11. Fejezet - Brian

Kicsit megkésve, de tessék. Igazából nem itt akartam befejezni, de nem tudom mikor fogom folytatni, és nem akartam, hogy sokáig várjatok.

- Micsoda? – már nem is éreztem magam olyan álmosnak, a szívem gyorsabban kezdet verni, hirtelen rosszul lettem, és kirázott a hideg. – Mi történt?
- Nem mondta el pontosan, csak, hogy mikor bevitték a kórházba Briant, a legközelebbi rokonát hívták fel, vagyis Papa Gatest, és ő úgy gondolta, hogy tájékoztat minket Syn hollétéről.
Mindannyian berontottunk a kórház ajtaján, ahol rögtön a recepciós pulthoz siettünk, és Matt megkérdezte merre találjuk Briant.
- 39es szoba – mondta a nő, miután megkereste Briant a számítógépen, és balra mutatott. Joel kezét szorítottam, és reménykedtem, hogy Synnek nincs semmi komolyabb baja. Amint oda értünk a szobájához, egy idősebb ápolónő fogadott minket, és egy kis vitatkozás után mindannyiunkat beengedett, azzal a feltétellel, hogy ne zajongjunk. Syn egy fehérlepedős ágyon aludt, egyáltalán nem látszott rajta, hogy a kórházban lenne a helye.
- Vajon mi baja? – kérdezte Jimmy, aki mikor beléptünk a szobába, rögtön Syn ágya mellett termett. – Elég sápadt, de ezen kívül nem látok semmit – rántotta meg a vállát, majd leült az ablak előtt álló székre.
Mindenki csöndben állt, vagy éppen ült, amikor kinyílt az ajtó, és egy férfi lépett be rajta, kezében két gőzölgő pohárral. Mikor bezáródott mögötte az ajtó, és észrevette, hogy Brian nincs egyedül a szobában, felderült az arca. Mindenkinek köszönt, én illedelmesen bemutatkoztam, és kérdeznem sem kellett, hogy ki ő, hisz az arca teljesen olyan volt, mint Briané.
- Megtudhatjuk végre, hogy mi történt Briannel? – kérdezte Michelle, miközben az ujjait ropogtatta idegesen.
- Én sem tudok többet, csak, hogy tegnap részegen elütötte egy kocsi, eltört a bal lába, és még ki is mosták a gyomrát – kortyolt bele az innivalójába Papa Gates. Most, hogy jobban megnéztem Briant, látni lehetett, hogy a bal lábánál sokkal púposabb a takaró.
- Hogy tudták úgy elütni, hogy a lába tört el? – kérdezte csodálkozva Johnny, aki eddig a falnak támaszkodva követte az eseményeket.
- Én is ezt kérdezem magamtól – nevetett Brian, aki eddig még a sok párna között szuszogott. Tájékoztatott minket, hogy jól van, állítólag ma vagy holnap már kiengedik, és akkor újra bulizhat, majd a többiek beszámoltak neki a tegnapi buliról, és, hogy milyen könnyen elengedtek minket.
- Nem vagytok szomjasak? – kérdezte meg hirtelen Benji. Mikor mindenki bólintott, Papa Gates felajánlotta, hogy ő hoz, de két kéz nem elég ennyi pohárnak, úgyhogy még Joel és Benji is csatlakozott, majd Michelle azzal a kifogással, hogy hátha szükségük van még két segítőkézre, utánuk sietett.
- Nem a suliban lenne a helyed most, Mina? – kérdezte meg Brian, egy kis hallgatás után.
- Ki is ment a fejemből az egyetem – néztem fel az órára, ami délután kettőt mutatott. – Kösz, hogy emlékeztetsz. Majd holnap bemegyek – ültem le az ágy végére. – Amúgy hogy vagy?
- Jól – mosolygott rám. - Egyébként jól mozogsz. Mármint tegnap jól táncoltál – magyarázkodott, mikor észrevette a kérdő pillantásom.
- Mikor hozzák már az innivalót? – szólt közbe unottan Zacky. – Megnézem már, hol vannak – lépett ki az ajtón, majd őt követte Johnny, egy „ja, én is megyek” mondattal. Nem sokkal később Matt és Jimmy is lelépett, hogy megkeressék a mosdót.
- Hát ezek gyorsan leléptek – mondta zavartan Brian, miközben a falat tanulmányozta mögöttem, majd még zavartabban rám mosolygott. – És te hogy vagy?
- Megvagyok. Csak egy kicsit fáj a lábam, ugyanis tegnap egy párszor rátapostál tánc közben – nevettem.
- Remélem jó lesz a forró csoki – nyomta a kezembe a poharat Joel, amint belépett a szobába. – Hova tűntek a többiek?
- Persze, köszi - kortyoltam bele, de azzal a lendülettel elkezdtem (szép szóval) lihegni, ugyanis nem számítottam arra, hogy ilyen forró lesz. – A mosdóba mentek – válaszoltam, miközben a nyelvemet legyeztem, hogy ne fájjon ennyire.
- És Benjiék? – kérdezte Brian, aki eddig vigyorogva figyelte a műveletemet.
- Ja, mindjárt jönnek – amint kimondta ezt a mondatot Joel, kinyílt az ajtó és egy ismerős férfi lépett be rajta.
- Jack bácsi – ugrottam fel az ágyról meglepetten, majd odasiettem hozzá, és egy nagy lendülettel megöleltem. – Te hogy kerülsz ide?
- Ezt inkább én kérdezhetném - nevetett Jack, miközben végig mért. – Rég láttalak, azóta jól megnőttél. Anyádék hogy vannak?
- Megvannak – vontam meg a vállam. – Amúgy miért jöttél?
- Úgy látszik az egyik barátod a betegem – mutatott mosolyogva Brianre.