Rá kellett jönnöm, hogy amilyen jó Syn a színpadon, annyira rossz a táncparketten. Biztos vagyok benne, hogy holnapra tele lesz a lábam zöld, lila foltokkal, de most, ebben a pillanatban nem érdekelt.
- Hé, Mina – hallottam meg egy olyan hangot magam mögül, amire mindig pillangók repdesnek a gyomromban, melegem lesz és kiráz a hideg. Ez csak Joel lehet. – Tudod, hogy elfelejtettél valamit?
- Tessék? – próbáltam felé fordulni, de minden mozdulatom sikertelen volt, ugyanis Joel úgy tartott a karjai között, hogy alig bírtam megmozdulni. Kezeit satuként tartotta a derekamon, miközben éreztem a forró leheletét a nyakamon.
- Nem masszíroztál meg – szorított magához még jobban.
- Részegen nem is masszírozlak meg, mert úgyse emlékeznél rá – próbáltam visszaemlékezni bármilyen masszírozással kapcsolatos beszélgetésünkre, de semmi sem jutott eszembe.
- De hisz, nem is vagyok részeg – éreztem, hogy egész testével rám támaszkodik.
- Joel, mennyit ittál?
- Talán két pohárral. Vagy üveggel. Aztán találkoztam azzal a Debbie, Demi vagy milyen nevű csajjal, aki adott még egy üveggel. Utána meg még eggyel. Nagyon rendes csaj – bólogatott, már amennyire tud az ember úgy bólogatni, hogy az álla épp egy vállon nehezedik.
- Brian – akartam szólni Synnek, hogy segítsen elcipelni innen Joelt, de ő addigra már eltűnt mellőlünk. – Te is jókor lépsz le – sóhajtottam. Megragadtam Joel kezét és a kijárat felé siettem, hogy szívjon egy kis friss levegőt, hátha attól magához tér. Mindketten pólóban voltunk, de most nem volt erőm a kabátunk után kutatni, így hát kiléptünk a hideg levegőre. Nem úgy nézett ki, hogy Joel észrevette a levegőváltozást, csak állt mellettem, mosolygott, és engem nézett.
- Sétálunk? – kérdezte, még mindig mosolyogva. Bólintottam, majd szó nélkül elindultunk a kapu felé.
Nem is tudom mennyi ideig sétáltunk szótlanul, mikor Joel elkezdett mesélni. Magáról, a családjáról, Mattékről. Olyan aranyosan mesélt, hogy nem volt szívem közbe szólni.
- Te is hallod? – nézett rám Joel. Megálltunk és füleltünk pár percig, mire két szirénázó rendőrautó ment el nem messze tőlünk. Kérdőn egymásra néztünk Joellel, nem tudtuk, hogy mit tegyünk, majd mindketten elkezdtünk a ház felé futni. A kapunál megálltunk, a térdemre támaszkodva pihentem, a szívem százszorosára gyorsult, és vártunk. Láttuk, hogy a házigazda - az izmos srác – a rendőrökkel beszél, bólogatnak, majd elindulnak az ajtó felé.
- Biztos hangos volt a zene – rántottam meg a vállam. Ekkora felhajtást egy buli miatt…
- Nem hiszem. Nézd! – mutatott a ház felé pár perc múlva, ahonnan emberek rohantak felénk. Egy józannak látszó srácot megállítottunk, és megkérdeztük, hogy mi történt.
- Valaki drogot árult és mindenki, aki egy kicsit is használt belőle, be akarják vinni a rendőrségre. Akinek van esze, lelép innen – hadarta el gyorsan, majd sietett is tovább.
- Ha Brianék nem vettek be semmiféle drogot, akkor nem lehet baj, igaz? – néztem még mindig kifulladva Joelre. – Csak alkoholt ittak.
- Én ebben nem lennék ennyire biztos – eddig piros arca hirtelen váltott át fehérre.
- Te is bevettél valamit? – kérdeztem tőle ijedten. - De hát nem is látszott rajtad. Még most sem látszik – néztem meg jó alaposan Joel arcát.
- Azt mondta a srác, hogy hamar elmúlik a hatása…
- Akkor meg mi értelme volt bevenni? – vágtam közbe.
- Befejezhetem? Azt mondta, hogy ez egy olyan tabletta, amit csak néha érzel. Egyszer a felhők felett jársz, utána vissza leesel a földre, de aztán ismét repülsz – rántotta meg a vállát.
- És eddig hányszor „repültél”? – kezdtem egyre idegesebb lenni.
- Kétszer.
- És többször nem fogsz? – kérdeztem reménykedve.
- Nem tudom. Jimmyék még mindig nem jöttek ki – látszott, hogy Joel is kezd egyre idegesebb lenni.
- Be kéne hozzájuk menni.
- Én nem mehetek – mosolygott rám szomorúan Joel. – Nem azt mondom, hogy menj be te, de téged leellenőrizhetnek, úgysem szedtél be semmi drogot.
- Igazad van – sóhajtottam, majd elindultam az ajtó felé, de Joel visszarántott és megölelt.
- Hé, azért vigyázz magadra. Ki tudja milyen őrültek rohangálnak bent – súgta a fülembe nevetve.
- Mondjuk a testvéred? – kérdeztem vigyorogva.
Amint odaértem a ház elé, egy rendőr állt elém, és megkérdezte, hogy ki vagyok, kit keresek.
- Bent vannak a barátaim… Ha jól tudom – néztem fel a kissé kövér rendőrre.
- Meg tudhatnám a nevét, kisasszony? – kérdezte meg ismét a férfi a nevemet.
- Mina vagyok. Most már bemehetek? – tettem csípőre a kezeim. A rendőr elállt az utamból és hagyta, hogy bemenjek a házba, ahol sokkal többen voltak, mint amire számítottam. Az egyik fal mellett ülve találtam meg a fiúkat.
- Mina, hogy kerülsz ide? – kérdezte Johnny, aki már akkor kiszúrt engem a tömegben, mikor még oda sem értem hozzájuk.
- Ő… Képzeld, ti hoztatok ide, hogy bulizzak… - ültem le a fiúk mellé.
- Úgy érti, hogy előbb még nem voltál itt. Vagyis úgy fél órája még nem voltál a házban – szólt közbe Matt.
- Ja, hát izé… Joellel sétáltunk kint, mikor meghallottuk a szirénákat. Azért én jöttem be, mert én nem vettem be semmi tablettát – súgtam az utolsó mondatot. – Remélem ti se – mindenki néma csöndben bámulta a földet vagy a tömeget, végül Zacky szólalt meg.
- Syn és Matt nem vett be semmit – rántotta meg a vállát.
- Akkor hol van Syn? – néztem a fiúkra, ugyanis Brian és Jimmy nem volt köztük. Jimmyt láttam, hogy az egyik rendőrrel beszélt, Briant viszont nem láttam sehol.
- Nem tudjuk – dőlt a falnak Matt. – Most nézik át az egész házat a rendőrök, hátha megtalálják.
- Ah, komolyan azért csapnak ekkora felhajtást, mert néhány ember drogozott? – néztem körbe a szobában, hátha meglátom valahol Briant.
- Néhány ember? – kérdezte nevetve Zacky, miközben megérkezett mellénk Michelle és Benji.
- Ti hol voltatok? – kérdeztem meg őket, inkább terelve az előző témát.
- Csak beszélgettünk két rendőrrel. Synről nem szóltunk nekik – sóhajtott Michelle. – Egyébként hol van Joel?
- El is feledkeztem róla. Kint vár a kapunál – pattantam fel a földről, majd az ajtó felé siettem, de útközben egy rendőrbe futottam, aki nem akart kiengedni a házból, mielőtt nem mondok neki valamit. Leültetett a sarokban egy székre, és várta, hogy mondjak valamit, de én meg se szólaltam, csak a tömeget bámultam.
- Egyedül jöttél a buliba? – ült le velem szembe a férfi, eltakarva a kilátást.
- Aha – bólogattam. Nem tudom miért nem mondtam igazat. Talán így könnyebben elenged.
- És találkoztál ismerőssel? – kérdezősködött tovább.
- Nem – néztem a rendőr szemébe.
- Nem kínáltak meg droggal? – húzta össze a szemét a pasi.
- Nem – néztem rá nagyszemekkel. – Most már mehetek? – álltam fel a székről, de azért még megvártam a rendőr válaszát.
- Persze, menj csak - mutatott a kijárat felé, mire végre elindulhattam Joelhez. Amint kiléptem a házból megcsapott a hideg szél. Amíg bent voltam a házba jól bemelegedtem, most pedig újra megfagyok. Gyorsan Joelhez siettem, aki a kapu mellett a fűben ült, és nem volt magánál. Vagyis magánál volt, nagyon is, épp ez a probléma.
- Mina, szia! – vigyorgott rám kisfiúsan Joel. – Hogy kerülsz ide? – épp válaszoltam volna Joel kérdésére, amikor megcsörrent a telefonom.
- Igen? – szóltam bele, majd a túloldalról Michelle hangját hallottam.
- Mina, most jöttek le a rendőrök a felső emeletekről, és nem találtak senkit. Nincs Brian a házban – hallottam Michelle kétségbeesett hangját. – Esetleg Joel nem tudja hol lehet?
- Joel most nincs magánál – sóhajtottam, miközben Joel vigyorgó arcát fürkésztem. – Az is lehet, hogy elfutott, mikor a többiek.
- Mi is erre gondoltunk, de ennek nincs értelme. Nem vett be semmilyen tablettát. A srácok mondták, én meg hiszek nekik – sóhajtott Michelle is.
- Akkor talán már hamarabb eljött a buliból. Lehet, hogy unta, vagy talált egy csajt, esetleg fáradt volt. Végül is ma volt egy fellépésük… - próbáltam magam meggyőzni ezekkel a szavakkal, nem sok sikerrel. – Titeket mikor engednek?
- Most beszélnek Johnnyval, utána állítólag mehetünk.
- Hogy-hogy? Nem úgy volt, hogy mindenkit bevisznek a rendőrségre?
- Csak azokat akiken látni, hogy drogoztak. A fiúkon nem látni, hogy bevettek egy tablettát. De most mennem kell, valami baj van – nyomta ki a telefonját Mich, köszönés nélkül.
- Joel, mond, hogy nincs semmi baj – rogytam le a fűbe. Pár percig néma csendben ültünk, majd a kapuban megjelent Matt és a többiek. – Megtaláltátok Synt? – kérdeztem rögtön.
- Nem – válaszolt Benji, majd lehajolt Joelhez, hogy segítsen neki felállni. Átkarolta, ugyanis nem úgy nézett ki, hogy Joel képes bárhová is menni vonszolás nélkül. Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk hazafelé. Útközben mindenki elaludt, csak Matt, Benji és én maradtunk ébren, de én is majdnem elaludtam, ugyanis a srácok olyan témáról beszéltek, ami engem teljesen hidegen hagyott. Ránéztem a műszerfalon lévő órára, ami hajnali 4et mutatott, majd párpercen belül megérkeztünk az Avenged Sevenfold házához.
- Emberek, ideje felkelni! – hallottam valahonnan messziről Matt hangját. – Tudom hol van Synyster Gates… - amint kimondta, úgy pattantak ki a szemeim.
- Honnan tudod? – kérdezte Johnny, aki a velem szemben lévő fotelben ’feküdt’.
- Most hívott az apja. Kórházban van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése