10. Fejezet - Buli

Rá kellett jönnöm, hogy amilyen jó Syn a színpadon, annyira rossz a táncparketten. Biztos vagyok benne, hogy holnapra tele lesz a lábam zöld, lila foltokkal, de most, ebben a pillanatban nem érdekelt.
- Hé, Mina – hallottam meg egy olyan hangot magam mögül, amire mindig pillangók repdesnek a gyomromban, melegem lesz és kiráz a hideg. Ez csak Joel lehet. – Tudod, hogy elfelejtettél valamit?
- Tessék? – próbáltam felé fordulni, de minden mozdulatom sikertelen volt, ugyanis Joel úgy tartott a karjai között, hogy alig bírtam megmozdulni. Kezeit satuként tartotta a derekamon, miközben éreztem a forró leheletét a nyakamon.
- Nem masszíroztál meg – szorított magához még jobban.
- Részegen nem is masszírozlak meg, mert úgyse emlékeznél rá – próbáltam visszaemlékezni bármilyen masszírozással kapcsolatos beszélgetésünkre, de semmi sem jutott eszembe.
- De hisz, nem is vagyok részeg – éreztem, hogy egész testével rám támaszkodik.
- Joel, mennyit ittál?
- Talán két pohárral. Vagy üveggel. Aztán találkoztam azzal a Debbie, Demi vagy milyen nevű csajjal, aki adott még egy üveggel. Utána meg még eggyel. Nagyon rendes csaj – bólogatott, már amennyire tud az ember úgy bólogatni, hogy az álla épp egy vállon nehezedik.
- Brian – akartam szólni Synnek, hogy segítsen elcipelni innen Joelt, de ő addigra már eltűnt mellőlünk. – Te is jókor lépsz le – sóhajtottam. Megragadtam Joel kezét és a kijárat felé siettem, hogy szívjon egy kis friss levegőt, hátha attól magához tér. Mindketten pólóban voltunk, de most nem volt erőm a kabátunk után kutatni, így hát kiléptünk a hideg levegőre. Nem úgy nézett ki, hogy Joel észrevette a levegőváltozást, csak állt mellettem, mosolygott, és engem nézett.
- Sétálunk? – kérdezte, még mindig mosolyogva. Bólintottam, majd szó nélkül elindultunk a kapu felé.
Nem is tudom mennyi ideig sétáltunk szótlanul, mikor Joel elkezdett mesélni. Magáról, a családjáról, Mattékről. Olyan aranyosan mesélt, hogy nem volt szívem közbe szólni.
- Te is hallod? – nézett rám Joel. Megálltunk és füleltünk pár percig, mire két szirénázó rendőrautó ment el nem messze tőlünk. Kérdőn egymásra néztünk Joellel, nem tudtuk, hogy mit tegyünk, majd mindketten elkezdtünk a ház felé futni. A kapunál megálltunk, a térdemre támaszkodva pihentem, a szívem százszorosára gyorsult, és vártunk. Láttuk, hogy a házigazda - az izmos srác – a rendőrökkel beszél, bólogatnak, majd elindulnak az ajtó felé.
- Biztos hangos volt a zene – rántottam meg a vállam. Ekkora felhajtást egy buli miatt…
- Nem hiszem. Nézd! – mutatott a ház felé pár perc múlva, ahonnan emberek rohantak felénk. Egy józannak látszó srácot megállítottunk, és megkérdeztük, hogy mi történt.
- Valaki drogot árult és mindenki, aki egy kicsit is használt belőle, be akarják vinni a rendőrségre. Akinek van esze, lelép innen – hadarta el gyorsan, majd sietett is tovább.
- Ha Brianék nem vettek be semmiféle drogot, akkor nem lehet baj, igaz? – néztem még mindig kifulladva Joelre. – Csak alkoholt ittak.
- Én ebben nem lennék ennyire biztos – eddig piros arca hirtelen váltott át fehérre.
