Valami a lábamon nehezedett, a kezem pedig olyan szögben volt, hogy csoda, ha nem tört el. Résnyire nyitottam a szemem és valami hihetetlenül csodálatos dolgot láttam. Joelt amint alsógatyában mellettem szuszog, a kezében pedig még a tegnapi sörös üvegét szorongatta. Másik oldalamon Brian aludt nekem háttal, a lábamon pedig Jimmy terpeszkedett. Próbáltam felülni, nem sok sikerrel, ugyanis, ha fel akartam állni, muszáj lett volna elmozdítanom Jimmyt, de olyan aranyosan aludt, hogy nem volt szívem hozzá. A szoba másik végében Benji és Michelle aludtak egymást ölelve. Hirtelen valami fura zaj ütötte meg a fülem, ami a szekrény felől hallatszódott.
- Bocs, Jimmy – löktem le óvatosan a lábamról Jimmyt, majd halkan kinyitottam a szekrény ajtaját, ahol megláttam az alvó Mattet. Kitört belőlem a nevetés. Olyan aranyosan aludt ott, összekuporodva, alig fért el.
- Mi az? Mi történt? – ült fel hirtelen Brian, majd őt követték a többiek.
- Bocsi srácok, de ezt látnotok kell – halkítottam le a hangom, ugyanis nem akartam, hogy Matt az utolsó percben felkeljen. Jimmy csinált pár képet Mattről, majd hirtelen megragadta a vállam.
- Nem láttad Johnnyt?
- Johnny? Őőő, nem… Mikor felkeltem már nem volt itt – most tűnt fel, hogy mindegyikőnk alsóneműben tartózkodott a szobában, csak Matten volt nadrág. – Hova tűntek a cuccaim? – kérdeztem meg hirtelen, miközben a melleimet kezdtem el takargatni.
- Hé, nem kell így takargatnod, tegnap este mindent láttunk – nevetett Zacky, aki épp ebben a pillanatban lépett be a szobába, teljesen felöltözve, a kezében egy pohár tejjel.
- Hol voltál? - rontottam neki, mintha legalábbis ő tehetne arról, hogy eltűntek a ruháim.
- Mattet és Johnnyt kerestem. Amint látom Mattet már megtaláltátok - vigyorgott az éppen felkelni készülő Mattre, aki a hirtelen mozdulattól majdnem elesett.
- Rohadtul fáj a fejem - szorította kétoldalt a fejére a kezét. Most, hogy megemlítette, nekem is lüktetett a fejem a sok piától, amit tegnap megittam. Hirtelen két kezet éreztem meg a derekam körül, és egy hozzám simuló pucér férfi felsőtestet.
- Hogy aludtál? - suttogta a fülembe Joel.
- Jól. Bár nem sok mindenre emlékszem - fordultam meg, hogy Joel szemeibe nézhessek. Istenem, de édes. Kedvem lett volna beletúrni a hajába, de inkább nem tettem semmit, csak a mellkasával szemeztem. Hát igen, nem vagyok valami magas...
- Nem akartok felöltözni? - kérdezte meg Brian, miközben a nadrágját rángatta magára. Lassan elhúzódtam Joeltől, majd elkezdtem a ruháimat keresni. A bakancsomat és a zoknimat az egyik sarokban, a felsőmet a másikban, a szoknyámat pedig a szekrényben találtam meg.
- Egyébként tegnap még ki voltál festve, nem? - kérdezte meg tőlem Michelle, aki a falnak dőlve próbált nem hányni.
- Ja, tényleg, néztem is, hogy valami fura volt rajtad ma reggel - szólt közbe Jimmy.
- Hát, neked pedig szépen elkenődött a hasad - mutattam az előbb említett testrészre vigyorogva. Megtapogattam az arcom és nem éreztem rajta a tegnapi sminket. Mikor moshattam le?
- Na, ha mindenki elkészült, akkor mehetünk megkeresni Johnnyt – szólt Zacky pár perc múlva, majd ellökte magát a faltól. Az előszobába lépve nem valami szép látvány fogadott minket.
- Zacky, azt hiszem elfelejtetted megemlíteni, hogy éjszaka itt egy bomba robbant – mondta Benji, miközben Michelle derekát karolta.
- Oh, hát, ami azt illeti, mikor kijöttem tejért nem néztem körbe – vakarta meg az állát nevetve, majd átlépett egy alvó boszorkánynak öltözött nőn, és ment tovább. Én is átléptem felette, és követtem Zackyt a bejárati ajtó felé. Jimmy és Brian egymásba karolva lépdelték át az alvó embereket, de így is félő volt, hogy rálépnek valakire. Matt Joellel beszélgetett, látszott, hogy még egyikőjük sincs teljesen magánál, de azért jöttek utánunk. A reggeli hűvös őszi szél nem volt jó így másnaposan, de Johnnyt muszáj volt megkeresni, így hát egyikőnk se törődött a fejfájással… Csak Brian.
- Emberek, emberek. Én inkább itt maradnék, Johnny fiút nélkülem is megtaláljátok – lépdelt vissza a házba. – Ráadásul tud magára vigyázni.
- Synyster Gates! Johnny a te barátod is, úgyhogy együtt kell megtalálnunk őt. Ráadásul több szem többet lát – vágta csípőre a kezét Michelle.
- Elnézést, hogy közbe szólok, de ki az a… Synyster Gates? –húztam fel kérdőn a szemöldököm.
- Én – vigyorgott önelégülten Brian. – Ez a művésznevem.
- Ne tereld a szót Brian. Ha itt akarsz maradni, akkor maradj, de mi megyünk – vonta meg a vállát Zacky és már indult is tovább. Még párpercig szemeztünk Briannel, aztán gyorsan Zacky után siettem.
- Mindegyikőtöknek van ilyen művészneve? – kérdeztem tőle kíváncsian.
- Aha, az enyém Zacky Vengeance – vigyorgott rám Zack, majd hátranézett a többiekre. – Mattnek M Shadows, Jimmynek pedig The Rev.
- És Johnnynak?
- Johnny Christ.
- Oh, tudtam én, hogy van önbizalma a gyereknek – nevettem. Nemsokára a kapuhoz értünk. Útközben elhagytuk Michellet és Benjit, ugyanis nekik is annyira fájt a fejük, hogy muszáj volt visszamenniük a kastélyba. Bár szerintem teljesen más miatt mentek vissza…
- Valaki segítene? Azt hiszem beragadt – toltam minden erőmmel a kaput, de az sehogy sem akart kinyílni. Odajött mellém Joel, és egy mozdulattal kinyitotta, ugyanis nem tolni kellett, hanem húzni. Úristen, ekkora égést. Próbáltam nem elsüllyedni szégyenemben, de Joel csak nevetett.
- Na, gyerünk, kalandra fel – kiáltotta Jimmy. Elindultunk arrafele amerről tegnap jöttünk, csak gyalog, és mindenki próbált a legtávolabb ellátni, hátha Johnnyt bedobták az erdőbe, de semmit sem találtunk.
- Már vagy fél órája sétálunk – dőltem neki Joelnek kifulladva.
- Még csak 20 perce – nézett az órájára Matt. – Egyébként meg az is lehet, hogy hazament, úgy hogy jobb lenne visszamenni a többiekért, és elindulni kocsival.
- Egyetértek – emeltem fel a kezem, ezzel is erősítve, hogy már nem bírok tovább sétálni.
- Rendben, rendben. De elfelejtettünk valamit - szólt hirtelen Zacky. – Mindenki nézze meg a talpát, hátha ráléptünk Johnnyra. Sose lehet tudni – vigyorgott, majd mikor már mindenki kinevette magát elindultunk visszafelé. Az út negyedénél már sajgott a lábam, fájt a fejem és minden bajom volt, úgyhogy Joel felkapott a hátára. Szegénynek biztos fájt a feje a másnaposságtól, de úgy erősködött, hogy jól van, elbír vinni a házig, hogy már nem tudtam mit kitalálni, hogy miért nem vehet a hátára. Azt hiszem, sokkal könnyebb vagyok, mint hittem, ugyanis Joel úgy vitt, mintha pehelysúlyom lenne.
- Nem látok, nem látok – nevetett kisfiúsan Joel, miközben én a szeme előtt tartottam a kezem, de félő volt, hogy beleesünk az út melletti árokba, úgyhogy inkább elvettem onnan a tenyerem.
- Egyébként reggel nem akartam mondani, de van egy csúnya seb az oldaladon. Meg kérdezhetem, hogy mikor szerezted? – kérdezte Joel, miközben én a hajával játszadoztam.
- Tegnap kaptam az új barátaimtól – néztem szúrós szemekkel a fiúkra, még szerencse, hogy jóval előttünk sétáltak, így nem hallották a válaszom.
- Oh, szóval te vagy az a ’szerencsétlen lány’, akit véletlenül elütöttek? Ahhoz képest szépen megúsztad.
- Akkor nem tudod elképzelni, hogy mennyire fájt. Most már annyira nem, de tegnap majdnem meghaltam a fájdalomtól – sóhajtottam egy nagyot. – Éééés végre megérkeztünk – mutattam az előttünk álldogáló fiúkra. – Mire vártok?
- Rátok – válaszolta Zacky ránk se pillantva.
- Nem tudunk bemenni a kapun – magyarázta Matt.
- Húztuk, toltuk, de sehogy se nyílik – nézett ránk Jimmy.
- Mondanám, hogy „de hát a kocsi itt van kint, letudunk lépni”, de Brianéknek muszáj volt bent maradni a házba, őket viszont nem hagyhatjuk itt.
- Úgyhogy át kell másznunk – nézett fel Joel a kapu tetejére, úgyhogy inkább leugrottam a hátáról.
- Rendben, akkor én megvárlak titeket itt kint – távolodtam el kicsit tőlük.
- Nem hagyunk itt, nehogy te is eltűnj még itt a végén – fogta meg a kezem Joel és maga mellé húzott. Elsőnek Matt mászott át, utána Zacky és Jimmy.
- Te jössz Mina, mássz át.
- Menni fog, nem olyan nehéz.
- Sokkal könnyebb, mint amilyennek látszik – bíztattak a fiúk a kapu másik oldaláról. És tényleg nem volt annyira nehéz, mint amilyenre számítottam, bár azt hittem leszédülök, mikor a kapu tetejére értem. Végül Joel is átmászott és végre indulhattunk Brianékért. Bent a házban minden ugyan úgy nézett ki, mint ahogy itt hagytuk, csak pár helyen tűntek el az emberek. Biztos hazamentek.
- Vajon Syn hol lehet? – nézett körbe Zacky a szobában, majd inkább elővette a mobiltelefonját és felhívta Briant.
- Aha, oké, persze. Benjiéket nem láttad? Rendben. Ja, majd mi felhívjuk őket – bólogatott Zacky, miközben Brian magyarázott neki valamit a telefonba. – Akkor itt leszünk a bejárati ajtónál – mondta, majd lerakta a telefonját. – Ugye nem várjátok el, hogy megismételjem?
- Mi is hallottuk, hogy fel kell hívnunk Benjit, Brian meg lejön a bejárati ajtóhoz – vigyorgott Matt. Joel közben felhívta Benjit, és kiderült, hogy ők már rég elindultak hazafelé.
- Itt vagyok – ugrott le Brian a lépcsőről. – Amint látom Johnny nem lett meg.
- Szerintünk otthon van, de a telefont nem veszi fel – vonta meg a vállát Zack, és én már nyitottam volna ki az ajtót, de az nem mozdult.
- Tolni kell – szólt Jimmy vigyorogva.
- Hű, na nem mondod – vágtam neki egy grimaszt, majd megpróbáltam még egyszer, de most se engedett. – Nem nyílik – adtam tudtára mindenkinek.
- Na, hagy próbáljam meg én is – jött oda mellém Matt, aki egy kis erőlködéssel, nekifutással kinyitotta az ajtót, ami majdnem kiesett a helyéről.
- Siessünk, kiráz ettől a háztól a hideg. Olyan mintha itt akarna tartani minket – siettem ki gyorsan a házból, Joel kezét szorítva. Újra megmásztuk a kaput, most már sokkal gyorsabban és végre beülhettünk a kocsiba. Matt vezetett, mellette Brian foglalt helyett, mi többiek pedig hátul ültünk. Az út csöndben telt, még Syn sem próbált meg viccelődve életre kelteni minket, ezért majdnem elaludtam Joel vállán.
- Megérkeztünk! – hallottam meg Brian hangját, majd egy ajtócsapódást. Oké, elaludtam, és senki sem keltett fel. Kimásztam a kocsiból és elindultam a fiúk után, ez után jöttem rá, hogy egy ismeretlen helyen vagyok. Zacky, Matt, Jimmy és Brian körbenézett a házban, még az ágyak alá is benéztek, de sehol sem találták Johnnyt.
- Lehet, hogy tegnap összeszedett egy csajt – próbálta megnyugtatni a többieket Joel. – Esetleg rájött, hogy meg kell látogatnia a… - szólalt meg hirtelen egy telefon.
- Kinek csörög a mobilja? – kérdezte Zack, miközben végigtapogatta az egész ruháját a telefonja után kutatva.
- A konyhából jön – sietett az előbb említett helyre Matt, majd egy kék mobillal tért vissza, amit útközben már felvett. Nem tartott sokáig a beszélgetés, de amit a telefonálás után jelentett be, mindenkit ledöbbentett. – Johnnyt elrabolták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése