élete első csókját, rájött, hogy olyan neki Matt, mintha a bátyja lenne. Utána ismerte meg a többieket, majd Matt bemutatta neki Benjit és Joelt, amikor 17 éves volt.
- Most úgy irigyellek – nevettem, miközben már a lábamon festettem a körmöm.
- Ugyan, nem vesztettél túl sokat – nevetett Michelle is.
- Mindig is szerettem volna egy bátyot, de helyette egy húgot kaptam, aki Manhattanbe lakik a szüleimmel – húztam el a szám – Még csak 6 éves, de már most zsarnokoskodik, azért is akartam elköltözni otthonról.
- Akkor azt hiszem jó helyet választottál – vigyorgott rám Mich. Sokáig elbeszélgettünk, néha mi is belekortyoltunk az italunkba, ami egy sörből és egy whiskyből állt, majd beszálltunk a kártya partiba, ami majdnem hajnali háromig tartott. Legelőször Michelle és Benji mentek lefeküdni a vendégszobába, majd a többiek és végül Joel felajánlotta, hogy aludjunk együtt a kanapén, ami elég kényelmetlennek nézett ki, de ezzel nem is nagyon volt időm foglalkozni, ugyanis pár perc alatt elaludtam Joel mellkasán.
Arra keltem, hogy valaki matat a konyhában, majd becsapja a hűtőajtót, két üveg egymásnak koccan és felsiet az emeletre. Ilyen reggel már alkoholt inni, nem túl jó ötlet, de ők tudják… A szemem még mindig csukva tartottam és éreztem, hogy Joel a hátamat simogatja. Muszáj volt mosolyognom, olyan jó érzés volt.
- Jó reggelt – tért át a derekamra, mire felsikítottam. Láttam, hogy Joel ördögien rám vigyorog, majd elkezdett csikizni, én megpróbáltam lefogni a kezeit, de túlságosan álmos voltam még, úgyhogy csak sikítoztam, nevettem és vergődtem alatta.
- Mi folyik itt fiatalok? – kérdezte meg nevetve Zacky, miközben sétált le a lépcsőn, majd gyorsan el is tűnt a konyhában. Joel abba hagyta a kínzásomat, de még mindig felettem térdelt és aranyosan mosolygott rám, mint aki az előbb nem megölni próbált, majd egyre közelebb és közelebb hajolt, a szívverésem felgyorsult és bevillant a halloweeni buliból egy kép, amint épp megcsókolni készült, de mégse tette. A kezemet a nyaka köré fontam, és mikor már elég közel volt hozzám a füléhez hajoltam és visszavágtam neki a múltkoriért.
- Kvittek vagyunk – vigyorogtam és lelöktem magamról, hogy még véletlenül se csábítson vissza, majd gyorsan kisiettem Zackyhez a konyhába. – Neked is jó reggelt – vigyorogtam még mindig.
- Johnny nem tudja lemosni az arcát, elég viccesen néz ki, hogy a fél arca rózsaszínrúzsos, a másik fele pedig tele van firkálva szemceruzával – dőlt neki a hűtőnek Zacky nevetve, a ’jó reggeltemre’ nem reagálva. – Nem mer lejönni, szóval azt kérdezte, hogy nincs-e neked valami ötleted. Vagy Michellenek.
- Nem értem miért nem mer lejönni, mikor tegnap mindenki látta – nevettem, miközben arrébb lökdöstem Zackyt a hűtőtől, hogy kivegyem belőle a tejet – Egyébként van, majd felviszem neki a sminklemosóm – ültem le a pulthoz, és belekezdtem az egészséges reggelimhez, ami egy tál műzli volt.
- Reggelt – nyitott be a konyhába Michelle, mögötte Benjivel. – Nem tudjátok mi történt Joellel? Lent fekszik a földön és azt hiszem rád vár Mina – nézett rám Mich összehúzott szemekkel, mintha valami rosszat tettem volna.
- Nem tudom asszonyom – vigyorogtam teli szájjal. – Ha megettem a reggelimet megyek és rendbe teszem – szalutáltam még mindig vigyorogva.
- Itt az ikertestvére és nem segít neki – rázta a fejét Zacky, miközben rosszallóan nézett Benjire.
- Már miért segítenék? Ő se segítene nekem, bár engem még sose lökött le csaj az ágyról – vigyorgott Benji.
- Biztos vagy ebben? – kérdezte nevetve Michelle, majd ő is öntött magának műzlit. – Mondjuk nem is én löktelek le, hanem magadtól estél le – nevetett még jobban Mich, ahogy visszaemlékezett, miközben én befejeztem a reggelim és elmostam a tányérom. Visszamentem a nappaliba, ahol még mindig hallani lehetett Michelle nevetését és leguggoltam Joel mellé.
- Azt hiszem eltörted a farcsontom – nézett rám kiskutya szemekkel Joel.
- Megmasszírozzam? – kérdeztem mosolyogva.
- Ha felbírok innen kelni, akkor mindenképp – vigyorgott rám, majd felült, és az ágyra támaszkodva felállt, mint valami öregember. – Na, most már megmasszírozhatsz – vigyorgott még mindig kajánul.
- Majd holnap, oké? – vigyorogtam most már én is. – Most fel kell mennem Johnnyhoz – megkerestem a táskámban a sminklemosómat, és elindultam felfelé a lépcsőn, csak hogy közben rájöttem, hogy nem tudom melyik Johnny szobája, úgyhogy a legközelebbi szobába bekopogtam, mire valaki kiszólt, hogy ’gyere’.
- Oh, Matt, jó reggelt. Meg tudnád mondani, hogy melyik Johnny szobája? – kérdeztem az ajtófélfának dőlve, miközben Matt kikászálódott az ágyából. Csak egy szürke alsónadrágot viselt, és próbáltam elfordítani róla a tekintetem, hisz nem akartam túl feltűnően bámulni, de így háttal is látszódott, hogy milyen jó felsőteste van. Bal karján volt néhány tetoválás, amit nem láttam valami jól, majd felhúzott egy farmernadrágot és felém fordult. Elmagyarázta, hogy melyik Johnny szobája, közben próbáltam a szemére koncentrálni, és láttam, hogy Matt mindjárt elneveti magát, úgyhogy kénytelen voltam odamenni hozzá és egy jó nagyot a karjába ütni.
- Ezt most miért kaptam? – kérdezte vigyorogva.
- Mert jól esett – rántottam meg a vállam, majd mielőtt becsukódott volna az ajtó, még visszaszóltam neki. – Egyébként, köszi.
Amint megtaláltam Johnny szobáját kopogás nélkül beléptem, de odabent senkit sem találtam. Elsőre legalábbis.
- Johnnyyyyy – húztam el a nevét. – Itt vagy? – néztem körbe a szobába, mire megláttam Johnny fejét amint kinéz az ágya mögül.
- Oh, bocs, csak kerestem valamit és nem hallottam, hogy kopogtál – szabadkozott miközben felállt a földről és beinvitált a szobájába.
- Hoztam neked egy ajándékot – nyújtottam át neki a sminklemosómat, mire hálásan rám nézett, megköszönte vagy ötször és odasietett a tükréhez. Elnéztem egy darabig, ahogy küszködik a rúzs eltüntetésével, de nem bírtam tovább, oda mentem hozzá, kivettem a kezéből a sminklemosómat és segítettem neki. Nem volt valami kevés idő, míg leszedtem az arcáról a rúzsfoltokat, a szemceruza viszont sokkal könnyebb volt.
- Mina, itt vagy? – kopogott be az ajtón Michelle. Kérdőn néztem Johnnyra, - aki csak fél fejjel volt nagyobb nálam - hogy bejöhet-e a szobába.
- Gyere – szólt Johnny.
- Na, majd ha végeztetek bejönnél a szemközti szobába? – mutatott magamögé, mire bólintottam és már be is csukta az ajtót.
- Wow, köszi – ölelt meg hálálkodva Johnny, miután belenézett a tükörbe és ismét önmagát látta benne. – Azt hittem sose fog lejönni.
- Ugyan, nincs mit – boxoltam bele a vállába nevetve, miután elengedett. – Ha bármi másra szükséged lenne, csak szólj. Viszont nekem most találkozóm van Michellel – lépdeltem az ajtó felé, majd elköszöntem Johnnytól, és átmentem Mich-hez.
Órákig elbeszélgettünk úgy, hogy senki sem zavart, egész idő alatt csak beszéltünk és beszéltünk mindenről még a semmiről is.
- Igazából azért akartam veled beszélni, mert tarthatnánk egy igazi csajos estét. Tudod, pizsama, horror film, pattogatott kukorica…
- Fiúk nélkül.
- Persze – nevetett. – Rég csináltam már ilyet.
- Én is - mosolyogtam rá, majd három halk kopogást lehetett hallani az ajtó felől.
- Ki az? – szólt ki Michelle, majd belépett Jimmy, akin látni lehetett, hogy már megint ivott, és dülöngélve odajött hozzánk.
- Nem tudjátok hol hagytam a pólóm, csajok? – dőlt le mellénk az ágyra vigyorogva, miközben a meztelen hasát tapogatta. – Segíthetnétek megkeresni – mondta, mielőtt válaszolhattunk volna. Így hát nagy nehezen, de felálltunk az ágyról és lementünk a nappaliba, hogy ott kezdjük a keresést. Igazából csak Michelle és én kerestük, Jimmy a kanapén feküdt és még többet ivott, majd úgy fél óra múlva felállt, oda jött hozzánk és megkérdezte, hogy mit keresünk. Michelle-lel egymásra néztünk, majd kitört belőlünk a nevetés.
- A pólódat – válaszoltam vigyorogva. Jimmy lenézett a hasára, majd csodálkozva ránk nézett.
- Oh, de aranyosak vagytok - hukk - én észre sem vettem - hukk - hogy nincs rajtam.
- Megyek – hallottam Michelle hangát az ajtó túloldaláról, miután csöngettem, majd kinyitotta az ajtót és beinvitált. Ő már a pizsamáját viselte, mivel a csajos estére jöttem, a popcorn meg a mikróban pattogott. Én is átvettem a pizsamám, majd kikerestünk egy jó horror filmet, addigra készlett a pattogatott kukorica is, és takaróba bugyolálva beültünk a TV elé. A film első negyede elég unalmas volt… Épp a gyilkost mutatták, ahogy becsenget a következő áldozatához, amikor megszólalt a kapucsengő mi meg ugrottunk egy nagyot Michellel. Mind a ketten takaróval a hátunkon odamentünk az ajtóhoz, majd Mich beleszólt a telefonba. Kis idő után egy ismerős hangot hallottunk.
- Szerintem nem akarod tudni – válaszolt Zacky vigyorogva, a fel sem tett kérdésre. – Azt hiszem ma még nem néztél tükörbe – mindannyian követtük Johnnyt a fürdőszobába és vártuk a reakcióját. Először azt hittem sírva fakad, aztán rájöttem, hogy saját magán röhög, hisz így jött végig több kilómétert az út mellett.
Délután öt órára végre kiderült, hogy a fiúk házában tanyázunk, amit együtt béreltek ki, hogy bármikor bulizhassanak. Csönd volt, Zacky, Jimmy, Brian, Johnny és Benji kártyáztak a sarokban felállított kis asztalon, Michelle épp a körmét festette, amibe én is beszálltam, miután megtudtam, hogy van fekete körömlakkja, Joel pedig piát hozott a közeli kisboltból. Amíg a fiúk vedeltek és kártyáztak, addig én elbeszélgettem Michellel. Megtudtam, hogy már 5 éves kora óta ismeri Mattet, ő volt élete szerelme, de miután megkapta tőle élete első csókját, rájött, hogy olyan neki Matt, mintha a bátyja lenne. Utána ismerte meg a többieket, majd Matt bemutatta neki Benjit és Joelt, amikor 17 éves volt.
- Most úgy irigyellek – nevettem, miközben már a lábamon festettem a körmöm.
- Ugyan, nem vesztettél túl sokat – nevetett Michelle is.
- Mindig is szerettem volna egy bátyot, de helyette egy húgot kaptam, aki Manhattanbe lakik a szüleimmel – húztam el a szám – Még csak 6 éves, de már most zsarnokoskodik, azért is akartam elköltözni otthonról.
- Akkor azt hiszem jó helyet választottál – vigyorgott rám Mich. Sokáig elbeszélgettünk, néha mi is belekortyoltunk az italunkba, ami egy sörből és egy whiskyből állt, majd beszálltunk a kártya partiba, ami majdnem hajnali háromig tartott. Legelőször Michelle és Benji mentek lefeküdni a vendégszobába, majd a többiek és végül Joel felajánlotta, hogy aludjunk együtt a kanapén, ami elég kényelmetlennek nézett ki, de ezzel nem is nagyon volt időm foglalkozni, ugyanis pár perc alatt elaludtam Joel mellkasán.
Arra keltem, hogy valaki matat a konyhában, majd becsapja a hűtőajtót, két üveg egymásnak koccan és felsiet az emeletre. Ilyen reggel már alkoholt inni, nem túl jó ötlet, de ők tudják… A szemem még mindig csukva tartottam és éreztem, hogy Joel a hátamat simogatja. Muszáj volt mosolyognom, olyan jó érzés volt.
- Jó reggelt – tért át a derekamra, mire felsikítottam. Láttam, hogy Joel ördögien rám vigyorog, majd elkezdett csikizni, én megpróbáltam lefogni a kezeit, de túlságosan álmos voltam még, úgyhogy csak sikítoztam, nevettem és vergődtem alatta.
- Mi folyik itt fiatalok? – kérdezte meg nevetve Zacky, miközben sétált le a lépcsőn, majd gyorsan el is tűnt a konyhában. Joel abba hagyta a kínzásomat, de még mindig felettem térdelt és aranyosan mosolygott rám, mint aki az előbb nem megölni próbált, majd egyre közelebb és közelebb hajolt, a szívverésem felgyorsult és bevillant a halloweeni buliból egy kép, amint épp megcsókolni készült, de mégse tette. A kezemet a nyaka köré fontam, és mikor már elég közel volt hozzám a füléhez hajoltam és visszavágtam neki a múltkoriért.
- Kvittek vagyunk – vigyorogtam és lelöktem magamról, hogy még véletlenül se csábítson vissza, majd gyorsan kisiettem Zackyhez a konyhába. – Neked is jó reggelt – vigyorogtam még mindig.
- Johnny nem tudja lemosni az arcát, elég viccesen néz ki, hogy a fél arca rózsaszínrúzsos, a másik fele pedig tele van firkálva szemceruzával – dőlt neki a hűtőnek Zacky nevetve, a ’jó reggeltemre’ nem reagálva. – Nem mer lejönni, szóval azt kérdezte, hogy nincs-e neked valami ötleted. Vagy Michellenek.
- Nem értem miért nem mer lejönni, mikor tegnap mindenki látta – nevettem, miközben arrébb lökdöstem Zackyt a hűtőtől, hogy kivegyem belőle a tejet – Egyébként van, majd felviszem neki a sminklemosóm – ültem le a pulthoz, és belekezdtem az egészséges reggelimhez, ami egy tál műzli volt.
- Reggelt – nyitott be a konyhába Michelle, mögötte Benjivel. – Nem tudjátok mi történt Joellel? Lent fekszik a földön és azt hiszem rád vár Mina – nézett rám Mich összehúzott szemekkel, mintha valami rosszat tettem volna.
- Nem tudom asszonyom – vigyorogtam teli szájjal. – Ha megettem a reggelimet megyek és rendbe teszem – szalutáltam még mindig vigyorogva.
- Itt az ikertestvére és nem segít neki – rázta a fejét Zacky, miközben rosszallóan nézett Benjire.
- Már miért segítenék? Ő se segítene nekem, bár engem még sose lökött le csaj az ágyról – vigyorgott Benji.
- Biztos vagy ebben? – kérdezte nevetve Michelle, majd ő is öntött magának műzlit. – Mondjuk nem is én löktelek le, hanem magadtól estél le – nevetett még jobban Mich, ahogy visszaemlékezett, miközben én befejeztem a reggelim és elmostam a tányérom. Visszamentem a nappaliba, ahol még mindig hallani lehetett Michelle nevetését és leguggoltam Joel mellé.
- Azt hiszem eltörted a farcsontom – nézett rám kiskutya szemekkel Joel.
- Megmasszírozzam? – kérdeztem mosolyogva.
- Ha felbírok innen kelni, akkor mindenképp – vigyorgott rám, majd felült, és az ágyra támaszkodva felállt, mint valami öregember. – Na, most már megmasszírozhatsz – vigyorgott még mindig kajánul.
- Majd holnap, oké? – vigyorogtam most már én is. – Most fel kell mennem Johnnyhoz – megkerestem a táskámban a sminklemosómat, és elindultam felfelé a lépcsőn, csak hogy közben rájöttem, hogy nem tudom melyik Johnny szobája, úgyhogy a legközelebbi szobába bekopogtam, mire valaki kiszólt, hogy ’gyere’.
- Oh, Matt, jó reggelt. Meg tudnád mondani, hogy melyik Johnny szobája? – kérdeztem az ajtófélfának dőlve, miközben Matt kikászálódott az ágyából. Csak egy szürke alsónadrágot viselt, és próbáltam elfordítani róla a tekintetem, hisz nem akartam túl feltűnően bámulni, de így háttal is látszódott, hogy milyen jó felsőteste van. Bal karján volt néhány tetoválás, amit nem láttam valami jól, majd felhúzott egy farmernadrágot és felém fordult. Elmagyarázta, hogy melyik Johnny szobája, közben próbáltam a szemére koncentrálni, és láttam, hogy Matt mindjárt elneveti magát, úgyhogy kénytelen voltam odamenni hozzá és egy jó nagyot a karjába ütni.
- Ezt most miért kaptam? – kérdezte vigyorogva.
- Mert jól esett – rántottam meg a vállam, majd mielőtt becsukódott volna az ajtó, még visszaszóltam neki. – Egyébként, köszi.
Amint megtaláltam Johnny szobáját kopogás nélkül beléptem, de odabent senkit sem találtam. Elsőre legalábbis.
- Johnnyyyyy – húztam el a nevét. – Itt vagy? – néztem körbe a szobába, mire megláttam Johnny fejét amint kinéz az ágya mögül.
- Oh, bocs, csak kerestem valamit és nem hallottam, hogy kopogtál – szabadkozott miközben felállt a földről és beinvitált a szobájába.
- Hoztam neked egy ajándékot – nyújtottam át neki a sminklemosómat, mire hálásan rám nézett, megköszönte vagy ötször és odasietett a tükréhez. Elnéztem egy darabig, ahogy küszködik a rúzs eltüntetésével, de nem bírtam tovább, oda mentem hozzá, kivettem a kezéből a sminklemosómat és segítettem neki. Nem volt valami kevés idő, míg leszedtem az arcáról a rúzsfoltokat, a szemceruza viszont sokkal könnyebb volt.
- Mina, itt vagy? – kopogott be az ajtón Michelle. Kérdőn néztem Johnnyra, - aki csak fél fejjel volt nagyobb nálam - hogy bejöhet-e a szobába.
- Gyere – szólt Johnny.
- Na, majd ha végeztetek bejönnél a szemközti szobába? – mutatott magamögé, mire bólintottam és már be is csukta az ajtót.
- Wow, köszi – ölelt meg hálálkodva Johnny, miután belenézett a tükörbe és ismét önmagát látta benne. – Azt hittem sose fog lejönni.
- Ugyan, nincs mit – boxoltam bele a vállába nevetve, miután elengedett. – Ha bármi másra szükséged lenne, csak szólj. Viszont nekem most találkozóm van Michellel – lépdeltem az ajtó felé, majd elköszöntem Johnnytól, és átmentem Mich-hez.
Órákig elbeszélgettünk úgy, hogy senki sem zavart, egész idő alatt csak beszéltünk és beszéltünk mindenről még a semmiről is.
- Igazából azért akartam veled beszélni, mert tarthatnánk egy igazi csajos estét. Tudod, pizsama, horror film, pattogatott kukorica…
- Fiúk nélkül.
- Persze – nevetett. – Rég csináltam már ilyet.
- Én is - mosolyogtam rá, majd három halk kopogást lehetett hallani az ajtó felől.
- Ki az? – szólt ki Michelle, majd belépett Jimmy, akin látni lehetett, hogy már megint ivott, és dülöngélve odajött hozzánk.
- Nem tudjátok hol hagytam a pólóm, csajok? – dőlt le mellénk az ágyra vigyorogva, miközben a meztelen hasát tapogatta. – Segíthetnétek megkeresni – mondta, mielőtt válaszolhattunk volna. Így hát nagy nehezen, de felálltunk az ágyról és lementünk a nappaliba, hogy ott kezdjük a keresést. Igazából csak Michelle és én kerestük, Jimmy a kanapén feküdt és még többet ivott, majd úgy fél óra múlva felállt, oda jött hozzánk és megkérdezte, hogy mit keresünk. Michelle-lel egymásra néztünk, majd kitört belőlünk a nevetés.
- A pólódat – válaszoltam vigyorogva. Jimmy lenézett a hasára, majd csodálkozva ránk nézett.
- Oh, de aranyosak vagytok - hukk - én észre sem vettem - hukk - hogy nincs rajtam.
- Megyek – hallottam Michelle hangát az ajtó túloldaláról, miután csöngettem, majd kinyitotta az ajtót és beinvitált. Ő már a pizsamáját viselte, mivel a csajos estére jöttem, a popcorn meg a mikróban pattogott. Én is átvettem a pizsamám, majd kikerestünk egy jó horror filmet, addigra készlett a pattogatott kukorica is, és takaróba bugyolálva beültünk a TV elé. A film első negyede elég unalmas volt… Épp a gyilkost mutatták, ahogy becsenget a következő áldozatához, amikor megszólalt a kapucsengő mi meg ugrottunk egy nagyot Michellel. Mind a ketten takaróval a hátunkon odamentünk az ajtóhoz, majd Mich beleszólt a telefonba. Kis idő után egy ismerős hangot hallottunk.
2011. november 16., szerda
6. Fejezet - Szökés
Az utolsó, amire emlékszem az estével kapcsolatban, hogy Mina nem tudta teljesíteni a vodkás feladatát, ezért le kellett vennie a felsőjét. Michelle mellett feküdtem, a fejem majd szétrobbant úgy fájt, már mindenki kidőlt a sok piától, csak én voltam még ’magamnál’. Az ajtó nyikorogva kinyílt és egy sötét árnyékot láttam belopózni rajta, ami felém sietett, majd minden elsötétült.
- Nézd, milyen nyugodtan alszik – hallottam meg egy ismerős női hangot nem messze magam mellől. Kényelmetlen pózba feküdtem, de nem akartam megmozdulni, nehogy rájöjjenek, hogy felkeltem, így hát hallgattam tovább a beszélgetésüket.
- Nem értem, hogy tud ilyen nyugodtan aludni, mikor te majdnem öngyilkosságot követtél el múlt hónapban – ki követett el majdnem öngyilkosságot? Semmi ilyesmiről nem tudok.
- Johnny, Johnny, Johnny. Ne tetesd, hogy alszol, tudom, hogy nem így szoktál, ráadásul túl szaporán veszed a levegőt – simított végig valaki az arcomon, majd hirtelen megragadta a hajamat. – Nézz rám!
- Jessica? – néztem rá nagy szemekkel.
- Ó, nézd, de aranyos. Még tudja a neved – kacagott Jessica barátnője, Tiffany. Nem tudom, mit szólna hozzá, ha elmondanám Jessicának azt a kis félrelépését Jess ex-pasijával.
- Ó, Tiffany, fogd be. Persze, hogy tudja a nevem, engem nem lehet olyan könnyen elfelejteni – túrt bele a hajába. – Szóval, mivel olyan gyorsan léptél le tőlem, még annyi esélyt sem adva nekem, hogy bizonyítsak, úgy gondoltam megleplek – mosolygott rám bájosan a volt barátnőm. Műkörmeit végig húzta az arcom jobb oldalán, mire én elhúzódtam tőle. A kezeimet a hátam mögé kötötték, nehezítve a mozgásomat, de így is értette a célzásomat, hogy ne érjen hozzám.
- Tiffany, hozz a vendégünknek egy üveg sört, attól majd biztos megenyhül – mutatott az ajtó felé Jessica. A sör hamar megérkezett, hidegen, ahogy szeretem, de nem volt kedvem belőle inni, hisz a tegnapi bulitól majd szétszakadt a fejem.
- Én viszont megyek, alszok egyet. Egész éjszaka Johnnyra figyeltem – ásított egy nagyot Tiffany, azzal lelépett.
- Komolyan az a bajod, hogy szakítottam veled? – kérdeztem meg. Hihetetlen. Egy éjszakás kalandnak indult, de Jess többet akart, így muszáj volt őt kibírnom még egy hónapig, de azután szakítottam vele. Vagy inkább úgy mondanám, hogy kiraktam a lakásomból.
- Tiffany beszélt le az öngyilkosságról – zokogott Jessica. Képzelem, milyen nehéz lehetett neki lebeszélnie egy olyan dologról, amit amúgy se tett volna meg, hisz úgy szereti a tökéletes testét. Miközben Jessica arról veszekedett velem, hogy miért hagytam el, próbáltam meglazítani a kötelet a csuklómon, ami nem volt valami bonyolult.
- Amint látom, ma már nem fogunk semmit se csinálni. Megyek, pihenek, ettől a sok sírástól elfáradtam – tipegett ki magassarkújával a szobából Jessica.
Gyorsan felpattantam az ágyról amint bezáródott az ajtó, és már dobtam is le a kezemről a kötelet. Most bizonyosodott be, hogy az exemnek az agya helyett levegő van, ugyanis még az ajtót sem zárta be, így simán felosontam a bejárati ajtóhoz, ami szintén nyitva volt. Igazából még én sem tudom miért szöktem el így, mikor simán lefogtam volna mind a két lányt.
Még másfél kilométer és otthon vagyok. Ez az egy mondat kattogott az agyamban, már több mint egy órája. Az út mellett sétáltam, még éreztem a tegnapi pia adagot a fejemben, de szerencsére nem annyira, hogy bedőljek az árokba.
Egy méter és végre beléphetek a házba. Nem mondom, hogy sportos ember vagyok, de általában bírok kilómétereket sétálni, most viszont majd leszakadt a lábam. Beléptem a házba, ami tátongott az ürességtől. Talán a többiek még mindig a buliba vannak, inkább nem zavarom őket - ezzel az elhatározásommal ledobtam a telefonomat a kanapéra, és felsétáltam a szobámba, hogy végre kényelmesen aludhassak egyet.
- Nem hiszem el, hogy az a ringyó ellopta Johnny! Legalább ti tudjátok, hol lakik? – jó volt Brian kedves szavaira kelni, legalább vigyorogva nyitottam ki a szemem. – Óh, nem hiszem. Nem. Hiszem. El – ismételte el szaggatottan. – Ne mondjátok, hogy egyikőtök se tudja, hol lakik!
- Mitől félsz ennyire Brian? Megerőszakolni csak nem fogja – szinte láttam magam előtt Jimmy vigyorgó arcát. Hagyom még őket egy kicsit idegeskedni.
- Hah, nem láttad milyen körmei vannak, ráadásul az agya helyett zokni van – mérgelődött tovább Syn. Itt az idő, hogy vigyorogva lerohanjak hozzájuk és meglepjem őket. Úgy ahogy voltam, alsógatyában lesétáltam hozzájuk.
- Nem azt mondtátok, hogy végig néztetek minden szobát? – kérdezte Mina, aki velem szembe állt, a többiek mind háttal álltak nekem.
- Végig is néztük – bólogatott Brian.
- Akkor mivel magyarázod azt, hogy a telefonhívás után tíz percre kimentünk a garázsba és most itt áll velem szemben, életnagyságban Johnny Christ? – hé, kislány, honnan tudod a művésznevem?
- Óh, nem versz át, itt én vagyok a vicces fiú, csak én viccelhetek – nevetett Brian, aki még mindig nem volt hajlandó megfordulni, bár a többiek már mind megfordultak és döbbenten néztek engem.
- Fordulj már meg – bökte oldalba Zacky Briant, aki mostmár végre megfordult és pár másodperces hallgatása után nevetésben tört ki.
- Nézd, milyen nyugodtan alszik – hallottam meg egy ismerős női hangot nem messze magam mellől. Kényelmetlen pózba feküdtem, de nem akartam megmozdulni, nehogy rájöjjenek, hogy felkeltem, így hát hallgattam tovább a beszélgetésüket.
- Nem értem, hogy tud ilyen nyugodtan aludni, mikor te majdnem öngyilkosságot követtél el múlt hónapban – ki követett el majdnem öngyilkosságot? Semmi ilyesmiről nem tudok.
- Johnny, Johnny, Johnny. Ne tetesd, hogy alszol, tudom, hogy nem így szoktál, ráadásul túl szaporán veszed a levegőt – simított végig valaki az arcomon, majd hirtelen megragadta a hajamat. – Nézz rám!
- Jessica? – néztem rá nagy szemekkel.
- Ó, nézd, de aranyos. Még tudja a neved – kacagott Jessica barátnője, Tiffany. Nem tudom, mit szólna hozzá, ha elmondanám Jessicának azt a kis félrelépését Jess ex-pasijával.
- Ó, Tiffany, fogd be. Persze, hogy tudja a nevem, engem nem lehet olyan könnyen elfelejteni – túrt bele a hajába. – Szóval, mivel olyan gyorsan léptél le tőlem, még annyi esélyt sem adva nekem, hogy bizonyítsak, úgy gondoltam megleplek – mosolygott rám bájosan a volt barátnőm. Műkörmeit végig húzta az arcom jobb oldalán, mire én elhúzódtam tőle. A kezeimet a hátam mögé kötötték, nehezítve a mozgásomat, de így is értette a célzásomat, hogy ne érjen hozzám.
- Tiffany, hozz a vendégünknek egy üveg sört, attól majd biztos megenyhül – mutatott az ajtó felé Jessica. A sör hamar megérkezett, hidegen, ahogy szeretem, de nem volt kedvem belőle inni, hisz a tegnapi bulitól majd szétszakadt a fejem.
- Én viszont megyek, alszok egyet. Egész éjszaka Johnnyra figyeltem – ásított egy nagyot Tiffany, azzal lelépett.
- Komolyan az a bajod, hogy szakítottam veled? – kérdeztem meg. Hihetetlen. Egy éjszakás kalandnak indult, de Jess többet akart, így muszáj volt őt kibírnom még egy hónapig, de azután szakítottam vele. Vagy inkább úgy mondanám, hogy kiraktam a lakásomból.
- Tiffany beszélt le az öngyilkosságról – zokogott Jessica. Képzelem, milyen nehéz lehetett neki lebeszélnie egy olyan dologról, amit amúgy se tett volna meg, hisz úgy szereti a tökéletes testét. Miközben Jessica arról veszekedett velem, hogy miért hagytam el, próbáltam meglazítani a kötelet a csuklómon, ami nem volt valami bonyolult.
- Amint látom, ma már nem fogunk semmit se csinálni. Megyek, pihenek, ettől a sok sírástól elfáradtam – tipegett ki magassarkújával a szobából Jessica.
Gyorsan felpattantam az ágyról amint bezáródott az ajtó, és már dobtam is le a kezemről a kötelet. Most bizonyosodott be, hogy az exemnek az agya helyett levegő van, ugyanis még az ajtót sem zárta be, így simán felosontam a bejárati ajtóhoz, ami szintén nyitva volt. Igazából még én sem tudom miért szöktem el így, mikor simán lefogtam volna mind a két lányt.
Még másfél kilométer és otthon vagyok. Ez az egy mondat kattogott az agyamban, már több mint egy órája. Az út mellett sétáltam, még éreztem a tegnapi pia adagot a fejemben, de szerencsére nem annyira, hogy bedőljek az árokba.
Egy méter és végre beléphetek a házba. Nem mondom, hogy sportos ember vagyok, de általában bírok kilómétereket sétálni, most viszont majd leszakadt a lábam. Beléptem a házba, ami tátongott az ürességtől. Talán a többiek még mindig a buliba vannak, inkább nem zavarom őket - ezzel az elhatározásommal ledobtam a telefonomat a kanapéra, és felsétáltam a szobámba, hogy végre kényelmesen aludhassak egyet.
- Nem hiszem el, hogy az a ringyó ellopta Johnny! Legalább ti tudjátok, hol lakik? – jó volt Brian kedves szavaira kelni, legalább vigyorogva nyitottam ki a szemem. – Óh, nem hiszem. Nem. Hiszem. El – ismételte el szaggatottan. – Ne mondjátok, hogy egyikőtök se tudja, hol lakik!
- Mitől félsz ennyire Brian? Megerőszakolni csak nem fogja – szinte láttam magam előtt Jimmy vigyorgó arcát. Hagyom még őket egy kicsit idegeskedni.
- Hah, nem láttad milyen körmei vannak, ráadásul az agya helyett zokni van – mérgelődött tovább Syn. Itt az idő, hogy vigyorogva lerohanjak hozzájuk és meglepjem őket. Úgy ahogy voltam, alsógatyában lesétáltam hozzájuk.
- Nem azt mondtátok, hogy végig néztetek minden szobát? – kérdezte Mina, aki velem szembe állt, a többiek mind háttal álltak nekem.
- Végig is néztük – bólogatott Brian.
- Akkor mivel magyarázod azt, hogy a telefonhívás után tíz percre kimentünk a garázsba és most itt áll velem szemben, életnagyságban Johnny Christ? – hé, kislány, honnan tudod a művésznevem?
- Óh, nem versz át, itt én vagyok a vicces fiú, csak én viccelhetek – nevetett Brian, aki még mindig nem volt hajlandó megfordulni, bár a többiek már mind megfordultak és döbbenten néztek engem.
- Fordulj már meg – bökte oldalba Zacky Briant, aki mostmár végre megfordult és pár másodperces hallgatása után nevetésben tört ki.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)