- Te is bevettél valamit? – kérdeztem tőle ijedten. - De hát nem is látszott rajtad. Még most sem látszik – néztem meg jó alaposan Joel arcát.
- Azt mondta a srác, hogy hamar elmúlik a hatása…
- Akkor meg mi értelme volt bevenni? – vágtam közbe.
- Befejezhetem? Azt mondta, hogy ez egy olyan tabletta, amit csak néha érzel. Egyszer a felhők felett jársz, utána vissza leesel a földre, de aztán ismét repülsz – rántotta meg a vállát.
- És eddig hányszor „repültél”? – kezdtem egyre idegesebb lenni.
- Kétszer.
- És többször nem fogsz? – kérdeztem reménykedve.
- Nem tudom. Jimmyék még mindig nem jöttek ki – látszott, hogy Joel is kezd egyre idegesebb lenni.
- Be kéne hozzájuk menni.
- Én nem mehetek – mosolygott rám szomorúan Joel. – Nem azt mondom, hogy menj be te, de téged leellenőrizhetnek, úgysem szedtél be semmi drogot.
- Igazad van – sóhajtottam, majd elindultam az ajtó felé, de Joel visszarántott és megölelt.
- Hé, azért vigyázz magadra. Ki tudja milyen őrültek rohangálnak bent – súgta a fülembe nevetve.
- Mondjuk a testvéred? – kérdeztem vigyorogva.
Amint odaértem a ház elé, egy rendőr állt elém, és megkérdezte, hogy ki vagyok, kit keresek.
- Bent vannak a barátaim… Ha jól tudom – néztem fel a kissé kövér rendőrre.
- Meg tudhatnám a nevét, kisasszony? – kérdezte meg ismét a férfi a nevemet.
- Mina vagyok. Most már bemehetek? – tettem csípőre a kezeim. A rendőr elállt az utamból és hagyta, hogy bemenjek a házba, ahol sokkal többen voltak, mint amire számítottam. Az egyik fal mellett ülve találtam meg a fiúkat.
- Mina, hogy kerülsz ide? – kérdezte Johnny, aki már akkor kiszúrt engem a tömegben, mikor még oda sem értem hozzájuk.
- Ő… Képzeld, ti hoztatok ide, hogy bulizzak… - ültem le a fiúk mellé.
- Úgy érti, hogy előbb még nem voltál itt. Vagyis úgy fél órája még nem voltál a házban – szólt közbe Matt.
- Ja, hát izé… Joellel sétáltunk kint, mikor meghallottuk a szirénákat. Azért én jöttem be, mert én nem vettem be semmi tablettát – súgtam az utolsó mondatot. – Remélem ti se – mindenki néma csöndben bámulta a földet vagy a tömeget, végül Zacky szólalt meg.
- Syn és Matt nem vett be semmit – rántotta meg a vállát.
- Akkor hol van Syn? – néztem a fiúkra, ugyanis Brian és Jimmy nem volt köztük. Jimmyt láttam, hogy az egyik rendőrrel beszélt, Briant viszont nem láttam sehol.
- Nem tudjuk – dőlt a falnak Matt. – Most nézik át az egész házat a rendőrök, hátha megtalálják.
- Ah, komolyan azért csapnak ekkora felhajtást, mert néhány ember drogozott? – néztem körbe a szobában, hátha meglátom valahol Briant.
- Néhány ember? – kérdezte nevetve Zacky, miközben megérkezett mellénk Michelle és Benji.
- Ti hol voltatok? – kérdeztem meg őket, inkább terelve az előző témát.
- Csak beszélgettünk két rendőrrel. Synről nem szóltunk nekik – sóhajtott Michelle. – Egyébként hol van Joel?
- El is feledkeztem róla. Kint vár a kapunál – pattantam fel a földről, majd az ajtó felé siettem, de útközben egy rendőrbe futottam, aki nem akart kiengedni a házból, mielőtt nem mondok neki valamit. Leültetett a sarokban egy székre, és várta, hogy mondjak valamit, de én meg se szólaltam, csak a tömeget bámultam.
- Egyedül jöttél a buliba? – ült le velem szembe a férfi, eltakarva a kilátást.
- Aha – bólogattam. Nem tudom miért nem mondtam igazat. Talán így könnyebben elenged.
- És találkoztál ismerőssel? – kérdezősködött tovább.
- Nem – néztem a rendőr szemébe.
- Nem kínáltak meg droggal? – húzta össze a szemét a pasi.
- Nem – néztem rá nagyszemekkel. – Most már mehetek? – álltam fel a székről, de azért még megvártam a rendőr válaszát.
- Persze, menj csak - mutatott a kijárat felé, mire végre elindulhattam Joelhez. Amint kiléptem a házból megcsapott a hideg szél. Amíg bent voltam a házba jól bemelegedtem, most pedig újra megfagyok. Gyorsan Joelhez siettem, aki a kapu mellett a fűben ült, és nem volt magánál. Vagyis magánál volt, nagyon is, épp ez a probléma.
- Mina, szia! – vigyorgott rám kisfiúsan Joel. – Hogy kerülsz ide? – épp válaszoltam volna Joel kérdésére, amikor megcsörrent a telefonom.
- Igen? – szóltam bele, majd a túloldalról Michelle hangját hallottam.
- Mina, most jöttek le a rendőrök a felső emeletekről, és nem találtak senkit. Nincs Brian a házban – hallottam Michelle kétségbeesett hangját. – Esetleg Joel nem tudja hol lehet?
- Joel most nincs magánál – sóhajtottam, miközben Joel vigyorgó arcát fürkésztem. – Az is lehet, hogy elfutott, mikor a többiek.
- Mi is erre gondoltunk, de ennek nincs értelme. Nem vett be semmilyen tablettát. A srácok mondták, én meg hiszek nekik – sóhajtott Michelle is.
- Akkor talán már hamarabb eljött a buliból. Lehet, hogy unta, vagy talált egy csajt, esetleg fáradt volt. Végül is ma volt egy fellépésük… - próbáltam magam meggyőzni ezekkel a szavakkal, nem sok sikerrel. – Titeket mikor engednek?
- Most beszélnek Johnnyval, utána állítólag mehetünk.
- Hogy-hogy? Nem úgy volt, hogy mindenkit bevisznek a rendőrségre?
- Csak azokat akiken látni, hogy drogoztak. A fiúkon nem látni, hogy bevettek egy tablettát. De most mennem kell, valami baj van – nyomta ki a telefonját Mich, köszönés nélkül.
- Joel, mond, hogy nincs semmi baj – rogytam le a fűbe. Pár percig néma csendben ültünk, majd a kapuban megjelent Matt és a többiek. – Megtaláltátok Synt? – kérdeztem rögtön.
- Nem – válaszolt Benji, majd lehajolt Joelhez, hogy segítsen neki felállni. Átkarolta, ugyanis nem úgy nézett ki, hogy Joel képes bárhová is menni vonszolás nélkül. Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk hazafelé. Útközben mindenki elaludt, csak Matt, Benji és én maradtunk ébren, de én is majdnem elaludtam, ugyanis a srácok olyan témáról beszéltek, ami engem teljesen hidegen hagyott. Ránéztem a műszerfalon lévő órára, ami hajnali 4et mutatott, majd párpercen belül megérkeztünk az Avenged Sevenfold házához.
- Emberek, ideje felkelni! – hallottam valahonnan messziről Matt hangját. – Tudom hol van Synyster Gates… - amint kimondta, úgy pattantak ki a szemeim.
- Honnan tudod? – kérdezte Johnny, aki a velem szemben lévő fotelben ’feküdt’.
- Most hívott az apja. Kórházban van.

9. Fejezet - Avenged Sevenfold

- Szia, anya. Hogy vagy? – nyögtem ki, miközben leültem az ágyra és a piros lábujjamat kezdtem el vizsgálgatni, nem-e tört el. Fél szemmel, de láttam, hogy Joel vigyorog.
