- Szia, anya. Hogy vagy? – nyögtem ki, miközben leültem az ágyra és a piros lábujjamat kezdtem el vizsgálgatni, nem-e tört el. Fél szemmel, de láttam, hogy Joel vigyorog.
- Tudod hanyadika van ma? – vágott a szavamba, a kérdésemet figyelmen kívül hagyva.
- Ő, nem? – néztem szét a szobába, hátha találok egy naptárat, de sehol semmi…
- Hétfő, 4.-e, iskolai nap – világosított fel anyám. – És ha nem tudnád az idő… Három óra múlt – láttam lelki szemeim előtt, ahogy anyu rosszallóan megrázza a fejét.
- Ó, tényleg? – így elszaladt volna az idő?
- Igen, tényleg. Gondolom találtál barátokat…
- Ennek örülnöd kéne – vágtam anyu szavába.
- Örülök is – emelte fel a hangját. – De ha ezek olyan barátok, akik miatt hiányzol az iskolából, akkor nem örülök.
- Anya, egyszerűen elaludtam, oké? Ilyen velem is megtörténhet egy évben egyszer – kezdtem most már kicsit ideges lenni. Egy nap. Ezért még nem fognak kirúgni.
- Rendben, de többet ne forduljon elő ilyen. Nem azért fizettük neked az egyetemet, hogy aztán kicsapasd magad. És hogy vagy? – ha anya elkezd beszélni, akkor nem lehet leállítani, úgyhogy hagytam hagy beszéljen az otthoniakról, a húgomról és a többiekről. Közben Joel kimászott az ágyból, és halkan elhagyta a szobát.
- Végeztél? – kérdezte Mich mosolyogva, mikor beléptem a konyhába. Syn és Benji épp műzlit evett, Joel pedig kávét ivott.
- Anyára gondolsz? Néha kicsit sokat beszél, de egyébként, ja – ültem le hozzájuk az asztalhoz, majd öntöttem magamnak műzlit és tejet.
- Jó reggelt – hallottam egy búgó hangot a fülem mellől, majd oldalra pillantva észrevettem a gazdáját is. Joel csókkal és egy nagy mosollyal köszöntött, ami egy kicsit meglepett, még a tejet is félre öntöttem.
- Hé, vigyázz már – ugrott fel Brian, majd kikapta a kezemből a tejet. Mindenki nevetett, ő is, de ő még is valahogy máshogy. Elpirulva bocsánatot kértem, mire Michelle csak intett, majd kacsintott. Syn a fejét rázva leült, míg Mich Benjihez húzódott, aki valamit súgott a fülébe, amire a lány egy bökéssel és pisszegéssel válaszolt. Joel köhintett egyet, jelezve, hogy nincsenek egyedül, majd leült mellém, kezét a combomra helyezve. Kicsit furcsállottam a helyzetet, főleg, mert mindenki sokat tudóan minket figyelt. Mit tudnak ezek, amiről mi nem? Vagy legalábbis én. Kérdően Michelle felé intettem a fejemmel, mire szélesen elvigyorodott.
- Nem emlékszel? – tátogta, mire én megráztam a fejem. Az ajtó felé mutatott, majd egy bocsánatkérés után elhagyta a konyhát. Pár perc múlva követtem. Az ajtó mellett támasztotta a falat, de mikor kiléptem, ellökte magát tőle, és rám vigyorgott.
- Ha tudtam volna, hogy nem bírod az alkoholt, akkor nem engedem, hogy annyit igyál az este – épp megkérdeztem volna, hogy miért, mi történt az éjjel, amikor Benji furcsa nyögdécselésére lettem figyelmes. Ahogy egyre hangosabb és érthetőbb lett, úgy kezdett az arcom színe átváltani vörösre.
- Ah, Joel. Oh, oh, aaahhh. Erősebben. Ezaz. Joel, Joel – hallottam tisztán és kivehetően Benji hangját, amint Joel nevét ’sikítozza’.
- Ugye ez nem az amire gondolok? – kérdeztem Michellet.
- Szerintem Benji elég élethű – nevetett Mich. Pár másodpercig álltunk ott csendben, de Michelle még mindig vigyorgott, és engem figyelt. – Tényleg nem emlékszel semmire?
- A-a – ráztam meg a fejem, mire Mich átölelt és a fülembe súgta, hogy biztos jó volt, különben Joel nem lenne ilyen boldog.
Visszamentünk a konyhába, ahol Joel rögtön bocsánatot kért, ő próbálta leállítani Benjit, bár nem úgy nézett ki, mint aki tényleg próbálkozott.
- Ő, semmi baj. Még sose hallottam pasit így nyögni – rántottam meg a vállam vigyorogva. – Bár nem hittem, hogy pont a testvéred nevét fogod így kiejteni. Mich, nem vagy féltékeny?
- Hallanád, hogy mondja az én nevem – nevetett Michelle, miközben leült Benji mellé. Párpercig mindenki csendben evett, ivott, mikor megszólalt valaki mobilja. Brian elkezdett a zsebében kotorászni, de mire megtalálta az a valaki már lerakta. Mindenki – na jó, talán csak én – kérdőn nézett rá, hogy ki hívta, mire újra elkezdett csörögni a telefon, és mielőtt még a túloldalról meghallottunk volna valami hangot, Syn közbeszólt.
- Hé, Matt. Mizu? – kérdezte lazán.
- Brian! – hallottuk mindannyian Matt mérges hangját. – Ugye nem bulizni voltál?
- Dehogy – szabadkozott, majd ránk nézett, és elhúzta a száját. – Michelle-éknél vagyok.
- Vagyis buliztál – ennyit hallottunk, majd Matt lehalkította a hangját és már csak azt láttuk, hogy Brian holdsápadt lesz és berohan a szobába. Mire visszajött már fel volt öltözve és nem telefonált, viszont úgy kapkodott, hogy a pólóját kifordítva vette fel és a nadrágja is félig le volt csúszva.
- Elfelejtettem, hogy ma fellépünk… – levette a pólóját. – Úgyhogy mindenki öltözzön – visszafordította és felvette rendesen. – Öt percetek van – dőlt neki a falnak, mint aki már félórája arra vár, hogy elkészüljünk. Mindenki meglepetten felpattant a székről, csak én maradtam ülve, mire Joel megragadta a kezem és maga után húzott a szobába, majd elkezdett magyarázni, miközben a ruháit kereste.
- Ugye nem gondoltad, hogy itt maradsz? Azért, mert Syn kifejezetten nem mondta, hogy Mina te is jössz, attól még jössz – nézett rám vigyorogva, majd a kezembe dobta a melltartómat, amit eddig nem is vettem észre, hogy nem volt rajtam. Lenéztem magamra, majd megkönnyebbülten sóhajtottam egyet. Póló van rajtam.
- Meg. Fogok. Halni – dőltem neki Joelnek, aki megnyugtatóan átkarolt, és nyomott egy puszit a homlokomra. Majd szétment a fejem a tegnapi pia adag miatt, és még Briant is el kellett viselnem, ugyanis percenként megnézte az óráját, hol Benji miatt káromkodott, hogy lassan vezet, hol pedig a járókelők miatt, akik csak úgy átsétáltak a kocsi előtt, nem is törődve azzal, hogy elüthetjük őket.
- Tudom, hogy ideges vagy, de befognád? - nézett hátra idegesen Michelle. – Ha tegnap szóltál volna, hogy fellépésetek lesz, akkor most nem kéne így rohannunk. Úgyhogy ne Benjit hibáztasd.
- Bocs – mondta Syn.
- Képtelen vagyok felfogni, hogy, hogy voltál képes elfelejteni – üdvözölt minket Matt, mikor kiszálltunk a járműből. Egy kissé lepusztultnak kinéző klub előtt álldogáltunk, és hallgattuk, ahogy Matt kiosztja Briant amiatt, hogy késett.
- Bocs – szegény Brian, ma mindenkitől csak bocsánatot kér. Együttérzően rámosolyogtam Synre, mire ő vágott egy grimaszt.
- Nincs időd átöltözni, sminkelni, fogat mosni, hajat beállítani, köszönni a haveroknak – sorolta Matt, majd elindult a hátsó bejárat felé, és mi mind követtük őt. Ha valaki megkérdezte volna, hogy, hogy lehet eljutni a fiúk öltözőjéhez, nem tudtam volna megmondani, ugyanis kis folyosókon sétáltunk, hol jobbra, hol balra fordultunk. Mint valami kis labirintus. Matt elmagyarázta Joeléknek, hogy merre jutunk ki a közönséghez, majd ott hagytuk őket és elindultunk a megadott irányba. Amint kiértünk az emberekhez, helyet foglaltunk egy négyszemélyes asztalnál, ahonnan pont ráláttunk a színpadra. Egy 17 év körüli srác gitározott és énekelt, majd mikor befejezte egy idősebb férfi lépett a színpadra és bejelentette a következő bandát.
- Most jönnek Brianék – húzta ki magát Michelle, hogy jobban lássa a színpadot, majd sorban megjelentek a fiúk, mire a közönség sikításban tört ki. Leginkább lányokat hallottam…
- Nem is tudtam, hogy ilyen híresek – mondtam, de inkább csöndben maradtam, ugyanis a srácok elkezdtek játszani.
Valami eszméletlen jó volt, ahogy a fiúk játszottak. Matt hangja, ahogy hirtelen váltott át lassúból hörgősbe, Syn szólói és Jimmy ahogy dobol. Nem is gondoltam, hogy ilyen jók.
- Na, mit gondolsz? – nézett rám Michelle. Látszott, hogy ő is nagyon élvezte, ugyanis egyfolytában sikongatott, táncolt és állandóan azt ismételgette, hogy nagyon jók a fiúk.
- Persze a ti bandátok is állati – nézett Benjire és Joelre Mich nevetve. Megvitattuk, hogy melyik számuk tetszett a legjobban és, hogy szerintünk Syn néhol hibázott, majd hirtelen egy köhintést hallottunk.
- Bocs, hogy zavarok – vigyorgott Zacky. – Még van egy kis elintézni valónk, tudjátok, aláírást osztogatni, fényképeket csinálni, meg hasonlók. Addig ne menjetek sehova, mert utána bulizunk – nevetett Zacky, miközben megigazgatta a séróját, majd visszasietett a többiekhez.
- Nem akarom elrontani a hangulatot… De nekem holnap tanítás – könyököltem az asztalra. Semmi kedvem nem volt bemenni az egyetemre, ráadásul még barátaim sincsenek úgy igazából ott.
- Nem akarok hülyeséget mondani… De az egyetemre nem fontos mindig bejárni, nem? Elkérheted a leckét, aztán otthon megtanulod – nézett rám kérdőn Benji.
- És mégis kitől kérjem el a leckét, ha senkit sem ismerek? Muszáj lesz legalább egy napra bemennem, hogy megismerkedjek valakivel, aki utána ideadja nekem a feladatokat – nevettem, ugyanis nem gondoltam ezt komolyan, de a fiúk úgy néztek rám, mintha ez lenne a világ legjobb ötlete.
- Ezt fogod csinálni – nézett rám vigyorogva Joel. - Ma még bulizol velünk egy jót, aztán holnap vagy holnapután bemész az egyetemre.
- És segíteni fogsz tanulni? – néztem rá kiskutya szemekkel. Még veszekedtünk ezen egy keveset, hogy mit csináljak, mikor megérkeztek a srácok.
- Na, mit gondolsz Mina? – kérdezte Matt vigyorogva.
- Micsoda? – néztem rá kérdőn, mire rájöttem, hogy a zenéjükről érdeklődött. – Oh, ja, izé. Rohadt jók voltatok – vigyorogtam vissza. – Ki gondolta volna, hogy így tudsz énekelni – nevettem. Mindenki ivott még egy sört, – én kivételesen kólát – majd elindultunk a bulira.
- Hé, Jimmy! – ölelte meg egy kigyúrt srác Jimmyt, amint mindenki kiszállt a kocsiból. – Nem hittem, hogy eljössz a buliba, de jó téged itt látni – vigyorgott, majd felénk fordult és mindenkit üdvözölt. A házból kihallatszódott a zene, szinte láttam magam előtt, ahogy mindenki ugrál, táncol és énekel. Beléptünk a házba, ahol ledobtuk a kabátunkat, ugyanis bent majd meglehetett sülni, kint viszont már csípte az arcunkat a hideg. Joel kézen fogott amint beértünk a nappaliba, ami kétszer nagyobb volt, mint a mi Manhattani házunk, majd láttam, hogy Benji és Michelle elindul a táncparkett felé. Körbenéztem, láttam, hogy Zacky már kinézett magának egy csajt, akivel a piáknál beszélgetett, Matt és Jimmy a kigyúrt fiúval beszélgettek, mindegyikőjük kezében valamilyen alkoholos innivaló virított. Johnnyt nem láttam sehol, Brian pedig még mindig ott állt ahol öt perccel ezelőtt és engem nézett.
- Táncolunk? – kérdezte tőlem Joel, mire hirtelen elkaptam a szemem Synről és rámosolyogtam Joelre.
- Persze – szorítottam meg a kezét, és magam után húztam a táncolók közé. Nem is tudom hány zenét táncoltunk végig, már csak arra emlékszem, hogy alig éreztem a lábamat ezért elmentünk innivalóért, de Joel útközben lemaradt valahol, úgyhogy egyedül mentem tovább. Ott találtam Johnnyt, aki már kicsit be volt rúgva, de még állt a lábán, és egy szőke csajjal beszélgetett. A csaj néha-néha felnevetett, látszott rajta, hogy inkább mást csinálna, de nem szakította félbe Johnny meséjét. Visszaindultam a tömeg felé egy vodkával a kezemben, amikor hirtelen valaki megragadt a kezemet és a másik irányba kezdett el húzni. Nem törődve azzal, hogy éppen ’elrabolni’ készülnek, jó párszor meghúztam a piát. Mire a szoba szélére értünk már alig maradt valami az üvegben.
- Brian? – néztem az elrablómra összehúzott szemekkel. – Nem tudod, hol van Joel? Elhagytam valahol… - mutattam a hátam mögé.
- Táncol – nézett mögém, majd vissza rám. – Te nem akarsz? – látszott, hogy már ő sem józan, de az biztos, hogy én józanabb voltam nála. Csak álltam és Briant néztem, ő meg engem, és nem tudtam mit válaszoljak. A talpamon dülöngéltem előre-hátra, majd végül igent mondtam, úgyhogy vodkásüveggel a kezemben a táncparkettre húzott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése