6. Fejezet - Szökés

Az utolsó, amire emlékszem az estével kapcsolatban, hogy Mina nem tudta teljesíteni a vodkás feladatát, ezért le kellett vennie a felsőjét. Michelle mellett feküdtem, a fejem majd szétrobbant úgy fájt, már mindenki kidőlt a sok piától, csak én voltam még ’magamnál’. Az ajtó nyikorogva kinyílt és egy sötét árnyékot láttam belopózni rajta, ami felém sietett, majd minden elsötétült.

- Nézd, milyen nyugodtan alszik – hallottam meg egy ismerős női hangot nem messze magam mellől. Kényelmetlen pózba feküdtem, de nem akartam megmozdulni, nehogy rájöjjenek, hogy felkeltem, így hát hallgattam tovább a beszélgetésüket.
- Nem értem, hogy tud ilyen nyugodtan aludni, mikor te majdnem öngyilkosságot követtél el múlt hónapban – ki követett el majdnem öngyilkosságot? Semmi ilyesmiről nem tudok.
- Johnny, Johnny, Johnny. Ne tetesd, hogy alszol, tudom, hogy nem így szoktál, ráadásul túl szaporán veszed a levegőt – simított végig valaki az arcomon, majd hirtelen megragadta a hajamat. – Nézz rám!
- Jessica? – néztem rá nagy szemekkel.
- Ó, nézd, de aranyos. Még tudja a neved – kacagott Jessica barátnője, Tiffany. Nem tudom, mit szólna hozzá, ha elmondanám Jessicának azt a kis félrelépését Jess ex-pasijával.
- Ó, Tiffany, fogd be. Persze, hogy tudja a nevem, engem nem lehet olyan könnyen elfelejteni – túrt bele a hajába. – Szóval, mivel olyan gyorsan léptél le tőlem, még annyi esélyt sem adva nekem, hogy bizonyítsak, úgy gondoltam megleplek – mosolygott rám bájosan a volt barátnőm. Műkörmeit végig húzta az arcom jobb oldalán, mire én elhúzódtam tőle. A kezeimet a hátam mögé kötötték, nehezítve a mozgásomat, de így is értette a célzásomat, hogy ne érjen hozzám.
- Tiffany, hozz a vendégünknek egy üveg sört, attól majd biztos megenyhül – mutatott az ajtó felé Jessica. A sör hamar megérkezett, hidegen, ahogy szeretem, de nem volt kedvem belőle inni, hisz a tegnapi bulitól majd szétszakadt a fejem.
- Én viszont megyek, alszok egyet. Egész éjszaka Johnnyra figyeltem – ásított egy nagyot Tiffany, azzal lelépett.
- Komolyan az a bajod, hogy szakítottam veled? – kérdeztem meg. Hihetetlen. Egy éjszakás kalandnak indult, de Jess többet akart, így muszáj volt őt kibírnom még egy hónapig, de azután szakítottam vele. Vagy inkább úgy mondanám, hogy kiraktam a lakásomból.
- Tiffany beszélt le az öngyilkosságról – zokogott Jessica. Képzelem, milyen nehéz lehetett neki lebeszélnie egy olyan dologról, amit amúgy se tett volna meg, hisz úgy szereti a tökéletes testét. Miközben Jessica arról veszekedett velem, hogy miért hagytam el, próbáltam meglazítani a kötelet a csuklómon, ami nem volt valami bonyolult.
- Amint látom, ma már nem fogunk semmit se csinálni. Megyek, pihenek, ettől a sok sírástól elfáradtam – tipegett ki magassarkújával a szobából Jessica.
Gyorsan felpattantam az ágyról amint bezáródott az ajtó, és már dobtam is le a kezemről a kötelet. Most bizonyosodott be, hogy az exemnek az agya helyett levegő van, ugyanis még az ajtót sem zárta be, így simán felosontam a bejárati ajtóhoz, ami szintén nyitva volt. Igazából még én sem tudom miért szöktem el így, mikor simán lefogtam volna mind a két lányt.
Még másfél kilométer és otthon vagyok. Ez az egy mondat kattogott az agyamban, már több mint egy órája. Az út mellett sétáltam, még éreztem a tegnapi pia adagot a fejemben, de szerencsére nem annyira, hogy bedőljek az árokba.
Egy méter és végre beléphetek a házba. Nem mondom, hogy sportos ember vagyok, de általában bírok kilómétereket sétálni, most viszont majd leszakadt a lábam. Beléptem a házba, ami tátongott az ürességtől. Talán a többiek még mindig a buliba vannak, inkább nem zavarom őket - ezzel az elhatározásommal ledobtam a telefonomat a kanapéra, és felsétáltam a szobámba, hogy végre kényelmesen aludhassak egyet.
- Nem hiszem el, hogy az a ringyó ellopta Johnny! Legalább ti tudjátok, hol lakik? – jó volt Brian kedves szavaira kelni, legalább vigyorogva nyitottam ki a szemem. – Óh, nem hiszem. Nem. Hiszem. El – ismételte el szaggatottan. – Ne mondjátok, hogy egyikőtök se tudja, hol lakik!
- Mitől félsz ennyire Brian? Megerőszakolni csak nem fogja – szinte láttam magam előtt Jimmy vigyorgó arcát. Hagyom még őket egy kicsit idegeskedni.
- Hah, nem láttad milyen körmei vannak, ráadásul az agya helyett zokni van – mérgelődött tovább Syn. Itt az idő, hogy vigyorogva lerohanjak hozzájuk és meglepjem őket. Úgy ahogy voltam, alsógatyában lesétáltam hozzájuk.
- Nem azt mondtátok, hogy végig néztetek minden szobát? – kérdezte Mina, aki velem szembe állt, a többiek mind háttal álltak nekem.
- Végig is néztük – bólogatott Brian.
- Akkor mivel magyarázod azt, hogy a telefonhívás után tíz percre kimentünk a garázsba és most itt áll velem szemben, életnagyságban Johnny Christ? – hé, kislány, honnan tudod a művésznevem?
- Óh, nem versz át, itt én vagyok a vicces fiú, csak én viccelhetek – nevetett Brian, aki még mindig nem volt hajlandó megfordulni, bár a többiek már mind megfordultak és döbbenten néztek engem.
- Fordulj már meg – bökte oldalba Zacky Briant, aki mostmár végre megfordult és pár másodperces hallgatása után nevetésben tört ki.