- Tudod hanyadika van ma? – vágott a szavamba, a kérdésemet figyelmen kívül hagyva.
- Ő, nem? – néztem szét a szobába, hátha találok egy naptárat, de sehol semmi…
- Hétfő, 4.-e, iskolai nap – világosított fel anyám. – És ha nem tudnád az idő… Három óra múlt – láttam lelki szemeim előtt, ahogy anyu rosszallóan megrázza a fejét.
- Ó, tényleg? – így elszaladt volna az idő?
- Igen, tényleg. Gondolom találtál barátokat…
- Ennek örülnöd kéne – vágtam anyu szavába.
- Örülök is – emelte fel a hangját. – De ha ezek olyan barátok, akik miatt hiányzol az iskolából, akkor nem örülök.
- Anya, egyszerűen elaludtam, oké? Ilyen velem is megtörténhet egy évben egyszer – kezdtem most már kicsit ideges lenni. Egy nap. Ezért még nem fognak kirúgni.
- Rendben, de többet ne forduljon elő ilyen. Nem azért fizettük neked az egyetemet, hogy aztán kicsapasd magad. És hogy vagy? – ha anya elkezd beszélni, akkor nem lehet leállítani, úgyhogy hagytam hagy beszéljen az otthoniakról, a húgomról és a többiekről. Közben Joel kimászott az ágyból, és halkan elhagyta a szobát.
- Végeztél? – kérdezte Mich mosolyogva, mikor beléptem a konyhába. Syn és Benji épp műzlit evett, Joel pedig kávét ivott.
- Anyára gondolsz? Néha kicsit sokat beszél, de egyébként, ja – ültem le hozzájuk az asztalhoz, majd öntöttem magamnak műzlit és tejet.
- Jó reggelt – hallottam egy búgó hangot a fülem mellől, majd oldalra pillantva észrevettem a gazdáját is. Joel csókkal és egy nagy mosollyal köszöntött, ami egy kicsit meglepett, még a tejet is félre öntöttem.
- Hé, vigyázz már – ugrott fel Brian, majd kikapta a kezemből a tejet. Mindenki nevetett, ő is, de ő még is valahogy máshogy. Elpirulva bocsánatot kértem, mire Michelle csak intett, majd kacsintott. Syn a fejét rázva leült, míg Mich Benjihez húzódott, aki valamit súgott a fülébe, amire a lány egy bökéssel és pisszegéssel válaszolt. Joel köhintett egyet, jelezve, hogy nincsenek egyedül, majd leült mellém, kezét a combomra helyezve. Kicsit furcsállottam a helyzetet, főleg, mert mindenki sokat tudóan minket figyelt. Mit tudnak ezek, amiről mi nem? Vagy legalábbis én. Kérdően Michelle felé intettem a fejemmel, mire szélesen elvigyorodott.
- Nem emlékszel? – tátogta, mire én megráztam a fejem. Az ajtó felé mutatott, majd egy bocsánatkérés után elhagyta a konyhát. Pár perc múlva követtem. Az ajtó mellett támasztotta a falat, de mikor kiléptem, ellökte magát tőle, és rám vigyorgott.
- Ha tudtam volna, hogy nem bírod az alkoholt, akkor nem engedem, hogy annyit igyál az este – épp megkérdeztem volna, hogy miért, mi történt az éjjel, amikor Benji furcsa nyögdécselésére lettem figyelmes. Ahogy egyre hangosabb és érthetőbb lett, úgy kezdett az arcom színe átváltani vörösre.
- Ah, Joel. Oh, oh, aaahhh. Erősebben. Ezaz. Joel, Joel – hallottam tisztán és kivehetően Benji hangját, amint Joel nevét ’sikítozza’.
- Ugye ez nem az amire gondolok? – kérdeztem Michellet.
- Szerintem Benji elég élethű – nevetett Mich. Pár másodpercig álltunk ott csendben, de Michelle még mindig vigyorgott, és engem figyelt. – Tényleg nem emlékszel semmire?
- A-a – ráztam meg a fejem, mire Mich átölelt és a fülembe súgta, hogy biztos jó volt, különben Joel nem lenne ilyen boldog.
Visszamentünk a konyhába, ahol Joel rögtön bocsánatot kért, ő próbálta leállítani Benjit, bár nem úgy nézett ki, mint aki tényleg próbálkozott.
- Ő, semmi baj. Még sose hallottam pasit így nyögni – rántottam meg a vállam vigyorogva. – Bár nem hittem, hogy pont a testvéred nevét fogod így kiejteni. Mich, nem vagy féltékeny?
- Hallanád, hogy mondja az én nevem – nevetett Michelle, miközben leült Benji mellé. Párpercig mindenki csendben evett, ivott, mikor megszólalt valaki mobilja. Brian elkezdett a zsebében kotorászni, de mire megtalálta az a valaki már lerakta. Mindenki – na jó, talán csak én – kérdőn nézett rá, hogy ki hívta, mire újra elkezdett csörögni a telefon, és mielőtt még a túloldalról meghallottunk volna valami hangot, Syn közbeszólt.
- Hé, Matt. Mizu? – kérdezte lazán.
- Brian! – hallottuk mindannyian Matt mérges hangját. – Ugye nem bulizni voltál?
- Dehogy – szabadkozott, majd ránk nézett, és elhúzta a száját. – Michelle-éknél vagyok.
- Vagyis buliztál – ennyit hallottunk, majd Matt lehalkította a hangját és már csak azt láttuk, hogy Brian holdsápadt lesz és berohan a szobába. Mire visszajött már fel volt öltözve és nem telefonált, viszont úgy kapkodott, hogy a pólóját kifordítva vette fel és a nadrágja is félig le volt csúszva.
- Elfelejtettem, hogy ma fellépünk… – levette a pólóját. – Úgyhogy mindenki öltözzön – visszafordította és felvette rendesen. – Öt percetek van – dőlt neki a falnak, mint aki már félórája arra vár, hogy elkészüljünk. Mindenki meglepetten felpattant a székről, csak én maradtam ülve, mire Joel megragadta a kezem és maga után húzott a szobába, majd elkezdett magyarázni, miközben a ruháit kereste.
- Ugye nem gondoltad, hogy itt maradsz? Azért, mert Syn kifejezetten nem mondta, hogy Mina te is jössz, attól még jössz – nézett rám vigyorogva, majd a kezembe dobta a melltartómat, amit eddig nem is vettem észre, hogy nem volt rajtam. Lenéztem magamra, majd megkönnyebbülten sóhajtottam egyet. Póló van rajtam.
- Meg. Fogok. Halni – dőltem neki Joelnek, aki megnyugtatóan átkarolt, és nyomott egy puszit a homlokomra. Majd szétment a fejem a tegnapi pia adag miatt, és még Briant is el kellett viselnem, ugyanis percenként megnézte az óráját, hol Benji miatt káromkodott, hogy lassan vezet, hol pedig a járókelők miatt, akik csak úgy átsétáltak a kocsi előtt, nem is törődve azzal, hogy elüthetjük őket.
- Tudom, hogy ideges vagy, de befognád? - nézett hátra idegesen Michelle. – Ha tegnap szóltál volna, hogy fellépésetek lesz, akkor most nem kéne így rohannunk. Úgyhogy ne Benjit hibáztasd.
- Bocs – mondta Syn.
- Képtelen vagyok felfogni, hogy, hogy voltál képes elfelejteni – üdvözölt minket Matt, mikor kiszálltunk a járműből. Egy kissé lepusztultnak kinéző klub előtt álldogáltunk, és hallgattuk, ahogy Matt kiosztja Briant amiatt, hogy késett.
- Bocs – szegény Brian, ma mindenkitől csak bocsánatot kér. Együttérzően rámosolyogtam Synre, mire ő vágott egy grimaszt.
- Nincs időd átöltözni, sminkelni, fogat mosni, hajat beállítani, köszönni a haveroknak – sorolta Matt, majd elindult a hátsó bejárat felé, és mi mind követtük őt. Ha valaki megkérdezte volna, hogy, hogy lehet eljutni a fiúk öltözőjéhez, nem tudtam volna megmondani, ugyanis kis folyosókon sétáltunk, hol jobbra, hol balra fordultunk. Mint valami kis labirintus. Matt elmagyarázta Joeléknek, hogy merre jutunk ki a közönséghez, majd ott hagytuk őket és elindultunk a megadott irányba. Amint kiértünk az emberekhez, helyet foglaltunk egy négyszemélyes asztalnál, ahonnan pont ráláttunk a színpadra. Egy 17 év körüli srác gitározott és énekelt, majd mikor befejezte egy idősebb férfi lépett a színpadra és bejelentette a következő bandát.
- Most jönnek Brianék – húzta ki magát Michelle, hogy jobban lássa a színpadot, majd sorban megjelentek a fiúk, mire a közönség sikításban tört ki. Leginkább lányokat hallottam…
- Nem is tudtam, hogy ilyen híresek – mondtam, de inkább csöndben maradtam, ugyanis a srácok elkezdtek játszani.
Valami eszméletlen jó volt, ahogy a fiúk játszottak. Matt hangja, ahogy hirtelen váltott át lassúból hörgősbe, Syn szólói és Jimmy ahogy dobol. Nem is gondoltam, hogy ilyen jók.
- Na, mit gondolsz? – nézett rám Michelle. Látszott, hogy ő is nagyon élvezte, ugyanis egyfolytában sikongatott, táncolt és állandóan azt ismételgette, hogy nagyon jók a fiúk.
- Persze a ti bandátok is állati – nézett Benjire és Joelre Mich nevetve. Megvitattuk, hogy melyik számuk tetszett a legjobban és, hogy szerintünk Syn néhol hibázott, majd hirtelen egy köhintést hallottunk.
- Bocs, hogy zavarok – vigyorgott Zacky. – Még van egy kis elintézni valónk, tudjátok, aláírást osztogatni, fényképeket csinálni, meg hasonlók. Addig ne menjetek sehova, mert utána bulizunk – nevetett Zacky, miközben megigazgatta a séróját, majd visszasietett a többiekhez.
- Nem akarom elrontani a hangulatot… De nekem holnap tanítás – könyököltem az asztalra. Semmi kedvem nem volt bemenni az egyetemre, ráadásul még barátaim sincsenek úgy igazából ott.
- Nem akarok hülyeséget mondani… De az egyetemre nem fontos mindig bejárni, nem? Elkérheted a leckét, aztán otthon megtanulod – nézett rám kérdőn Benji.
- És mégis kitől kérjem el a leckét, ha senkit sem ismerek? Muszáj lesz legalább egy napra bemennem, hogy megismerkedjek valakivel, aki utána ideadja nekem a feladatokat – nevettem, ugyanis nem gondoltam ezt komolyan, de a fiúk úgy néztek rám, mintha ez lenne a világ legjobb ötlete.
- Ezt fogod csinálni – nézett rám vigyorogva Joel. - Ma még bulizol velünk egy jót, aztán holnap vagy holnapután bemész az egyetemre.
- És segíteni fogsz tanulni? – néztem rá kiskutya szemekkel. Még veszekedtünk ezen egy keveset, hogy mit csináljak, mikor megérkeztek a srácok.
- Na, mit gondolsz Mina? – kérdezte Matt vigyorogva.
- Micsoda? – néztem rá kérdőn, mire rájöttem, hogy a zenéjükről érdeklődött. – Oh, ja, izé. Rohadt jók voltatok – vigyorogtam vissza. – Ki gondolta volna, hogy így tudsz énekelni – nevettem. Mindenki ivott még egy sört, – én kivételesen kólát – majd elindultunk a bulira.
- Hé, Jimmy! – ölelte meg egy kigyúrt srác Jimmyt, amint mindenki kiszállt a kocsiból. – Nem hittem, hogy eljössz a buliba, de jó téged itt látni – vigyorgott, majd felénk fordult és mindenkit üdvözölt. A házból kihallatszódott a zene, szinte láttam magam előtt, ahogy mindenki ugrál, táncol és énekel. Beléptünk a házba, ahol ledobtuk a kabátunkat, ugyanis bent majd meglehetett sülni, kint viszont már csípte az arcunkat a hideg. Joel kézen fogott amint beértünk a nappaliba, ami kétszer nagyobb volt, mint a mi Manhattani házunk, majd láttam, hogy Benji és Michelle elindul a táncparkett felé. Körbenéztem, láttam, hogy Zacky már kinézett magának egy csajt, akivel a piáknál beszélgetett, Matt és Jimmy a kigyúrt fiúval beszélgettek, mindegyikőjük kezében valamilyen alkoholos innivaló virított. Johnnyt nem láttam sehol, Brian pedig még mindig ott állt ahol öt perccel ezelőtt és engem nézett.
- Táncolunk? – kérdezte tőlem Joel, mire hirtelen elkaptam a szemem Synről és rámosolyogtam Joelre.
- Persze – szorítottam meg a kezét, és magam után húztam a táncolók közé. Nem is tudom hány zenét táncoltunk végig, már csak arra emlékszem, hogy alig éreztem a lábamat ezért elmentünk innivalóért, de Joel útközben lemaradt valahol, úgyhogy egyedül mentem tovább. Ott találtam Johnnyt, aki már kicsit be volt rúgva, de még állt a lábán, és egy szőke csajjal beszélgetett. A csaj néha-néha felnevetett, látszott rajta, hogy inkább mást csinálna, de nem szakította félbe Johnny meséjét. Visszaindultam a tömeg felé egy vodkával a kezemben, amikor hirtelen valaki megragadt a kezemet és a másik irányba kezdett el húzni. Nem törődve azzal, hogy éppen ’elrabolni’ készülnek, jó párszor meghúztam a piát. Mire a szoba szélére értünk már alig maradt valami az üvegben.
- Brian? – néztem az elrablómra összehúzott szemekkel. – Nem tudod, hol van Joel? Elhagytam valahol… - mutattam a hátam mögé.
- Táncol – nézett mögém, majd vissza rám. – Te nem akarsz? – látszott, hogy már ő sem józan, de az biztos, hogy én józanabb voltam nála. Csak álltam és Briant néztem, ő meg engem, és nem tudtam mit válaszoljak. A talpamon dülöngéltem előre-hátra, majd végül igent mondtam, úgyhogy vodkásüveggel a kezemben a táncparkettre húzott.

8. Fejezet - Csajos Este

- Beengedsz drágám?
- Ez csak Benji – sóhajtott Michelle. – Biztos csak itt hagyott valamit – súgta nekem mosolyogva. – Persze szívem – majd megnyomta a gombot, hallottuk a kattanást és megvártuk míg meghalljuk a lábdobogását, hogy csak az utolsó percbe nyissunk ajtót, de helyette több lábdobogást hallottunk. Mich kinyitotta az ajtót és megláttuk Benjit, mögötte Joellel és Synnel.
- Mit akartok? – rakta csípőre a kezét Mich. – Mondtam nektek, hogy ma csajos estét tartunk Minával.
- Hát azért jöttünk – tárta szét a karját Benji, mindkét kezében sörösüvegekkel. – Csak egy kicsit felpörgetjük a bulit – vigyorgott, majd nyomott egy puszit Michelle arcára, és befúrta magát a házba, úgy, hogy ne lökje arrébb a barátnőjét. Michelle kérdőn rám nézett, mire én megvontam a vállam, úgyhogy beengedte a másik kettőt is.
- Még jó, hogy a szexi pizsamámat hoztam – súgtam vigyorogva Mich fülébe. Joel és Benji már bementek a nappaliba, Brian még a sörösüvegekkel bénázott, úgyhogy segítettünk neki bevinni őket. Leültem Joel jobb oldalára, majd Syn az én jobb oldalamon foglalt helyet. Benji és Mich Joel másik oldalán ültek. Michelle-lel röviden vázoltuk, hogy eddig mi történt a filmben és, hogy szerintünk ki a gyilkos, majd néztük tovább. Úgy tíz perc múlva Brian halkan elkezdett nekem mesélni valami Avenged Sevenfoldról, és, hogy nagyon jó zenéket játszanak, aztán valami gitár is szóba került, végül nem bírtam tovább, és suttogva leordítottam.
- Brian, nézném a filmet, csendbe tudnál maradni úgy tíz-húsz percig? Majd a film után elmondhatod.
- Persze, bocs – szabadkozott Brian. Végre csöndbe maradt és tudtam nézni a filmet, csakhogy most a másik oldalamon Joel kezdett el nekem beszélni. Ránéztem, majd a tekintetem tovább vándorolt Benjiékre, akik csöndben, takaróba burkolózva nézték a filmet egymásnak dőlve. Sóhajtottam egyet, majd próbáltam tovább nézni a filmet, de így már alig értettem belőle valamit. Ennyit a csajos estéről…
A film végére Joel is befejezte a mondanivalóját, majd egy nagyot nyújtózkodva hozzá tette, hogy jó film volt. Wtf??
- Mit is akartál mondani Brian? – kérdeztem meg vontatottan, ugyanis semmi kedvem nem volt, most őt hallgatni.
- Ja, csak a bandánkról beszéltem, nem fontos – rántotta meg a vállát, majd magába tömte az utolsó pattogatottkukoricát is.
- Van bandátok? – néztem rá nagy szemekkel, majd Joelre és Benjire, végül Michre, hogy nem mondta el nekem.
- Hé, ne nézz így ránk, mi külön játszunk – emelte fel a kezét vigyorogva Joel, miközben a testvérére mutatott.
- Még jobb… - sóhajtottam, majd inkább hátradőltem a kanapén, és hagytam, hagy meséljenek nekem az Avenged Sevenfoldról és a Good Charlotteról.
Éjfélre járt az idő, mire befejezték a történetüket, ami TÉNYLEG nagyon érdekes volt, de már a felénél majdnem elaludtam. Aztán Benji észrevette, hogy mindjárt ülve elalszok a kanapén, úgyhogy hozott még több alkoholt, hogy egy kicsit felkeltsen, majd a fiúk rémtörténeteket kezdtek mesélni, amin mi Michellel jókat nevettünk, ugyanis egyik se sikerült túl ijesztőre. A történet – amit a srácok néha egymás szavába vágva meséltek – több, mint másfél órás volt, utána még kártyáztunk, táncoltunk, meg énekeltünk, és mire menni akartunk aludni, a nap már félig besütött a szobába.

Nem a legjobb telefoncsörgésre kelni hajnalok hajnalán, de nem volt erőm kinyitni a szemem, még megmozdulni sem voltam képes, úgyhogy hagytam, hogy a kedves telefonáló várakozzon. Abba maradt a csörgés, már épp kezdtem megszokni a csendet, amikor újra megszólalt. Erőt vettem magamon, kipattantam az ágyból és belerúgtam valami keménybe, ami az ágy mellett állt, és aminek az lett a következménye, hogy féllábon kezdtem el ugrálni, és sikítozni.
- Kit gyilkolnak? – hallottam az ágyamból egy ismerős hangot. Ahogy jobban szemügyre vettem a szobát, észrevettem, hogy ez nem is a sajátom, majd, hogy aki az előbb hozzám szólt az Joel volt.
- Nagyon vicces – mondtam, majd gyorsan a szekrényen lévő telefonom után nyúltam, ami kitudja már hanyadszorra játszotta le újra és újra a csengőhangom.
- Ki az? – szóltam bele a telefonba.
- Mina? Itt az anyád – hallottam anyu mérges hangját a mobilból.